Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Tarja Turunen egy kislánynak is életre szóló élményt szerzett a budapesti koncertjén" – 2022. 10. 21., Barba Negra Red Stage



Tarja Turunen, Serpentyne, Abakas – 2022. 10. 21., Barba Negra Red Stage
 
Bár már 2022 októbere van, még mindig nem értünk a pandémia által sújtott turnék pótlásának végére: Tarja Turunen például csak most érkezett meg Budapestre, hogy bemutassa több mint három éve megjelent legutóbbi albuma, az In The Raw dalait, igaz, a halasztásoknak köszönhetően ezt immár a Barba Negra új helyszínén, az igazán impozáns színpaddal rendelkező Red Stage-ben tehette meg.
 
Az énekesnő aktuális turnéjára két vendégzenekar is felsorakozott: az Abakas Norvégiából érkezett, és manapság már szinte kuriózumnak számítanak azzal, hogy trió felállásban játszanak. A zenéjüket elég nehéz lenne bekategorizálni, mert sok minden megtalálható benne az alternatív és progresszív elemektől kezdve egészen a metalig, és talán még számukra sem teljesen világos, hogy melyik irányba is kellene elindulniuk, bár fő hatásaikként a Led Zeppelin-t és a Black Sabbath-ot nevezték meg. Mindenesetre ezek a koncertek jó lehetőséget teremtenek számukra arra, hogy nagyobb közönség előtt is bemutatkozzanak, és hamarosan talán az elképzeléseik is jobban letisztulnak.
 
 
A Serpentyne neve sokaknak ismerősen csenghetett, ugyanis 2018-ban is láthattuk őt Tarja előtt (beszámoló itt), így mondhatni, bejáratott párosításról van szó. A banda énekesnője, Maggiebeth Sand megjelenésével leginkább a boszorkányokat idézte – ami így, a Halloween közeledtével különösen találó – a koncert közben pedig még egy kristálygömb is a kezébe került extra showelemként. Az énekesnős szimfonikus metal elég telített színtér, amelyen nehéz újat mutatni, és nem biztos, hogy éppen a Serpentyne váltja majd meg a világot, de a produkciójuk kétségkívül szórakoztató és izgalmas, a zenéjük pedig helyenként a Nightwish hangzását idézi, ez pedig nyilván betalál a közönség nagy részénél.
 
 
„A Nigthwish korábbi énekesnője” – sokaknak talán örökre ez lesz az első gondolat, ami eszükbe jut Tarja Turunen-ről, annak ellenére, hogy már 17 éve nem tagja a zenekarnak. Tarja hangja és arca persze hosszú időre összeforrt a bandával, de ennyi idő után ő már nyilván szeretne – szinte – teljesen elszakadni ettől és csakis a szólókarrierjére fókuszálni, úgyhogy aki annak reményében indul el 2022-ben egy Tarja koncertre, hogy meghallgatja tőle a vele készült Nigthwish dalokat, az biztosan csalódni fog, a turnén ugyanis csupán a Wishmaster szerepel ezek közül a repertoárban.
 
 
Választék persze így is van bőven, hiszen a korábban említett In The Raw már az énekesnő nyolcadik szólóalbuma, aminek a koronavírus miatt elég hányatott sorsa volt: Tarja az eredeti tervek szerint szinte napra pontosan két évvel korábban, 2020. október 23-án érkezett volna Magyarországra, ez azonban az ismert okokból meghiúsult, így az „új” dalok bemutatása egészen mostanáig váratott magára. Van ennek persze jó oldala is: a lemez megjelenése óta eltelt három év alatt mindenki alaposan megismerkedhetett ezekkel a számokkal, így mostanra betéve tudhatja őket, ami most kapóra is jött, Tarja ugyanis nem viccelt a lemezbemutató kifejezéssel: a tíz dalból hetet is előadott élőben, és a koncertet is ezek egyikével, a Serene-nel kezdte.
 
 
Meglátásom szerint, Tarja sokat oldódott az évek során, és mostanra már szinte nyoma sincs a Nightwish-es időszakára jellemző jégkirálynős imidzsnek: lazább lett a megjelenése, sokat mosolyog és könnyedén kommunikál a közönséggel, akár kerek magyar mondatokban is: az „örülök, hogy újra látlak titeket” megnyilvánulásával garantáltan örökre belopta magát mindenki szívébe, és láthatóan nagyon boldog volt a köszöntést követő hatalmas tapstól. Bármilyen meglepő azonban, az énekesnő még erre is tudott lapot húzni, amikor felhívott egy kislányt maga mellé a színpadra, amivel biztosan életre szóló élményt szerzett neki, az ilyen pillanatok pedig talán még az egyébként hibátlanul előadott daloknál is fontosabbak.
 
 
Az In The Raw mellett a 2016-os The Shadow Self lemez került leginkább fókuszba: erről négy dal hangzott el, de a My Winter Storm-ról és a What Lies Beneath-ről is befért két-két szerzemény a setlistbe, a ráadás előtt pedig Colours In The Dark album egyik dalát, a Victim Of Ritual-t hallhattuk. Persze akik a Nightwish-ért (is) rajonganak, nyilván el tudtak volna viselni több számot is a zenekartól, vagy valami mást a Wishmaster helyett – én személy szerint a Nemo-nak jobban örültem volna – de ez a produkció már tényleg nem erről szól, és Tarja dalai önmagukban is elég erősek egy ütős koncerthez, amire megérte több évet várni.
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Serene
02. Demons In You
03. My Little Phoenix
04. Anteroom Of Death
05. Diva
06. Goodybe Stranger
07. Silent Masquerade
08. Wishmaster (Nightwish)
09. The Golden Chamber / You And I (akusztikus)
10. Undertaker
11. Tears in Rain
12. Victim Of Ritual
 
Ráadás:
 
13. Innocence
14. I Walk Alone
15. Dead Promises
16. Until My Last Breath
 
 
Tóth Mátyás
 
Fotók: Barba Negra