Bejelentkezés

x
Search & Filters

Asia

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1981

További képek

Biográfia: 

Az Asia egy angliai hard/progresszív rock supergroup, melynek alapító tagjai szinte kivétel nélkül legendák voltak az 1980-as évek elején. Geoff Downes billentyűs korábban a Yes és a The Buggles zenésze volt, John Wetton énekes basszista (és gitáros) pedig megfordult a King Crimson, a UK, a Uriah Heep és a Roxy Music háza táján is. Mellettük Steve Howe és Carl Palmer, a Yes és az ELP ex-zenészei alkották még a bandát.

Bemutatkozó albumuk 1982 elején jelent meg, cím nélkül, az együttes nevének címére keresztelve. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag egy bemutatkozó lemezről van szó, az album gond nélkül bevette a Billboard kétszázas listáját. Debütmunka ritkán jut fel az élre, most viszont mégis ez történt. A régi progrock rajongók már csak Palmer, Howe, Downes és Wetton neve miatt is megvették és szerették a lemezt, de nyilván nem ok nélkül.

Rögtön az első dal, a Heat of the Moment gigasláger lett. A másfél perces felvezetés után kezdődő refrén rettentően hatásvadász és fülbemászó, tudatosan rádiósikernek szánt alkotás. Nem árul el mindent a zenészek tudásáról, de kitűnően demonstrálja a négy szakember érzékét a dalszerzéshez és a slágergyártáshoz. Az ezt követő két dal szintén a gigasláger kategória, bár a Heat of the Moment-tel szemben ezeken előjön egy érdekes benyomás: a hangzás kifejezetten a nyolcvanas években virágkorukat élő science-fiction alkotások hangulatát idézi meg. Köszönhető ez egyfelől a gazdag és profi (és igen, progresszív) szintetizátorhasználatnak, valamint a dalok emelkedett hangulatának. Ilyen tekintetben az album borítója kifejezetten passzol a korongon hallható zenéhez.

Az 1983-ban megjelent, elődjénél még szebb borítóval ellátott ’Alpha’ album, a Don’t Cry-jal nyit. Fülbemászó dallamok, hangzatos, de egyszerű refrén, hatásvadász zeneiség – egyértelmű klónja a Heat of the Moment-nek. Hasonlóképpen a folytatás sem tartogat meglepetést abból a szempontból, hogy az album első fele tartalmazza a gigaslágereket, míg a második oldalon jönnek a kevésbé zseniális, de még így is szeretetre méltó alkotások. Pontosan ez az ’Alpha’ egyetlen hibája, túlságosan is követi az első lemezen megkezdett utat. A hangzás gyakorlatilag alig változott, igazából csak a dalokat belengő fátyolos légkör lett erősebb a bemutatkozó lemezhez képest, de ez inkább az erőteljesebb szintetizátorhasználatnak köszönhető.

1985-ben jelent meg az Astra című nagylemezük, ahol a bandán belüli feszültségek megmérgezték a felvételek hangulatát. Az ezúttal két év ráhagyással megjelenő lemez felvételein Steve Howe nem játszott, mivel nem volt megelégedve sem a kiadó által rájuk kényszerített elvárásokkal, sem Wetton zenei elképzeléseivel és terveivel. A csapaton belüli erőviszonyokat nagyon jól szemlélteti a tény, hogy végül Howe volt az, aki távolmaradt a lemez felvételeitől, helyére Mandy Meyer került. Ez az album nem érdemelte meg a bukást, de attól függetlenül elszenvedte. Az első album toplistás bemutatkozása után az ’Astra’ 67. helye nem hogy kiábrándító, de egyenesen katasztrofális eredmény volt. Az Astra egy méltatlanul lehúzott album, a zenekar pályájának egyik mérföldköve, ami lezárt egy korszakot.

A következő Asia megjelenés az 1990-es ’Then and Now’ címre hallgató válogatáslemez volt, amire felkerült néhány új dal is. Ez azonban már csak afféle hattyúdalnak tekinthető, hisz ez volt a csapat utolsó megmozdulása a Geffen Records égisze alatt.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy kicsúszott a zenészek keze közül az irányítás. A bandán belüli feszültségek oda vezettek, hogy a turnékon egyre több alkalmi zenész tűnt fel a színen, Steve Howe pedig határozottan kezdte elhanyagolni az együttesét. A Geffen Records is érezte, hogy a beléjük pumpált pénz sosem fog igazán megtérülni, így szakítottak a bandával. A következő Asia lemez ebből fakadóan már egy új korszakot fog képviselni a zenekar életében. Új tagok és új zenei irányok fogják ezentúl jellemezni őket, legfőbb célkitűzésük pedig nem a slágerlisták bevétele, hanem a hagyományaik fenntartása lesz.

A John Wetton-t váltó John Payne bemutatkozása az ’Aqua’ című lemez volt, amin újra Steve Howe gitározását hallhatjuk, de csak a lemez dalainak a nagyobbik részén, a maradékot a korábbi lemezeken is zenélő Al Pitrelli játszotta fel, illetve néhány nem hivatalos tag, például a Thin Lizzy-ből Scott Gorham. Carl Palmer esetében is „kilógott a lóláb”, őt Simon Philips helyettesítette néhány nóta feljátszásakor.

