A Masterplan egy német heavy metal, hard rock zenekar, mely 2001-ben jött létre és azóta, igaz kisebb megszakításokkal, folyamatosan dolgozik.
2001-ben a power metal egyik legjelentősebb zenekarának számító Helloween-ből távozott Roland Grapow gitáros és Uli Kusch dobos, akik Hamburgban összefogtak Jan S. Eckert basszusgitárossal, valamint Janne Warmen szintetizátorossal és felkérték az ismert norvég énekest, Jørn Lande-t, hogy legyen új formációjuk, a Masterplan frontembere. Első kiadványuk egy EP formájában 2002-ben jelent meg (Enlighten Me), majd a következő év elején az AFM Records lemezkiadó jelentette meg első nagylemezüket.
A zenekar 2003-ban Európa-szerte bemutatta első nagylemezét, ennek során hazánkban a Petőfi Csarnokban is felléptek. Majd a Gamma Ray kíséretében Dél-Amerikában turnéztak. Mivel azonban az album szintetizátor-futamait rögzítő Janne "Warman" Wirman a Children of Bodom mellett nem tudott időt szakítani az intenzív turnézásra, így helyére Axel Mackenrott került az együttesbe. A széleskörű promóció olyan sikeresnek bizonyult, hogy 2004 januárjában a franciaországi Cannes városában a zenekar vehette át az Európai Bizottság első lemezes előadóknak járó "European Border Breakers Award" díjat.
Második nagylemezüket egy újabb EP előzte meg ('Back For My Life'), majd a hamburgi Crazy Cat stúdióban 2004-ben rögzítették az 'Aeronautics' albumot. Ennek turnéja ismét hosszúra nyúlt, ezúttal Rob Rock, illetve a Circle II Circle társaságában járta az együttes a világot. Azonban 2006-ban előbb az énekes, Jorn Lande, majd nem sokkal később a dobos Uli Kusch is távozott az együttesből, elsősorban "zenei ellentétekre" hivatkozva. Ezek elsősorban Jorn dallamosabb, a hard rock irányába hajló törekvései és a zenekar tagjainak keményebb vonalhoz való ragaszkodása között feszültek. A távozó zenekari tagok helyére a Rage korábbi dobosa, Mike Terrana, míg az énekesi posztra a Riot frontembere, Mike DiMeo érkezett.
2007 elején előbb egy újabb EP-vel, majd harmadik stúdiólemezével jelentkezett, immár új felállásában a zenekar. Az MK II címet viselő lemez turnéját a Saxon elő-zenekaraként abszolválta az együttes, végigjárva Európa jelentősebb koncerhelyszíneit.
Noha ezt követően már 2007 augusztusában bejelentették, hogy újabb nagylemezen dolgoznak, a következő két évben alig lehetett hallani a zenekar háza tájáról. Azonban 2009. január 12-én a zenekar bejelentette, hogy Mike DiMeo énekes elhagyta a zenekart. Helyét csak 2009 áprilisában sikerült hivatalosan betölteni, amikor bejelentették, hogy visszatér a zenekarban Jorn Lande korábbi énekes. A közös dalszerzés nyomán elkészült új anyagból az első kislemez (Far from the End of the World) 2010. áprilisában jelent meg, majd 2010. május végén napvilágot látott az AFM Records gondozásában a zenekar negyedik nagylemeze, Time to Be King címen.