Bejelentkezés

x
Search & Filters

GOTTHARD

 
Helyszín: 
Fellépők: 
Időpont: 
2012. november 21. szerda, 20:00

A gyász és megtörtség hamvaiból születik újjá 2012-ben Európa egyik legnépszerűbb, idén 20 éves hardrock zenekara, a Gotthard. Két évvel alapító énekesük tragikus halála után a svájci zenekar megtalálta új frontemberét, így Firebirth című új lemezük immár Nic Maeder énekével jelenik meg június 1-én. Budapesten november 21-én hallgathatjuk meg az új lemez dalait, az A38 Hajó koncerttermében.

Az eddigi pályafutása alatt 3 millió lemezt eladott csapatnak tehát jó esélye van arra, hogy folytassa korábbi sikerszériáját, és hogy a Firebirth lemez 13 elődjéhez hasonlóan bevegye a svájci slágerlisták első helyét. Novemberben 21-én pedig a magyarországi rajongók szíve lesz soron: ezen a napon érkezik ugyanis az újjászületett zenekar Budapestre, ahol az A38 Hajón lépnek majd fel. Jegyek már kaphatók!