„Vonatfüttytől a világ színpadáig – Pócs Tamás (Solaris, Napoleon Boulevard, Tompox) interjú
Pócs Tamás 'Tompox' a magyar pop és progresszív rock egyik meghatározó alakja. A Solaris és a Napoleon Boulevard basszusgitárosaként generációk zenei emlékeinek részévé vált, miközben saját zenekarával, a Tompox-szal is aktív maradt. Életútja a Nyugati pályaudvar gyerekkori vonatfüttyétől a világ színpadaiig ível, ahol ugyanazzal a lelkesedéssel és alázattal játszik, mint amikor először kezébe vette a hangszert. Az interjúban nemcsak a zenei pályájáról, hanem inspirációiról, emberi kapcsolatairól és a zene örök értelméről is mesél – őszintén, derűvel és a tőle megszokott humorral.
Rockbook: Mi volt az első hang, amit gyerekkorodból megőriztél?
Pócs Tamás (Tompox): Azt hiszem, hogy a Nyugati pályaudvaron a vonatfütty. Hat éves koromig Budapesten, a Szinyei Merse utcában laktunk, de állandóan átjártunk Óbudára. - Egyébként óbudainak vallom magam, hat éves koromtól ötven évig ott laktam. Állandóan át kellett menni a Ferdinánd hídon, ami akkor még Élmunkás híd volt. Ahogy jöttek-mentek a vonatok - és akkor még egész mozgalmas volt a Nyugati -, mindig meg kellett állnunk, mert különben kivertem a balhét. Nézegettem a vonatokat, még akkor is, amikor apámék siettek valahova.
Rockbook: És mi volt az első zenei pillanat, amikor azt érezted, hogy te ehhez a közeghez tartozol?
Tompox: Arra tisztán emlékszem - Amikor hetedikes koromban meghallottam egy - azt hiszem - Mambo magnón a Cream-től a Crossroads című dalt. Ami viszont a legjobban pofán vágott, amitől totálisan belepistultam a basszusgitárba, az A Sitting on Top of the World, szintén a Cream-től. Meg azért Hendrix is és a Beatles is nagyon megfogott. Itthon is voltak kedvenceim, nagyon szerettem az Omegát, a Metrót és az Illést. De aki nagy szerepet játszott abban, hogy a basszusgitár legyen a hangszerem, az Frenreisz Károly volt, aki egy nagyon jó ember, és rettentő jó zenész.
Rockbook: Vele jó kapcsolatot ápolsz?
Tompox: Ritkán találkozunk, de amikor Skorpió koncertre megyek, akkor néha összefutunk. Az biztos, hogy amikor együtt játszottunk a Skorpióval a Pókderby nevű zenekarommal - ahol Gömöri Zsolt volt a billentyűs, Borhi Miki a gitáros, és Horváth Charlie öccse, "kis Charlie" az énekes -, Karesz odajött, és mondta, hogy nyugodtan használjam a cuccát. Mindent megmutatott abban a pillanatban, szóval az én felszerelésemet nem is kellett kipakolni. Ez egy igazán rendes gesztus volt egy nagyon rendes embertől.
Rockbook: Említetted a Cream-et. Ezeket a lemezeket akkoriban nehezebb volt beszerezni?
Tompox: Mindenkinek voltak olyan rokonai akik kint éltek, kint dolgoztak, vagy néha kimentek. Apám először 1963-ban ment Vietnámba, aztán 1969-ben Afrikába. Tehát nem volt lehetetlen olyan helyekre menni ahonnan ezeket be lehetett szerezni, de lényegesen nehezebb volt.
Rockbook: Hogyan lett a te hangod a basszusgitár?
Tompox: A Sör együttes volt az első zenekarom 16 évesen. Akkor már apám meghozta Belgiumból a basszusgitárom, amit akkoriban nehéz volt beszerezni, úgyhogy én rögtön egy jó hangszerel indítottam. De abban a zenekarban is olyan nevek voltak, mint például Dévényi Ádám. Egy rohadt jó énekes-gitáros volt, amellett, hogy a Bikini első dalainak ő írta a szövegét. Lakatos Tóni volt a szaxofonosunk, ő is hatalmas névnek számít. Tény és való, hogy ott másodhegedűs voltam, mert egyrészt akkor kezdtem el zenélni, másrészt pedig zseniális zenészek vették körül.
