Bejelentkezés

x
Search & Filters

Végleg bezárhat a Dürer kert a Városligettel kapcsolatos új tervek miatt



Újabb szórakozóhely eshet áldozatául a kormány Városligettel kapcsolatos terveinek: Lázár János csütörtökön azt jelentette be, hogy az új cirkuszközpontot az Ajtósi Dürer soron a volt MSZMP-épületek helyén alakítanák ki, ez pedig jelenleg a Dürer kertnek, a Dürlinnek és a Dürer Rendezvényháznak ad otthont. - írja a Hvg.hu.
 


Lázár János emellett közölte azt is, egy új cirkuszközpont megépítéséről is döntöttek, amely végül az Ajtósi Dürer soron, az MSZMP régi épületeinek helyén kap majd helyet. Mint arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése azért merült fel, mert ennek a területét is át akarják adni az állatkertnek. Korábban helyszínként felmerült, hogy az új cirkuszt a Hungária körút mentén, az autópálya-bevezető nagy kereszteződése melletti telken helyeznék el, ahol jelenleg egy gyakorló cirkuszépület áll.

Lázár bejelentése szerint viszont az Ajtósi Dürer sorra kerülne az új cirkuszközpont, az általa említett régi MSZMP-épületek pedig az egykori Pártfőiskola épületeit jelentik az Ajtósi Dürer sor 19-21. szám alatt.

 


A Kertem nevű ismert szabadtéri szórakozóhely az Olof Palme sétányon a Magyar Zene Háza felépítése miatt kerülhet veszélybe.

 

 

Menet közben a Dürer is reagált a hírre az Mno-n, Nagy Zsolt ügyvezető és Bihari Balázs sajtós válaszolt a kérdésekre:

 

2020-ig érvényes szerződés

Sem a Dürer Kertnél, sem a Dürer Rendezvényháznál nem tudnak költözésről, és a sajtóból értesültek a bejelentésről. Minket is hideg zuhanyként ért a bejelentés – tájékoztatták az MNO-t a Dürer Rendezvényháznál. Nem tudott korábban a tervekről Nagy Zsolt sem, a Dürer Kert ügyvezetője, aki elmondta: felvették a kapcsolatot az épületkomplexum egyik magántulajdonosával, de ő sem tudott korábban a cirkuszi tervekről.

„Egyelőre mi is tájékozódunk, de nekünk 2020-ig érvényes szerződésünk van az épületre” – közölte az MNO-val a Dürer Kert sajtósa, Bihari Balázs. Mint mondta, náluk most is zajlik egy fejlesztés, folyamatosak a koncertek, kulturális programok, de a különböző próbatermek, stúdiók leállítása sem egykönnyen képzelhető el. Bihari közölte, a magyar könnyűzenei élet 30-40 százaléka itt összpontosul, és értetlenül állnak a bejelentés előtt, mivel a kormány egyébként támogatja a könnyűzenét, a Cseh Tamás program keretében is zajlanak felvételek az épületekben. „Egy stúdió felépítése nem egy egyszerű mutatvány, ezeket nem lehet csak úgy beszüntetni” – mondta.
 

 

 

 

Fotók: Adrián Zoltán, Pozsonyi Roland