Bejelentkezés

x
Search & Filters

Fekete Felhő

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2015

További képek

Biográfia: 

A zenekart 2015 elején hozták össze két egykori pop-rock formáció tagjai, Farkas Zoltán és Szőke András, akik a Habos Oldal nevű, kezdetben Pink tribute, majd saját számokat játszó bandájukból lehetnek ismerősek, egy régi barát, Balogh Róbert (ex-Peace) és Némedi Tamás, a DUX korábbi tagja, akit a Magneticában lehetett látni a közelmúltban.

Néhány feldolgozással kezdődött az összeszokás, Sing Sing, Zorall, Junkies, Omen, Beatrice, Tankcsapda dalok kerültek terítékre, amik meg is határozták az együttes csapásirányát.

Húzós rockzene, punk, metal, pop és még sok minden más zenei stílus elemeivel finoman fűszerezve, magyar nyelvű szöveggel előadva.

Hamar neki is láttak a srácok a saját számok elkészítésének, először elővéve a korábbi együtteseikben írt legjobb dalaikat, sok helyen áthangszerelve, a zenekar ízléséhez igazítva azokat. A zenekar koncertrepertoárjában jelenleg a saját dalok mellett néhány ritkán hallott feldolgozás is hallható.

A folyamatos próbák mellett 2016-ra elkészül az első demó is, ami a zenekar saját házi stúdiójában kerül rögzítésre.

 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Balogh Róbert
ének
Némedi Tamás
gitár
Farkas Zoltán
basszusgitár
vokál
Szőke András
dob
Címkék: 
Fekete Felhő