Rockbook: A Solaris zenéje az menekülés vagy tükör volt? Mármint menekülés egy olyan világba ami nem a mainstreamet tükrözi, vagy inkább egy tükör volt a társadalomnak, hogy ilyen zenét is lehet ilyen minőségben előadni?
Tompox: Én mindig ezt a fajta zenét részesítettem előnyben. Szerettem a Napoleon Boulevard-ot, mert az a másik felem, ott a basszusgitározásnak egy új módja volt. De amikor 1980-ban megalakult a Solaris, akkor még nem voltam a tagja, én csak 1982-ben léptem be. Kisszabó volt az elődöm, de ők megcsinálták az Első Emeletet, ezért kilépett. Nekem egyébként a Solaris a kedvenc magyar zenekarom volt.
Solaris zenekar
Rockbook: Akkor mondhatni, hogy beteljesedett egy álom.
Tompox: Igen, de elég nehéz is volt, mert hallgatni könnyű a Solaris-t, de amikor már játszani kellett, ott már voltak bonyolult dologok. De ne feledkezzünk meg arról, hogy előtte a Szintézis trióval játszottam. - Gerots Zoltán, Ablonczay Horváth Tibor és én - Akkor az nagy iskola volt nekem, mert trió lévén csak három ember állt a színpadon, és mindenkinek a maximumot kellett nyújtania. Az előtte lévő zenekarok is jók voltak, illetve játszottam Gazemberrel a Csigabigában, és zenéltem a Vágtázó Halottkémekben is. Grandpierre Attilával is jó emlékeim vannak, bírom őt, nagyon okos ember. Szóval volt alapom a Solaris-hoz, de itt lettem igazán zenész.
Rockbook: Mennyire érezted azt, hogy be tudod tölteni az űrt az elődödhöz képest a Solarisban?
Tompox: Gabi a mai napig nagyon jó basszusgitáros, fel kellett kötni a gatyám. De egy idő után az ember azért beletanul ebbe a stílusba, illetve egyéni dolgokat is vittem, amit Gábor máshogyan játszott.
Rockbook: A többiek elfogadták ezeket az egyéni megoldásokat?
Tompox: Sőt, örültek is neki, hogy kicsit másfajta dolgok voltak, mint előtte. De tény és való, hogy nem volt könnyű beilleszkedni, aztán egy idő után felvettem a tempót, mert előtte nem volt részem olyanban, hogy egy zenekarral majdnem minden hétköznap próbáltunk. A Solaris volt az első ilyen, készültünk a nagylemezre és a koncertekre. Akkoriban nem volt ritka, hogy egy héten három koncertet is adtunk.
Rockbook: Kis klubok, nagy klubok?
Tompox: Vagy akár 1984-ben a Tabán, amikor a Minivel játszottunk 30.000 ember előtt, és nagyon nagy sikernek örvendtünk. Aznap az LGT volt a fő produkció, és annyira tetszett Presszeréknek a zenénk, hogy utána turnéztunk is velük.
Rockbook: Velük is jó volt a kapcsolat? Mert akkoriban ők voltak a legnagyobb sztárok.
Tompox: Igen, olyannyira, hogy Karácsony Jánossal nagyon jó barátságot is kötöttünk. Amikor a harmadik feleségemmel voltam együtt, átjártunk egymás családjához enni, inni, beszélgetni.
Rockbook: Mennyire hatott rád a sci-fi világa?
Tompox: Én nem annyira estem bele a sci-fi irodalomba, de Asimov nagyon erősen hatott rám, az Alapítvány és a Birodalom például szenzációs könyvek. Természetesen, mint nem sci-fi is megállnák a helyüket, és véleményem szerint, ha nincs Asimov, akkor nincs Csillagok háborúja sem.
Rockbook: Popzene, énekesnő, másik közönség. Milyen dilemmákkal járt a váltás?
Tompox: Semmilyen. Egy csomó számot megcsináltunk a Solaris-al, és annak egy részét átvittük a Napoleon Boulevard-ba. Voltak olyan dalok, amik lehet, hogy nem lettek akkor a slágerek mint a Júlia nem akar a földön járni, vagy a Szállj velem, viszont például a Rakétaszemek, vagy az Állatfarm - ami az Orwell-regény alapján íródott Erdős Robi zseniális szövegével - is nagyon jó dalok, de nem lettek felkapva. Nem is nagyon játszottuk ezeket, viszont ugyanolyan értékesnek tartom őket, mint a Solaris számokat. A slágereknél azt szerettem, hogy felszabadultan slappelhettem. (A slap egy olyan basszusgitározási technika, aminél a zenész nem pengeti, hanem csapkodja a húrokat, és ezáltal teljesen máshogy szólal meg a hangszer - a szerk.)
