Bejelentkezés

x
Search & Filters

Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor GitárTrió

 
Helyszín: 
Időpont: 
2013. szeptember 08. vasárnap, 20:00

Magyarország három gitáróriása éppenséggel már hátra is dőlhetne. Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor mögött annyi minden van, hogy jó régen elveszíthette a fonalat, aki számolni próbálta koncertjeiket, lemezeiket, vagy éppen kitüntetéseiket. A három Liszt-díjas gitárművész azonban nem réved a múltba, hanem igyekszik élvezni a jelent. 2011-ben váratlan ötlet nyomán jazz gálán kerültek egy színpadra, s az előadás olyan jól sikerült, hogy nem csak a közönség, maguk a muzsikusok is folytatásra vágytak.



A Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor GitárTrió tagjai látszólag a zene különböző területein alkotnak, a jazztől a blueson át a rockig, ám együtt gyorsan megtalálják a közös hangot. Repertoárjukban világhírű szerzők (mint Eric Clapton, Chick Corea vagy Larry Carlton) dalainak feldolgozásai mellett saját szerzeményeik is szerepelnek, változatos és improvizatív stílusban előadva.
 


A szupergrup természetesen nem lehet teljes ritmusszekció nélkül: a gitárosokat a bármilyen stílusban otthon lévő Pluto Horváth József basszusgitáros, valamint az ország egyik legkiválóbb dobosa, Solti János kíséri. Ez a felállás – néhány dalban Horváth Charlie énekessel kiegészülve – aratott hangos sikert 2013 március elején a MOM Kulturális Központban, zsúfolásig telt ház előtt.
 


Most azonban újra itt van a nagy csapat, szeptember 08-án a Budapest Parkban ad nagyszabású koncertet! Az említett három „főhős” mellett két nagyszerű zenésztárs szólaltatja meg a dalokat.