Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sunset, Ink My Mind, Poison Of Marvel, A Losing Season koncertek január 9-én a Dürer kertben



Január második hétvégéjén a Dürer-kert kisterembe nagytermi hangulat lesz várható, kevés csapadékkal, de jóval több zúzdával és sörrel a kíséretben. Az este súlypontját nem mások teszik majd fel a színpadra, mint az Ink My Mind, a Poison of Marvel, az este egyik legnagyobb bulijával készülő Sunset, és az A Losing Season.

Tavaly december 12-én sajnos nem tudott fellépni utoljára Budapesten a Sunset, de ami késik, az, mint tudjuk, sohasem múlik, és ez az Ő esetükben sincsen kivételezve. Mert, hogy most mindent bepótolnak, S-től a t-ig, és egy budapesti nagykoncerttel nyitják az évet, ahol helyet kapnak majd az új dalok, és persze a régi kedvencek is, ráadásul a Szívroham kislemez teljes egésze. És aki még az év elején szeretné látni Őket, annak itt lesz a legmegfelelőbb alkalom, mivel a koncert után pár hónapig a zenekar készülődik a következő kiadni készülő anyagára.

 



…és, hogy tudatosítsuk, hogy nem kis estének nézünk elébe, mert…

…jön még három, azaz három zenekar, akiket magával hoznak a srácok, mivel az estét az Ink my mind fogja nyitni, a folytatásban a Poison of marvel fog arról gondoskodni, hogy a tánctér ne maradjon üresen, akik ezen az estén fognak elbúcsúzni a rajongóiktól egy búcsúkoncert formájában, de adjuk meg a módját, és búcsúztassuk Őket méltóképpen, egy óriási őrjöngéssel! És a Sunset nagykoncert után pedig az A Losing Season fogja zárni a sort.

 

 

 



Jól hangzik egy ilyen estével nyitni január elejét? Ugye, hogy igen!

Menetrend:

19.00 Kapunyitás
19.30 Ink My Mind
20.15 Poison Of Marvel (Búcsúkoncert+Bence)
21.30 Sunset
23.00 A Losing Season

Utána buli veletek, amíg bírjátok!

 

Dátum: 2015.01.09.
Helyszín: Dürer kert (kisterem)
Cím: Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21, 1146

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/583190415146192/?fref=ts

 


 

Címkék: 
Sunset
Ink My Mind
Poison Of Marvel
A Losing Season