Rockbook: Amikor édesanyámat megkérdeztem, hogy szerinte mi volt a Napoleon Boulevard legnagyobb fogása a magyar könnyűzenében, azt mondta, hogy teljesen új színt hozott a popzenei hangszerelésbe.
Tompox: Igen, és ehhez kellett a Solaris is, akikkel talán ezért az "új hangzás" miatt is hívtak minket Amerikába, Mexikóba, vagy Brazíliába. Ott is főműsoridőben szoktunk szerepelni. Mexikóban történt olyan is, hogy hozták nekünk a hamisított CD-ket dedikálni, de az sem volt piskóta, hogy egy angol srác azért repült át Los Angeles-be, mert mi ott játszottunk. Ráadásul úgy, hogy más magyar nem vett részt a szervezésben Böszörményi Gergelyen kívül, tehát nem volt aki akadályokat gördíthetett volna elénk.
Rockbook: Úgy gondolod, hogy a külföldi szervezők jobban szervezik a magyar koncerteket, mint a magyarok?
Tompox: Ezt nem tudom, mert 1995-ben a Solaris-al szüneteltünk, és egy Greg Walker nevű repülőmérnök szervezte azt a fesztivált Los Angelesben ahol mi is koncerteztünk, ott kezdtük el a külföldi turnézást a belváros közepén egy színházban. Befért kétezer ember, nagyon jó hangulat volt. És akkor ott rögtön átadtak minket a brazil szervezőknek, és le is szerveztek egy következő évi, riói koncertet. Aztán Rio-ba jöttek a mexikóiak, ott megbeszéltük a mexikói koncertet, és ezután többször is kimentünk hozzájuk. Az biztos, hogy a külföldi szervezők gördülékenyebben végezték a munkájukat.
Rockbook: Mikor voltatok kint utoljára?
Tompox: 2004-ben voltunk Mexikóban. Akkor két koncertet adtunk Monterreyben. Szenzációsak voltak ezek az utak, mert nem csak a koncert napját töltöttük ott, hanem heteket.
Rockbook: Mennyire másabb ott a zenei élet? Gondolok itt főleg a közönségre.
Tompox: Nem fikáznak annyira. Ha tetszik nekik, akkor rendesen tapsolnak, és nem azért jönnek oda, hogy valami hibát keressenek benne. Magyarországon kritikusabb a közönség. Külföldön jóhiszeműen járnak az emberek koncertekre. Azért mennek, hogy jót halljanak, jól érezzék magukat, és nem azért, hogy hibát keressenek benne.
Rockbook: A külföldiek akkor ezek szerint tényleg elfogadóbbak?
Tompox: A Solaris és a Tompox albumokat többnyire külföldön vették meg. Bár most, hogy novemberben kiadtunk egy dupla lemezt, körülbelül három órán keresztül dedikáltunk a bemutatón. Csodálkoztam, mert szerencsére dupla LP-n is kiadhattuk, ami marha drága, de szinte több ilyet írtunk alá, mint CD-t.
Rockbook: Mi volt a legnagyobb meglepetés a Napoleonban? Gondolok a kezdetekre és a visszatérésre is.
Tompox: Lilla rettentő jól énekelt, tehát az első meglepetés az volt, hogy ő nagyon jó énekes. Bennünk pedig akkor jött a felismerés, hogy "megvan!". Mert igazából ez a formáció Solaris + Lilla volt. Ő egy nagyon jó énekesnő, bár mostanra egy picit "elszabadult", mert sokat áriázik, amit mi nem szerettünk. Inkább a mélyebb tónusok felé próbáltuk terelni, szerintünk akkor a legjobb a hangja. Hozzá kell tenni, hogy én 2010-ben aktivizáltam magamat újra a Napoleon Boulevard-ban, majd 2016-ban abbahagytam, mert összevesztem a művésznővel, akit azóta se láttam. Itt szeretném kiemelni, hogy én személyes okokból felfüggesztettem a tagságomat a Napoleon Boulevard-ban, nem pedig megszüntetettem. 2016 óta Vincze Lilla és barátai néven énekel.
Rockbook: Akkor van erő a hangjában?
