URIAH HEEP

Ősszel önálló koncert a PeCsában!
A sokat látott épület falai között teljes hosszúságú, és a több mint 40 éves legendás zenekar munkásságát felölelő műsorra készülhetnek az érdeklődők, a legutóbbi, Into The Wild című lemez dalai mellett.
A több mint két tucat stúdióalbumot jegyző Heep legutóbbi albuma a 2011-ben kiadott Into The Wild, melyet ugyan már bemutattak egyszer Budapesten, de köszönhetően töretlen sikerüknek és a Budapesten eltöltött remek napoknak, a zenekar úgy döntött, hogy idei, Nail To The Head című turnéjából sem hagyja ki a magyar fővárost.
Kötetlen és felszabadult örömzenét hallhatunk ismét, amiben az ének és a Hammond orgona hangja dominál, és éppen ez a hangulat, valamint a profi és energikus előadásmód teszi lehetővé, hogy a pályafutása alatt 30 millió lemezt eladó zenekar néhány évenként ellátogathasson hazánkba, miközben időről időre beutazza Európát és a világot.

