FREEDOM CALL, Demonlord, Invader

Freedom Call: koncerttel ünnepli 15. születésnapját a német happy metal zeneakar
Október 11-én ér Budapestre a német Freedom Call születésnapi turnéja: a dallamos power metal banda immáron 15 éve aktív, és mozgalmas pályafutása során kiérdemelte a „Világ legvidámabb metalbandája” címet is. Az évforduló apropóján idén egy különlegességekkel kiegészített válogatás albumot is kiadott a csapat, így a Club 202-ben tartandó koncerten is slágerparádéra számíthatunk, a hazai Demonlord és az Invader felvezetését követően.
A Freedom Call sikertörténete még 1998-ban kezdődött. A Chris Bay énekes-gitáros köré szerveződött zenekar már a debütáló, Stairway To Fairyland című albumból is több mint 35.000 darabot adott el. Ezt a Crystal Empire című második lemezzel rögtön túl is szárnyalták, köszönhetően az időközben lebonyolított számos koncertnek, többek között Saxon és az Edguy oldalán, vagy éppen a Wacken Open Air fesztiválon. A második lemez után több mint két hónapig járték a kontinenst, s az elmúlt másfél évtizedben játszottak már közös turnén a Hammerfallal és a Blind Guardiannel is - 2010 óta pedig saját turnékat is bonyolítanak.
A csapat ediig összesen hét stúdiólemezt készített, és két koncertfelvételt is kiadott. Rendkívül dallamos, lendületes dalaikat sokszor hívják „happy metalnak”, és a zenekar nem is tagadja, hogy rászolgált a „Világ legvidámabb metalbandája” címre. A tavalyi lemezt követően idén egy válogatás albumot adtak ki: az Ages Of Light című duplalemezes gyűjtemény a zenekar 15 éves fennállását hivatott megünnepelni.