Tompox: Persze, hát remegett az ablak amikor beénekelt egy koncert előtt! Egyébként mi nem is énekesnőt akartunk, mert az Old Boys énekese, Szabó György Balázs énekelte fel az első dalt a próbateremben. Ő rohadt jól énekelt, kicsit Charlie-s hangon, de elvesztettük a próbatermünket. Épp az LGT-vel turnéztunk, pont a KEK-en játszottunk, és akkor jött oda Lilla, hogy ő énekel egy zenekarban, igaz a Balatonon lakik, de énekesnő, és nagyon szereti az LGT-t, meg a V-Moto Rock-ot, énekelni szeretne nálunk. Onnantól kezdve állandóan jött, hogy szeretné, ha meghallgatnánk. Mi ezen mindig csak mosolyogtunk, mert a Solaris-ba nem kellett ének. Aztán elvesztettük a próbatermet, és annak ellenére, hogy nagyon sokszor elküldtük őt, szerzett nekünk egy másikat. Akkor már muszáj volt meghallgatnunk hogyan is énekel. Meg is lepett minket, mert kiderült, hogy jól, és az is, hogy nagyon aranyos, kedves lány, sokat voltunk náluk Siófokon.
Rockbook: Az Interpop győzelemnél mit éreztél?
Tompox: Az szenzációs volt! Amikor nálunk idősebb, meg nagyobb nevű emberek odajöttek, mint például Koós János, és azt mondták, hogy "ti vagytok a legjobbak, nyugodjatok meg, ezt meg fogjátok nyerni".. Hihetetlen érzés volt. Igazuk is lett, mindent megnyertünk. Az elődöntőben és a döntőben is elsők lettünk, és a közönségdíj is a miénk lett mind a kétszer. Fenomenális érzés volt.
Mi a Napoleonnal először Erdős Péterhez kerültünk, aki elvállalta a zenekart. Aztán később mondta, hogy neki a Neoton túl sok idejét veszi el, így átadott minket a Boros Lajosnak, és végülis az ő ötlete volt, hogy induljunk az Interpop fesztiválon.. Közölte, hogy győzni nem fogunk, mert ezt "egy jó seggű csaj fogja megnyerni" - utalt itt Zoltán Erikára, aki akkor még nem tudott úgy énekelni, de maga a dal amivel indult, a Szerelemre születtem az nem volt rossz, sláger is lett belőle.
Úgy gondoltuk, hogy oké, akkor nem nyerjük meg, de ez nem vette el a kedvünket, mert a mi dalunk után volt a legnagyobb taps. Érezni lehetett, hogy a közönség imádott minket. Ezután is nagyon rendes volt Lilla, mert az ő házába szabadultunk be, - körülbelül 50-60-an - és akkora bulit csaptunk, hogy egész Siófok tőlünk zengett.
Ott volt például Babits Marcella, énekelt, táncolt, nagyon jól érezte magát, vagy Giorgia Fiorio, aki a külföldi dal kategóriában nyerte meg a fesztivált. Ő egy nagyon jó csaj volt, különleges hanggal megáldva, Oláh Ibolyához tudnám hasonlítani, de talán még rekedtebb is. Ott mesélte, hogy ezért a hangért sokat kell szivarozni, és így is tett, állandóan azt szívta. Akkoriban lehetett 18-19 éves.
Rockbook: Említetted Koós János nevét. Ekkora hatással volt ő a fiatal zenészekre?
Tompox: Hogy is mondjam... Nem a kedvenc stílusomban énekelt, de mondok egy példát az ekkora emberekről. Amikor felvettünk egy kislemezt a Napoleon Bouevard-al, akkor Poór Péter bejött hozzánk, és elnézést kérve megkérdezte, hogy lehetne-e egy-két órát szüneteltetni a felvételt, mert már elég régóta a stúdióban voltunk. Neki már kész voltak az alapjai, csak az ének hiányzott. Aztán bement, és elsőre felénekelte az egész lemezt. Nagyon profi emberek voltak. Akkor még mindenkinek a legjobbnak kellett lennie. Aki énekes akart lenni, annak tudnia kellett énekelni. Ez egy olyan kritérium volt, ami ma már nem olyan fontos.
Rockbook: Mit tanultál Vincze Lillától? Pozitív és negatív értelemben is.
Tompox: Hogy mit tanultam tőle? Pozitív értelemben a kitartást, negatív dolgokról meg ne beszéljük.
Rockbook: Mennyire volt más zenélni a rendszerváltás előtt és után?
Tompox: Semennyire, csak akkor még nem volt internet. Rendszerváltás után 10 évvel viszont javában tombolt, és gyakorlatilag ez afelé vitte a dolgokat, hogy a zenekarok a lemezekből nem élnek meg, mert letöltik az albumokat. Emiatt kell most például 67 évesen is játszani, meg az Omegának 70 év fölött, mert a koncertekkel lehet pénzt keresni. Akkoriban, ha csináltál egy albumot, és az arany- vagy gyémántlemez lett, akkor a hétköznapi munkából élő emberekhez képest nagyon jó anyagi vonzata volt. Illetve akkoriban voltak haknik is. Előfordult, hogy elmentünk egy hétvégére 2-3-an a zenekarból, és playback hakniból megcsináltunk két nap alatt hatot. Azzal nagyon jól lehetett keresni, de ez is megszűnt már. Egyrészt sorban zárják be a klubokat, másrészt pedig nem olyan zenét játszunk, hogy nagy tömegeket vonzzon. Persze relatív, hogy mi az a nagy tömeg, mert azért a Solaris-al 2006-ban is megtöltöttük a Bartók templomot, négyezren voltak Rio de Janeiro-ban a koncertünkön, ahol mi voltunk a headliner, előzenekar nélkül..
Rockbook: Ez meglepő, mert az a világ másik oldala.
Tompox: Igen, de ott jobban ismerik ezt a két zenekart, mint Magyarországon. A Napoleon Boulevard itthon volt népszerű, a Solaris és a Tompox pedig odakint. De ez amiatt is van, hogy ezekben a bandákban nincs állandó ének, csak nagyon elvétve.
Rockbook: Volt olyan, hogy újra kellett tanulnod hogyan kell zenészként létezni?
Tompox: Én mindig tudtam, hogy ez a "sikakaszaléc" nem tart a végtelenségig. - Ez egyébként Frenreisz Károly mondása - De tény és való, felkészültem arra, hogy ennek vége lesz egyszer. Tehát nem ért meglepetésként, de játszottam tovább azt amit szeretek.
Rockbook: Miért hoztad létre a Tompoxot? Volt benne szabadságvágy?
Tompox: Az úgy volt, hogy a Solaris-al 2006-ban megvolt a Müpa koncert, ami borzasztó sikeres volt, viszont a többiek nem akartak állandóan koncertezni. Szerintem megérte volna akkor újra elkezdeni az állandó bulikat, és nem évente egyszer, mert most azért általában évente egy koncert van, vagy amikor éppen meg tudjuk oldani. Én pedig szerettem volna a Solaris számokat tovább játszani, és akkor megcsináltam először a Solaris Tribute Band-et, de azt a nevet a többiek nem akarták, mert a Solaris még létezik. Ezután változtattam meg a nevet Nostradamus zenekarra, aminek van egy albuma is, és utána, 2008-ban alapítottam meg a Tompox-ot. A zenekar magja a mai napig együtt van. Mi nagyon szeretjük ezt a havi egy bulit a Legendában, illetve azokat a lehetőségeket ahova meghívnak minket.
Rockbook: Ha lenne egy filmed, melyik saját számot szólna? Egyáltalán milyen műfajú film lenne?
Tompox: Én imádom a repülős filmeket, úgyhogy valószínűleg valamilyen repülős film lenne. Ahova tudok, oda mindig repülővel megyek. Pilóta akartam lenni, ugyanis nagyon sok haverom volt/van a MALÉV-osok között, pilóták és stewardessek is. Kikinek a felesége is légiutas-kísérő volt. Úgyhogy én pilóta akartam lenni, de úgy döntöttem, hogy maradok a zenénél. Soha nem fog kiderülni, hogy jó döntés volt-e. Viszont mi mindig együtt raktuk össze a dalokat, szóval szinte kivétel nélkül társszerző vagyok, de a Napóleon Boulevard - Változz velem című száma az enyém. Szóval valószínűleg az lenne.
Rockbook: Mit keresel most a zenében, amit régen nem?
Tompox: Régen is ugyanezt keresem. Azt igazából én sem tudom, hogy mit, de nem tudom elképzelni, hogy ne játsszak.
Rockbook: Akkor ezek szerint neked a zene olyan természetes, mint mondjuk az, hogy vannak lábaid?
