Bejelentkezés

x
Search & Filters

Új szupergup könnyed amerikai metallal: Clockwork Revolution (2017) lemezkritika

Szupergrup az undergroundból? Vagy undergrup a szupergroundból? Lehetne akár nyelvtörő is, már ha értelme lenne, de a csapat esetében alapvetően egy "kisebbségi" műfaj (amerikai heavy metal) a megfejtés, ráadásul fejfelkapós arcokkal, még akkor is, ha a tagok a valamikori híres anyacsapat megteremtőinek pótlékai voltak. Patrik Johannson dobos (W.A.S.P., Yngwie Malmsteen, G3, Gus G., Lynch Mob), Wade Black énekes (Leatherwolf, Crimson Glory, Seven Witches, Leash Law, War Of Thrones), Dirk Van Tilborg bőgős (Alias, Attakk, Crimson Glory, Kamelot) és Dewayne Hart gitárosból (Kinlin) talán csak az utóbbi lehet itt, Európában viszonylag ismeretlen, de játéka azért komolyabb felkészültséget sejtet, mint apró, füstös pinceklubok próbatermi helységeit.

Bár a stílus megjelölésnél amerikai powert olvastam – ajánlom mindenkinek a Encyclopaedia Metallumot –, de a Metal Church epikus, nyugisabb, és a Savatage mesélő nyomvonalán haladó együttes csak a nyitószámban lép át a power zaklatottabb világába, egyébként igen dallamos, talán a Circel II Circle hozzáállásához hasonlatos, bár annál kissé komorabb játékban utazik. Nem, sajnos – sajnos? – semmi közük a valamikori Crimson Glory fémes, rideg, progresszív attitűdjéhez, ez bizony jó öreg dallamos heavy, amúgy amerikai módra.

A kérdőjelet nem véletlenül tettem az előbb, hiszen a prezentált stílusnak megvannak a maga előnyei, és ha Wade Black nem is ereszti ki úgy a hangját, ahogy az elvárható lenne – vagyis dobhártyahasogató élességgel –, koszos, kissé nazális orgánuma kiváló a különböző érzelmi árnyalatok kibontásához és a dallamok megfelelő ívű tolmácsolásához. S ha már dallamok: úgy érzem, ebben alkottak igazán nagyot a fiúk, mert az amerikai csapatoktól eltérően itt nem a riffeken és groove-okon van a hangsúly, ami akár kockázatos is lehetne, de ha már kocka, akkor az el van vetve: jól tette az együttes, hogy nem állt be a sorba a huszadik egyen-power bandának, még akkor is, ha szokás ezt a műfajt érdemein felül elbírálni.

 

 

Igazán egyetlen szerzeményt sem tudok kiemelni, vagy helyesebben mindet, ha az album világát akarom bemutatni, mert abszolút egységes színvonalról beszélünk, aminek egyetlen hátránya lehet, mégpedig az összefolyás jelensége, ez azonban a harmadik hallgatás után eltűnik, köszönhetően a remek melódiáknak. A hangszeres teljesítményt sajnos kissé elnyomja a szokásos, undergroundban tapasztalt rossz hangzás, de úgy érzem, itt teljes mértékben a csapatmunkán volt a hangsúly, és nem az egyéni akrobatikán.

Lehet, hogy nem váltja meg a világot debüt albumával a Clockwork Revolution, de akik szeretik ezt az elmélkedősebb, dallamaiban kissé könnyedebb amerikai metal-világot, amúgy Metal Church light módra, azok mindenképpen szánjanak a lemezre két-három hallgatást, megígérem, megéri. S ha úgy találjátok, mégsem, legyen ez a legnagyobb tévedésem!

 

 

Garael

Forrás: Dionysos Rising