Bejelentkezés

x
Search & Filters

Apocalyptica

További képek

Biográfia: 

Alig van olyan rockegyüttes a bolygón, amely nem szeretné, hogy egyedinek tekintsék. Természetesen ezekben a nosztalgikus és vég nélkül újra feldolgozott ötletekkel teli időkben csak néhányuk érdemli ki ezt a címet. Finnország Apocalypticája jobban rászolgál, mint a legtöbben. Minden szempontból kirívóan eredeti módon, ezek a klasszikus képzettségű kalmárok a műfajt bontó metál birodalmából párjukat ritkítják a zene történetében.

Az 1993-ban alakult Apocalyptica már a kezdetektől egy teljesen egyéni utat választott. Pár évvel korábban, még a helsinki Sibelius Akadémia diákjaiként e fiatal virtuózok beléptek egy csellózenekarba, amely Bach-tól Hendrixig mindenkitől játszott zenét. Azonban Eicca Toppinen és három barátja valami ütősebbet forgatott a fejében. Miután mindhárman a heavy metalért rajongtak, elhatározták, hogy megalapítják a saját együttesüket. Toppinen egyedien átírta kissé a Metallica, Slayer és más metallegendák számait, és a csapat sorozatosan fellépett az iskolai bálokon. Ahogy egyre keresettebbé váltak, az Apocalyptica megtette a merész lépést, és színpadra lépett egy igazi heavy metal klubban…

“Lehetőséget kaptunk, hogy játsszunk egy utókarácsonyi metalpartin a helsinki Teatro Heavy Metal Clubban, 1995-ben”, emlékezik vissza Toppinen. “Három másik banda lépett fel, és mindegyikük feldolgozásokat játszott. Ez egyike volt a HIM első koncertjeinek. Type O Negative feldolgozásokat adtak elő, mi pedig Metallicát. Nagyon ijesztő volt odamenni, és metalosoknak játszani. Nem tudtuk, mi fog történni. Azt hittük, meg is ölnek minket! De aztán rendesen megdöbbentek, és jól érezték magukat.”

E hamarosan legendássá váló koncert közönségében rejtőzve ott volt Kari Hynninen a Zen Garden Recordstól, akit annyira lenyűgöztek az együttes zseniális metalhimnusz-interpretációi, hogy azonnal szerződést és egy lehetőséget ajánlott nekik, hogy 1996-ban kiadják debütáló albumukat ‘Plays Metallica by Four Cellos’ címmel.

“Felhívott minket, és megkérdezett, akarunk-e albumot készíteni”, mondja Toppinen, hitetlenkedően rázva a fejét. “Magunk között soha nem gondoltuk, hogy abból, amit csinálunk, egy lemezt lehetne kihozni. Csak a móka kedvéért volt, egyfajta terápiaként az összes rohadt skálázás miatt! Szóval, amikor az első album megjelent, nem számítottunk túl sokra. Ha ezer példányban kel el Finnországban, már az nagy szó lett volna, de több mint egymilliót adtak el belőle a világon!”

Az Apocalyptica elsöprő sikert aratott a hazájában, meglepően széles közönségben, amely kőkemény metal fanatikusokat és állsimogató klasszikus szakértőket is magába foglalt. Különös kombinációnak tűnhet, de az együttes számára a két műfaj kapcsolata logikus és természetes.

“Létezik egyfajta primitívség a metalban és a klasszikus zenében is”, mondja Toppinen. “Jobban rejtőzködik a klasszikus zenében, de rendkívül hatalmas és erős. Ha Sosztakovics szimfóniáit hallgatod; amikor nagyon beindul, a Panterához vagy a Sepulturához lehet hasonlítani. Ráadásul mindkét világ lakói szeretik a jó zenészeket.”

Hirtelen és meglepő népszerűségétől inspirálva, az Apocalyptica a kreativitás tornyosuló hullámait meglovaglásával és elképesztő fellépéseikért elismerő vélemények bezsebelésével töltötte a ‘90-es évek végét. 1998-ban megjelent “Inquisition Symphony” című második albumuk, egy újabb adag feldolgozás ezúttal a Faith No More, a Pantera és a Sepultura számaival. Szerepelt rajta továbbá az együttes első eredeti anyaga is: három dal megmutatta, hogy az Apocalypticában több van az újdonság varázsánál. Mire a finnek elértek a harmadik stúdiólemezig, a 2000-es “Cult”-ig, már eldöntötték, hogy elszakadnak a feldolgozásoktól, és majdnem egy egész albumnyi friss anyaggal álltak elő, amely egyszer és mindenkorra kőbe véste a banda egymástól elütő műfajokból alkotott vad és feltűnően változatos egyvelegét. Ezután trióvá csökkent létszámmal az Apocalyptica eltökélten alakította magát egy ütős kreatív erővé.

“A saját számaink írása új dimenziót nyitott a bandának”, állítja Toppinen. “Már tudtuk, hogy jól mennek a feldolgozások, és ez már nem volt érdekes a számunkra. Új, friss zenét kellett írnunk a hangszereinknek. Nem agyaltunk azon, hogy ‘Ezt kell tennünk, hogy sikeresek legyünk’; egyszerűen csak meg akartuk tartani benne az érdeklődésünket, és nem ugyanazt a szart ismételgetni.”
Az elismertségük ugrásszerű növekedésével együtt az Apocalyptica egy újabb nagy lépéssel sétált át az új ezredbe, amikor a Slayer legendás dobosával, Dave Lombardóval dolgozott együtt “Reflections” című negyedik stúdióalbumán (2003).

“Egy holland metalfesztiválon játszottunk ‘97-ben, és Dave doboktatást tartott”, emlékszik vissza Toppinen. “Odajött hozzánk, és megkérdezte: ‘Tudtok Slayert is játszani? Nem akartok velem fellépni?’, és mi azt mondtuk “De, persze!”. Eljátszottuk vele a ‘South of Heaven’-t élőben, és utána azt mondta: ‘Ha valaha dobosra lesz szükségetek, csak hívjatok!. Azóta barátok vagyunk.”

Felismerve, hogy Lombardo ritmikus befolyása újfajta életet adott a zenéjüknek és lehetővé tette számukra, hogy számtalan új irányba nyissanak, az Apocalyptica verbuválta a saját főmunkaidős dobosát, Mikko Sirént a 2005-ös, önmagukról elnevezett opusra. Könnyen lehet, hogy karrierjük legerőteljesebb albumaként az “Apocalyptica” készítése során az együttes megszilárdította zeneszerzői képességeit, és vendégzenészeket hívott a stúdióba, köztük a HIM frontemberét, Ville Valót, Lauri Ylönent a The Rasmusból és ismét Dave Lombardót, akik mind segítettek a metal első vonósainak, hogy szélesebb közönségre tegyenek szert, mint valaha.

És most 2007-re és az Apocalyptica vadonatúj albumára, a “Worlds Collide”-ra térve. A régóta a Rammstein múzsájaként működő Jacob Hellner producerrel dolgozva, ez nyilvánvalóan tetőpontja a finn fiatalok egyenesen felfelé ívelő pályájának; megkapó mini-eposzok szemkápráztató kollekciója, amelyek az együttes történetének minden oldalát megvilágítják, miközben számtalan új ötletet és váratlan kerülőt mutatnak be az eltéveszthetetlen hangzásukkal. Vagy egyszerűen megfogalmazva: nagyszerű rock dalok kollekciója. A munka 2006 augusztusában kezdődött, és onnantól kezdve a nagyjából 40 szám, amit a banda a lemezhez írt, lecsökkent az átfogó és hibátlan egy tucatra, köztük közös számokkal a Stone Sour/Slipknot Corey Taylorjával (az “I’m Not Jesus” című első kislemezen), a Lacuna Coil elbűvölő Cristina Scabbiájával, a 3 Days Grace énekes Adam Gontierrel és megint csak régi barátjukkal és kollégájukkal, Dave Lombardóval.

“Nagyon izgalmas volt”, lelkesedik Toppinen. “A legutóbbi két albumon producerek, zeneszerzők és mindenesek voltunk. Most kitártuk a kaput különféle énekesek, egy producer és még társszerzők számára is. Új elemeket engedtünk az Apocalyptica világába. Ez rendkívül érdekes és izgalmas volt.”

Amikor az Apocalyptica különleges vendégként a központi színpadot kapta az idei év Eurovíziós Dalfesztiválon Helsinkiben, a zene szerelmeseinek milliói fogtak padlót a világon annak az együttesnek a látványától és hangzásától, amely füleket letaglózó látványosságot kelt, ahol csak feltűnik, és amely úgy viseli egyedülállóságát, akár egy érdemrendet. A “Worlds Collide” megjelenésével az Apocalyptica bebiztosította magát, hogy újabb szívekbe és elmékbe lopja be magát világszerte.

“Megpróbáltunk egy világszínvonalú albumot készíteni”, foglalja össze Toppinen. “Számunkra ez egy izgalmas időszak. Nagyszerű emberekkel dolgozunk együtt, és teljesen fel vagyok csigázva. 11 éve először érzem úgy, hogy az egész csapat együtt dolgozik. Ezzel a csapattal képesek leszünk arra, hogy felrázzuk azokat az embereket, akik eddig is ismerték az Apocalypticát, de nem vettek volna jegyet vagy albumot eddig. Terjeszteni akarjuk az igét.”

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Eicca Toppinen
cselló
Paavo Lötjönen
cselló
Perttu Kivilaakso
cselló
Mikko Sirén
cselló
dob