Bejelentkezés

x
Search & Filters

Black Stone Cherry

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2001

További képek

Biográfia: 

A Black Stone Cherry amerikai rockzenekar 2001-ben alakult Edmontonban, Kentucky államban. Jelenleg a Roadrunner Records-al állnak szerződésben. A zenekar tagjai Chris Robertson – ének, gitár, Ben Wells – ritmusgitár, vokál, Jon Lawhon – basszusgitár, vokál, és John Fred Young – dob. A Black Stone Cherry eddig három stúdiólemezt jelentetett meg, három EP kiadványt, és több daluk is slágerlistás helyezést ért el.

Chris Robertson és John Fred Young már tinédzseréveik óta zenéltek együtt, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Ben Wells és Jon Lawhon, és 2001 júniusában hivatalosan is megalakult a Black Stone Cherry. Ekkortól kezdődtek a hosszú és erőteljes munkák, próbák, majd a zenekar koncertezni kezdett a közeli klubokban, ahol egyre több rajongót gyűjtöttek.

A zenekar első – saját nevüket viselő – albuma 2006 májusában jelent meg. Miután a lemezfelvétel befejeződött, visszatértek Edmontonba, ahol Robertson volt iskolaigazgatója meghívta őket a helyi  középiskola tornatermébe játszani. A koncertre 1500 ember ment el, és ahogy a zenekar a városba érkezett, hatalmas fogadtatásban volt részük, az emberek az utcákra özönlöttek, „Üdv itthon!” feliratú táblákat szorongatva.

2007 októberében a londoni Astoria nevű helyen játszottak, majd a koncertfelvételt áruba bocsátották közvetlenül a koncert után. Ez a zenekar első live albuma, és felvétel szigorúan limitált kiadású volt.

Második stúdiólemezük 2008 augusztus 19-én jelent meg, és ezen a nyáron olyan előadók előzenekaraként játszottak, mint Def Leppard és Whitesnake, valamint 2009 májusában a Nickelback belemegítője is volt.

Harmadik albumuk - Between the Devil and the Deep Blue Sea – , mely 2011 májuásban jelent meg, jelölve volt a Classic Rock Award-ra. A zenekar folytatta a koncertezést, az egyesült királyságbeli turnéjukra pedig minden jegy elfogyott.

A Black Stone Cherry 2013-ban Lynyrd Skynyrd előzenekara, a júniusi Download Festival-on adott koncertjük közben pedig a dobos John Fred Young bejelentette, hogy a zenekar elkezdte a munkálatokat a következő albumukhoz, mely 2014 februárjában fog megjelenni.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer