"Ez a csoda nem három napig tart "- Three Days Grace, Badflower koncertbeszámoló - Budapest Sportaréna, 2025.11.15.
Three Days Grace, Badflower - Papp László Budapest Sportaréna, 2025.11.15.
Hálás feladat, ha egy olyan koncertről kell beszámolót írnia az embernek, ahol olyan zenekar lép fel, ami inspirálta arra, hogy hangszert fogjon a kezébe. Szerencsére nekem több ilyen is van, és az egyik a Three Days Grace. A The Palace-os koncertjükkel érték el nálam, hogy én is olyan nyitányt akarjak majd egyszer a színpadon átélni, mint ők az Animal I Have Become alatt. Persze az egy finomra hangolt DVD volt, ez pedig egy zseniális, élőben átélt show. De ne szaladjunk ennyire előre!
Úgy érkeztem a helyszínre, hogy tudtam, interjút fogok készíteni Neil Sanderson dobossal (amely jövő héten lesz olvasható a Rockbook Rockmagazinban), így egyszerre voltam szuper izgatott, magabiztos, és totálisan sokkolva.
Neil Sanderson
Az Aréna kapui előtt már 15:00 körül várták az emberek a 18:30-as nyitást, szóval elég nagy érdeklődés volt az eseményre. Én egy másik kapuhoz mentem, ahol mind a biztonságiak, mind a személyzet hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak. Az interjú remekül zajlott, jól volt koordinálva, és minden óramű pontossággal zajlott (innen is köszönet a Live Nation-nek és a Three Days Grace crew-nak a profi munkáért). A beléptetés is simán ment, szóval pikk-pakk bent is voltam.
Először a merch pulthoz mentem, és az árak talán jobban sokkoltak, mint aznap bármi. 18.000 forint egy póló, 36.000 forint egy kosaras mez, és 40.000 forint a pulóver. Megértem, hogy az egyik fő bevételi forrás ez, de nálam jócskán átlépték a lélektani határt. Bár, lehet velem van a gond, mert utána rengeteg embert láttam azokban a cuccokban.
Az előzenekar a Badflower volt, akiket tavasszal ismertem meg, és amikor bejelentették, hogy ők lesznek a warm-up, mégjobban vártam a koncertet, kíváncsi voltam milyenek élőben. 19:30-kor kialudtak a fények, és az intro után jött is az erős kezdés. Nem érződött a zenekaron, hogy meg vannak illetődve az első magyarországi koncertjükön, az elejétől kezdve jó hangulatot teremtettek. Az énekes, Josh Katz már az elején azzal poénkodott, hogy az amerikaiak Budapesztnek ejtik a város nevét, de mi nyilván ezt nem szeretjük. A Badflower játszott a hangulattal, lassabb témák után jött a közönséget megmozgató Don’t Hate Me, ami talán a legnagyobb slágerük, majd a Johnny Wants to Fight, ami a személyes kedvencem. Kommunikációból nem volt túl sok, viszont az énekes az első sorok közé merészkedve bőven kárpótolta a hallgatóságot – testközelből, energiával tele. 19:54 körül a küzdőtér félig teli volt, a lelátón pedig sorra teltek meg a székek, ahogy fokozódott a hype. A show egyik csúcspontja egyértelműen a basszus- és dobszóló volt: mindenki élte, de a basszusgitáros, Alex Espiritu volt a legnagyobb rock ’n’ roll figura az egész koncerten, de emellett az énekes is beugrott a közönség közé és elindította a body surföt. A Badflower első magyarországi koncertje kőkemény energiabombának bizonyult, és a hangosítás is a helyén volt.
Nagyjából fél óra szünet után, pontban 20:50-kor, egy rövid intro után robbant be a Three Days Grace a Dominate-el, ami nálunk debütált élőben. Két, közepesen nagy LED-fal és a háttérben feszülő hatalmas albumgrafika azonnal arénaszintre emelték a produkciót. A második dal természetesen az Animal I Have Become volt. A kiállásnál Matt bemutatta a bandát, így ez a kötelező kör is le lett tudva, majd jött a So Called Life, a Break és a Home. Ezek után egyértelmű volt, hogy a Three Days Grace újra csúcsformában járja a világot. Matt gyorsan megköszönte magyarul a fogadtatást - amit a koncerten még megtett párszor -, de nem is ez volt a lényeg, mert az énekesek folyamatos interakciója a közönséggel tette igazán élővé és közvetlenné a koncertet. Pacsizások, énekeltetés, kiszólások, az a fajta kapcsolat, amitől valódi élménnyé válik egy buli.
A Mayday elképesztően jól működött élőben, aztán jött a Pain, amelynél a basszus hangzás egyszerűen letarolta az Arénát. Kill Me Fast, I Hate Everything About You, Apologize – slágerdömping, utóbbiban pedig Neil hatalmasat dobolt, látszott az interjúban említett kardio. Adam aztán egy szál gitárral eljátszotta a Rooster-t az Alice in Chains-től, jött egy újabb élő debüt a Don’t Wanna Go Home Tonight-al, amibe Adam kuzinja, és másik zenekarában játszó Cale Gontier is bekapcsolódott egy akusztikus gitárral. Az I Am Machine újabb közönségkedvencnek bizonyult, majd Adam hosszabban mesélt arról, hogyan mentek tovább 2003-tól kezdve minden akadály ellenére: az első albumtól a 2006-os One-X-en és a 2009-es Life Starts Now-on át a 2013-ban történő távozásáig. Megköszönte társainak, hogy nem hagyták abba és vitték tovább a zenekart, enélkül most ő sem lehetne itt, majd el kezdődött a Never Too Late. Az utolsó dal, a Riot pedig hozta a kötelező lezárást: ugrálás, üvöltés, teljes katarzis. Élőben is jó volt a dupla vokál, nem ütötte egymást a két hang, és tényleg nem akartak versenyezni egymással.
A hangzás jó volt, és látszott, hogy ők tényleg a zene miatt vannak itt, nem akarnak a látvánnyal elkápráztatni, ugyanis se nagy füst, se lángok, se konfetti. Csak a tiszta és őszinte zenélésnek volt helye a színpadon. A 90 perces szett után következett az este egyetlen negatívuma: Egyetlen kapunk keresztül akarták kiengedni az összes embert a küzdőtérről, de szerencsére volt egy őr, aki felengedett minket a székekhez, így nagyon hamar kijutottam.
15 éve egy igazán nagy behatást kaptam a Three Days Grace-től azzal, hogy nyers őszinteséggel álltak a színpadra azon a koncert DVD-n, és én is egy kicsit közéjük akartam tartozni. Tegnap este úgy éreztem, hogy közéjük tartozok. A színpadról áradó őszinteség és alázat levett a lábamról, elvarázsolt, de közben fel is töltött energiával, amolyan érzelmi hullámvasút volt, és ennél többet nem is lehet várni egy zenekartól sem. Ez a koncert úgy volt jó, ahogy volt, remélem mihamarabb újra nálunk játszanak majd.
Setlist:
01. Dominate (Live debut)
02. Animal I Have Become
03. So Called Life
04. Break
05. Home
06. The Mountain
07. Mayday
08. Pain
09. Kill Me Fast
10. I Hate Everything About You
11. Time of Dying
12. Apologies
13. Rooster (Alice in Chains cover)
14. Don’t Wanna Go Home Tonight
15. I Am Machine
16. The Good Life
17. Painkiller
18. Never Too Late
19. Riot
Konta László István
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
