Bejelentkezés

x
Search & Filters

SLASH

 
Fellépők: 
Időpont: 
2013. február 07. csütörtök, 19:00

Slash új szólóalbumát február 7-én Budapesten is bemutatja, a Pecsa Music Hallban.

Bár Slash neve hallatán sokaknak a mai napig a Guns and Roses jut eszébe, az elmúlt 20 évben a gitáros bizonyította: egy 100 millió albumot eladott zenekar után is lehet keresnivalód a rockzenében. Mindazok, akik akkor és azóta mellette vannak, jól tudják: az időközben eltelt 25 évben a gitáros lelkesedése és zsenialitása mindvégig 100 %-on izzott. A Los Angelesben nevelkedett, de Londonban született Slash többek között édesapja révén fedezte fel önmagában a zenészt, amikor az örege a Beatles, a Stones vagy éppen a Yardbirds dalait játszotta neki.

Slash pályafutása mind a mai napig zseniális gitárosi és dalszerző képességeire épül. A legfrissebb, Apocalyptic Love című szólóalbumán közreműködő énekes, Myles Kennedy szerint Slash gitártechnikájában az a legnagyszerűbb, hogy nemcsak mesterien játszik a hangszerén, hanem hihetetlen szenvedéllyel is: az Alter Bridge nevű zenekarból érkező énekes szerint Slash szinte már fájdalmasan érzéki módon képes megszólaltatni a hangszerét, és hajlítgatni a hangokat. Ennek is köszönhető, hogy az Amerikai Time Magazine felmérésén csak Jimi Hendrix előzte meg őt a világ legnagyobb gitárosainak listáján.