Bejelentkezés

x
Search & Filters

Változatos albummal jelentkezett a Shinedown - 'Attention Attention' lemezkritika

Eddig még nem jött szembe velem a zenekar, pedig nem ma kezdték a szakmát. Egy igen kontrasztos küllemű cd nézett rám. A borító finoman szólva is minimalista, de ezen belül egész jól eltalált. A Rhapsody zászlók azért nem lesznek tömegesen lecserélve a rocker-lakokban.
 
A szöszmötölős intró után nagy rössel ugrott rám a zene a Devil képében. (egy elég átlagos klipp is készült hozzá) Pár másodperc alatt szét is foszlott a kétség, hogy jó lesz-e a zene, annyira meggyőző volt a lendület és kénytelen vagyok bevallani, baromira bejött ez a nóta. Képtelenség halkan hallgatni. Annak ellenére, hogy a true és az oldschool szavak nem tolakodtak előre.
 
Kíváncsi voltam, ez csak megtévesztésül ilyen jó és egy különösen jól sikerült szám, vagy lesznek nagy kilengések stílusban és/vagy minőségben? Nos a Black Soul kicsit másabb, van benne egy csipetnyi Korn fíling is, de minőségre kicsit sem gyengébb.
 
A címadó Attention Attention már rádióbarátabb, megint másabb picit, de még mindig ott tartottam, hogy ezek az emberek bizony tudnak dalt szerezni. Ha egy albumnak az első három száma ennyire jó, akkor ott már nagy katasztrófa nagyon kis valószínűséggel következhet be. Így innentől nem volt más dolgom, csak élvezni a zenét.
 
A zenekar nem átallja beépíti a manapság divatos elemeket a zenéjébe, de 2-3 hallgatás után már ezek sem zavartak, mert ezt is jól csinálják. A Monsters ugyan már átcsúszik a Nickleback zónájába, de még ez sem olyan zavaró, mert Bren Smith hangja eléggé emberes ahhoz, hogy ne legyen belőle pop. A hangja nagyon tapadós. Nem mondom, hogy a legnagyobb rocktorkok között van, de árad a hangjából a pozitív energia. (általában ilyen hangoknál érzem, hogy hangszeres viszonylatban simán tudja hozni a magyar szcéna a nemzetközi átlagot, de énekhangok terén rettentően le vagyunk maradva ) Azért hallható, hogy bizonyos gombok és potméterek a megfelelő állásba lettek állítva, de nem is érezni az igyekezetet, hogy ezt elrejtsék. Beépítették a zenébe ezeket a kis nűanszokat. Amúgy sem nélkülözi a zene a finom kis elektronikus díszítéseket. 
 
 
Itt el is kezdődik egy kis libikókázás. A Darkside már sokkal harapósabban kezd, hogy aztán a Creatures megint visszább vegyen. Az Evolve pedig újfent belecsap a húrokba, hogy megérkezzünk a legvisszafogottabb részéhez a lemeznek. A Get Uphoz és a Specialhoz már a Nicklebacken is túl kell mennem a hasonlításban, ez már a Hozier felségterülete.
 
Szerencsére a Brillianttal lendületes keretbe sikerült foglalni az albumot.
 
Elkerülhetetlenül tolakodtak a párhuzamok. Bár lehet, hogy lenne még pontosabb közelítés, de az én általam kedvelt zenekarok közül a Volbeat és a Billy Talent közé tudnám pozícionálni a Shinedownt. Nem annyira “rákenroll” mint az előbbi, de valamivel komorabb mint az utóbbi. Viszont mindkettőjük “húzása” meg van benne.
 
Az első hangoktól érezni, hogy hozzáértéssel lettek összerakva a dalok. Minden dal kicsit más és nem csak úgy egymás után vannak rakva az ötletek... Vagy nagyon érzik az aprólékos dalszerzést, vagy piszok sok munka van benne. De a legvalószínűbb, hogy mindkettő. 
 
A hangszeres részek szép egységben vannak. A gitár témák nagyon egyszerűek, de az a pár hang viszont mindig a helyén van. Sok virgázásra amúgy sem hagy helyet ez a típusú zene.
 
A keverés makulátlan, de ezen már meg sem lepődök. 
 
Egyetlen apró negatívumot tudnék felhozni. Bár ötletesen, változatosan van összerakva a lemez, mégis soknak érzem a 15 dalt. Hármat megtarthattak volna a következő lemezre, mert mindegyik jó, nem lóg ki lefele egy sem, de egyszerűen túl hosszúnak érzem a lemezt, így egy kicsit vesztett a feszességéből.
 
Az album dallistája:
 
01. The Entrance
02. Devil
03. Black Soul
04. Attention Attention
05. Kill Your Conscience
06. Pyro
07. Monsters
08. Darkside
09. Creatures
10. Evolve
11. Get Up
12. Special
13. The Human Radio
14. Brilliant
 
 
vtb