Tompox: Persze, számomra ez természetes, és nem is tudom, hogy mi lenne nélküle, mert soha nem próbáltam.
Rockbook: A mai felkapott zenészekről mi a véleményed?
Tompox: Vannak akikről jó véleményem van. Szeretem a Margaret Island-et, mert ott ügyes zenei fordulatok vannak, bár tudom, hogy sajnos feloszlanak. A Tankcsapdát szerettem mindig is, mert habár nem a világ legjobb zenészei játszanak benne, de együtt nagyon jól szólnak. Ott van a Bagossy Brothers Company is, ők is nagyon jók. Viszont sokaktól hallom, hogy manapság több zenekar van, mint amikor mi voltunk 16-18 évesek, és ez marhaság. Csak az én gimnáziumi osztályomba három zenekar tagjai jártak. Szóval ez hülyeség, csak a mai világban könnyebb összehozni egy bandát.
Rockbook: Ha egyetlen dalod maradna fenn száz évre, melyik lenne az?
Tompox: Hát, most szintén nem egy Solaris, hanem egy Napoleon számot mondok, mert azt még annak idején az egyik feleségemnek írtam, ez pedig a Vallomás. Ez is az én dalom és szövegem.
Rockbook: Van valami, amit soha nem kérdeztek meg tőled, de mindig is szerettél volna válaszolni rá?
Tompox: Mi a kedvenc kajám... Ja nem, azt megkérdezték.
Rockbook: És mi az?
Tompox: Sajnos nagyon sok van. De most nem akarok bonyolult kaját mondani - Imádom a sajtos tésztát. Sok sajttal, de csak akkor, ha meg van pirítva a tészta.
Tehát megpörkölöd a tésztát, majd utána fogsz egy teflont, pici olajat teszel bele, és jól megpirítod, teszel rá egy vagon tejfölt - igazából a sajt nem is nagyon fontos, de azért jó, ha van rajta - majd már csak meg kell enni. Én pedig rengeteget tudok belőle enni, mert imádom.
Rockbook: Lehet, hogy azt még nem kérdezték, hogy miért van jobbkormányos autód.
Tompox: Ezt még valóban nem. Azért, mert Afrikában tanultam vezetni, és ott balra hajts van, így ez engem egyáltalán nem zavar. Mondják, hogy előzésnél fél méterrel jobban ki kell hajolni, de ez sem zavaró. Illetve fele annyiba kerül, mint a bal kormányos.
Rockbook: Mit adnál tovább a következő generációnak? Hangokat, történeteket, vagy kérdéseket?
Kérdéseket, mert nem tudom, hogy annak van-e értelme, hogy megtanulnak rettentően jól gitározni, vagy billentyűzni - mondjuk Kőbányán -, csak épp a lélek hiányzik belőle. Van, aki egy perc alatt lefog többszáz hangot, ami hatalmas meló és iszonyatosan sok gyakorlásnak az eredménye, de nem biztos, hogy ez kell. Például Alapi István nagyon jó barátom, sőt ő is szereti a Tompox-ot, a második albumon két dalban is játszik. Borzasztó jó barátságba kerültünk, és amikor volt ideje, akkor többször is lejött a próbánkra és fejből játszotta a dalokat, de olyan ízesen, hogy az hihetetlen. Szerintem ő mind a kettőt tudja. Az Eddában és a Tompoxban is azt játssza amit kell, univerzális gitáros. De ide sorolhatjuk Lukács Petát, vagy Dandó Zolikát is, és a mi gitárosunk, Mátyás Szabi is egy rettentő jó gitáros volt, Isten nyugosztalja.
Rockbook: Szóval a következő generációhoz intézett kérdés az lenne, hogy miért nem játszanak szívből?
Tompox: Nem, hanem az lenne, hogy miért nincs a játékuknak íze, és miért csak a technika fontos.
Rockbook: Megtisztelő volt, köszönöm az interjút!
Tompox története nem pusztán egy zenész pályaképét rajzolja meg, hanem annak bizonyítékát is, hogy a zene egyszerre életforma, hivatás és szabadság. Pályafutása tele volt kanyarokkal, kihívásokkal és felejthetetlen pillanatokkal, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma is hiteles és élő művészként álljon a közönség elé. A múlt emlékei és a jelen keresései összekapcsolódnak benne, és talán épp ezért képes minden generációhoz szólni: mert nem csak játszik, hanem szívből mesél a hangszere által.
Konta László István
Fotók: Benkő Laci
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
