Bár a Runaways jó pár évvel megelőzte őket, a Girlschool mégis az egyik legelső teljesen nőkből álló együttes, ami feltűnt az egyébként szinte teljesen férfiak által dominált heavy metal/hard rock horizonton. A Girlschool remek úttörője lett a jövő hasonló felállású bandáinak. Az együttest eredetileg 1977-ben Dél-Londonban alapította Enid Williams basszusgitáros és a vokalista/gitáros Kim McAuliffe (pár másik taggal együtt) – a formáció neve pedig akkor még Painted Lady volt. Kis idő elteltével az alapítók rátaláltak a később állandó taggá vált Kelly Johnsonra (gitár, ének) és Denise Dufortra (dob); ekkor keresztelték át magukat Girlschoolra, 1978-ban.
Angliában épp akkor volt készülőben egy hatalmas heavy metal hullám (hivatalos nevén a Brit Heavy Metal Újhulláma), így a Girlschool pont a tökéletes pillanatban adta ki debütáló albumát, a ’Take It All Away’-t, ami magára vonta a Motörhead menedzserének, Doug Smithnek a figyelmét, aki ezután a Girlschoolhoz szegődött. Bár akkoriban a Motörheadet és a Budgie-t is patronálta, a Girlschoolnak is megszerezte a Bronze Records szerződését, amely cég nevéhez olyan neves metal bandák kötődtek, mint a Motörhead, a Uriah Heep és a Juicy Lucy.
A kvartett 1980-as bemutatkozása, a ’Demolition’ Angliában a legjobb harminc album közé került, de meglepő módon Amerikában semmilyen listán nem szerepeltek (annak ellenére, hogy négy számuk is népszerű lett ott: az ’Emergency’, a ’Nothing to Lose’, a ’Yeah Right’ és a ’Race With the Devil’). A Girlschool megemelte a szintet, és 1981-ben kiadta a ’Hit & Run’-t, ami még nagyobb sikereket ért el; ezúttal Nagy-Britanniában az ötödik helyre kúszott fel, míg a Motörheaddel együtt készített kislemez, a ’The St. Valentines Day Massacre’ az brit single-listán szintén 5. lett (amit részben az ellenállhatatlanul érdes hangon énekelt ’Please Don’t Touch’ című számnak köszönhetnek).
A ’Hit & Run’ ezen kívül az első olyan albumuk volt, amit az USA-ban is kapni lehetett, bár nem teljesen ugyanazok a számok szerepeltek rajta, mint az eredeti angol kiadáson (az amerikai tulajdonképpen inkább az eddigi két album válogatáslemeze volt). Az 1982-es ’Screaming Blue Murder’ és a ’83-as ’Play Dirty’ egyikének sem sikerült olyan sikert elérnie Angliában, mint elődeiknek – az utóbbi lemez hangzása kicsit elüzletiesedett, mivel a Slade együttes tagjai Noddy Holder és Jim Lea írták a zenét.
Szintén ez idő tájt kezdődött a csapat lassú haldoklása: először Johnson hagyta őket faképnél a Play ’Dirty’ megjelését követően. Persze még ezután is készítettek új albumokat (pl. ’85 – ’Running Wild’; ’86 – ’Nightmare at Maple Cross’ és ’88 – ’Take a Bite’), de a Girlschool sosem volt képes visszatérni az egykori sikeréhez, így a’Take a Bite’ megjelenése után nem sokkal az egész együttes feloszlott. A Girlschool tagjainak kezdeti lelkesedését tükrözte, mikor McAuliffe összeállt Beki Bondage és Toyah Willcox punk énekesekkel. Később egy brit kábeltévé műsorának, a Raw Powernek is dolgozot, 1991-ben pedig újra fellépett régi társnőivel, Duforttal és Williamsszel, ezúttal Strange Girls néven.
A ’90-es évek alatt a Girlschool elszórtan újra-újra összeállt a turnék és néhány album megírásának idejére (pl. a ’92-es ’Girlschool’ című album és a ’95-ös ’Live’), miközben pár válogatáslemezük is megjelent, úgy mint a ’95-ből származó dupla korongos ’The Collection’ és a ’97-es ’The King Biscuit Flower Hour Presents In Concert’ – ez utóbbi egy ’84 január 12-én a Tennessee-i Nashville-ben készített koncertfelvétel volt.