Az 1992-ben megjelenő Aqua című lemezt az InsideOut Music adta ki, és egy bátor kísérlettel megpróbálták meglovagolni a nyolcvanas évek eleji Asia sikereket. Az albumon hallható 13 dalból hetet jelentettek meg kislemezként, még annak ellenére is, hogy a dalok színvonala nem ütötte meg mindig az elvárható szintet. Az új Asia most még többet vesztett a progresszivitásából, de a dalokat belengő sajátos hangulatvilág is megszűnt. A zene egyszerűen csak puha volt, a gitárjáték visszafogott, a tempó szolid és rádióba való, megmaradt viszont a slágeresség és a hatásvadászat.

Az 1994-es ’Aria’ című produktum egy viszonylag nyugalmasabb időszakban született, de különösebben nagy visszhangot ez sem váltott ki megjelenése után. Sajnálatos módon az album nem hogy megfelelő promóciót nem kapott, de még a terjesztés sem működött megfelelően. Az ’Aria’ egyetlen hibája talán éppen ez, a nem megfelelő kiadói hozzáállás. Slágeres szerzeményekből pedig van bőven a kínálatban – például rögtön az albumnyitó Anytime, vagy az Are You Big Enough. Rajongók titkos favoritja lehet a rövidke, de gyönyörűséges címadó dal, továbbá a kislemezként is megjelenő, kicsit a nyolcvanas évek elei hangzásukat idéző Military Man.

Az 1996-os ’Arena’ című album az első olyan album a Payne-érából, amit az egész világon sikerült terjeszteni. De nem csak emiatt különleges az ’Arena’. Ezen a lemezen mintha végre kiforrna az új, a világsikerre már távolról sem kacsingató csapat hangzása. Szintetizátor-központú, nyugodt, megbékélt dalokat kapunk kézhez a lemezen, melyek szándékosan kerülik a régi fogásokat és trükköket.

Három év múltán a most már javarészt John Payne és Geoff Dawnes által alkotott Asia újra lemezzel állt elő, ami megszakította a hagyományos albumok által járt A-betűs hagyományt. A lemez címe ’Rare’ lett, és a kissé jellegtelen borító alatt egy olyan korong bújt meg, amivel a független zenehallgatótól a rajongóig mindenki bajban lehet. A ’Rare’ igazából afféle válogatásalbum. Olyan dalokat hallhatunk rajta, amik amellett, hogy instrumentálisak, még rettentően rövidek is, mintha közjátékok, filmtémák, esetleg albumnyitányok és zárások lennének. A ’Rare’ felvételeit a két törzstag egyedül végezte, az eredmény pedig hiába letisztult és csodálatos, ezt a gyűjteményt nem nevezhetnénk teljes értékű Asia lemeznek.

A ’Rare’ után viszonylag hamar, 2001-ben megjelenő ’Aura’ a Payne-éra első felébe nyúlik vissza stílusilag. Gyakorlatilag ez az ’Arena’ igazi folytatása, pontosan az ott megkezdett Payne-es atmoszféra jellegzetességeit viszi tovább. A zenészek között újra feltűnik Steve Howe, bár nagy beleszólása természetesen most sincs a dolgokba, játékát pedig mindössze két dalban csodálhatjuk meg. Magáról az albumról talán annyit érdemes feltétlenül megjegyezni, hogy az ’Aura’ a Payne-éra talán legkiforrottabb lemeze. A dalok hosszúak, olykor talán indokolatlanul hosszúak, de ez ne bátorítson el senkit. Az ’Aura’ tipikusan egyike azoknak az albumoknak, amikkel érdemes elkezdeni a bandával történő ismerkedést.

A 2004-ben megjelent soron következő lemez a ’Silent Nation’, a banda történetének újabb mérföldköve, egy korszak vége. John Payne utolsó lemeze, egyben az A-betűs hagyomány újabb megtörője, amely után az összes lemeznek egyedi neve lett. Emellett még azt is érdemes megemlíteni, hogy a ’Silent Nation’ hallatán az ember első benyomása az, hogy az Asia megpróbált kitörni a saját maga által létrehozott zsánerből. Zenéjük sokkal indulatosabb, mint korábban bármikor, a gitárszólók is élesebbek és karakteresebbek, a dalok hosszúak és sokszor közjátékokat tartalmaznak.

2006-ban az Asia átesett az újabb nagy változáson. John Payne elhagyta az együttest, és új projektbe fogott, GPS néven, Geoff Downes pedig megbékélt az eredeti Asia tagjaival, így az együttes újra a régi fényében tündökölve léphetett a színpadra.

Azóta az eredeti Asia két albumot alkotott meg – 2008-ban a ’Phoneix’ című, kifejezetten életerős és jó kritikával bíró albumot, továbbá a mostanság megjelenő ’Omegát’.
 

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Geoff Downes
billentyűsök
ének
John Wetton
ének
basszusgitár
gitár
Sam Coulson
gitár
vokál
Carl Palmer
dob
ütőhangszerek