Bejelentkezés

x
Search & Filters

BassBeton Rock Band

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2009

További képek

Biográfia: 

A '80-as években együtt zenélő lelkes fiatalok (ma már csak lelkesek) újjászületett csapata a régi rockslágerek magyar nyelvű átirataival és saját számokkal. A tagok az egykoron a VII. kerületben működő Vasutas Zeneiskolában sajátították el az alapokat. Később a vendéglátóipar biztosította a tagok folyamatos képzését,- ugyanakkor erősítette a stabil alapokon álló zenekar létrehozásának igényét. Az első; Etna nevű zenekar után majd 30 évvel elérhető célként jött létre a BassBeton Rock Band. A betonkeméy basszus a zenei irányultságon túl utal a civil foglalozásokra is. A billentyűs Bandiboy zeneszerzői eredményeire épül a jelenlegi repertoár. Szilágyi "Betonbandi" rock-hangszíne klasszikusokra emlékeztet, igazi frontemberként tolja!

Nagy örömmel játszunk Deep Purple-t, Led Zeppelint, Uriah Heep-et, de közel áll hozzánk a Mobil is.

Korábbi saját számok áthangszerelésével már egy LP-nyi anyaggal rendelkezik a zenekar.

A külföldön élő zenekari tagok és a csekély gyakorlási lehetőségek miatt egyenlőre évi 4 - 5 fellépésre van lehetőség.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Szilágyi András
ének
Joó Károly
szólógitár
Gödöllei András Bandiboy
billentyűsök
Atra
basszusgitár
Pócs Marci
dob