A Kotniehl zenekart 2008-ban a Downstairs zenekarból kiváló Véber Sándor énekes és Damázsdi Péter gitáros alapította, melybe az énekes bátyja, Véber Alfréd csapódott be dobosként. Eleinte közös kedvenceket játszogattunk, úgy, mint Pantera vagy Down. Majd lassan elkezdődött a saját zenei irányzat és a saját szerzemények kialakulása, amelyek próbatermi környezetben, közös erővel íródnak a mai napig, így minden tag elültetheti egyéniségének magvait a születőben lévő, közös szerzeményekben.
Hosszas keresgélés után 2009-ben csatlakozott a jelenlegi basszusgitáros, Brenner Zoltán. A "szerelem" azóta is tart és a kis csapat családdá nőtte ki magát az évek során. Innentől adott volt minden, csak az együtt zenélés volt a dolguk.
A névválasztás egy humoros szócsata alkalmával került képbe...kotnyél. Amit az énekes úgymond ónémetesített s így lett leírva Kotniehl a nevük.
2013-ig készült egy kis 3 nótás házi demó, sok koncert volt és rengeteg muzsikálás. 2013 vége, 2014 eleje az EP készülésének ideje volt, mely igen kis költségvetésből jött létre a KeletiBlokk stúdiójában, Somogyvári Dani jóvoltából, amely ingyenesen hallgatható, vagy letölthető a legnépszerűbb videónézegetős oldalról akár...
A továbbiakban próbálunk terjeszkedni, építjük médiánkat és koncertlehetőségeket keresünk, valamint a lehetőségeket komoly stúdiófelvételre, ahol rögzítésre kerülhet első lemezünk...és amíg csak lehet szenvedéllyel folytatjuk az együtt zenélést...