A Panic! At the Disco egy amerikai alternatív rockegyüttes, amit 2005-ben, Las Vegas-ban alapítottak. A zenekar tagjai Brendon Urie (ének, gitár, zongora) és Spencer Smith (dob). Két alapítótagjuk, Ryan Ross gitáros és Jon Walker basszusgitáros 2009-ben léptek ki az együttesből. A szakértők sok különböző műfajba próbálják besorolni őket, a leggyakrabban előforduló példák ezek közül a pop punk, az alternatív rock és a barokk pop.

Az együttes az első demóit még a középiskolában készítette. Nem kellett hozzá sok idő, hogy kiadják debütáló albumukat, a 2005-ös ’A Fever You Can’t Sweat Out’-ot (gyakran: „Fever”). Az albumot a top tízes magasságokba törő első kislemez, az ’I Write Sins, Not Tragedies’ tette ismertté, megszerezve nekik a platinalemez státuszt. 2008-ban kiadták a második stúdióalbumukat, ’Pretty. Odd.’ címmel. A drasztikus hangzásbeli változást mutató második lemezből valószínűleg kevesebb kelt volna el a nagy sikerű előd támogatása nélkül, ám a kritikusok ezt az albumot is dícsérő szavakkal illették. A harmadik albumuk, a ’Vices & Virtues’ 2011. március 22-én jelent meg, míg az első single a ’The Ballad of Mona Lisa’ című szám 2011 februárjában vált elérhetővé.

A megalakulás és a kezdeti évek (2004-2005)

A Panic! at the Disco-t 2004-ben a Las Vegas közeli Summerlinben alapította két gyerekkori barát, Ryan Ross énekes és Spencer Smith dobos, akik kilencedikes koruktól kezdve zenéltek együtt. A fiúk meghívták még két barátjukat, Brendon Urie-t az egyik gitáros pozíciójára, Brent Wilsont pedig basszusgitárosnak. A négyes hamarosan Smith nagymamájának nappalijában kezdte meg próbáit. Bár eredetileg Ross vállalta magára az énekes szerepét, mikor meghallották Urie énekhangját, közösen megszavazták, hogy inkább ő legyen a vokalista. A tinédzserek kezdetben kizárólag Blink-182 feldolgozásokat gyártottak.

A fiúk a Las Vegasi zenei életet nagyon monotonnak tartották. A legtöbb helybeli együttes egyhangú death metalra szakosodott, és ez őket a lehető legkreatívabb, legkülönlegesebb zenék írására ösztökélte. A srácok a zenei karrier érdekében abbahagyták az iskolát; Ross összeveszett az apjával, Urie-t pedig egyenesen kitagadták a családból, ami után kénytelen volt a barátainál meghúzni magát. Végül sikerült szert tennie egy saját egyszobás lakásra.

Ross és Urie hamarosan demók készítésére állították át laptopjaikat, így született az a három szám (’Time to Dance’, ’Nails for Breakfast, Tacks for Snacks’ és ’Camisado’), amit először a PureVolume weboldalra, később pedig a Fall Out Boy basszusgitárosának, Pete Wentz-nek küldtek el. Wentz-t olyannyira magával ragadta a fiúk zenéje, hogy rögtön leszerződtette őket a saját frissen alapított kiadójához, a Decaydance Records-höz. 2004-től, azaz kollaborációjuk elejétől kezdve a Fall Out Boy rajongói szidni kezdték a Panic!-et, azt képzelve, hogy ránézésre el tudják dönteni, miféle együttes lesz a fiúkból. Ezzel szemben Wentz ott dícsérte a mentoráltjait, ahol csak tudta. A zenekar tagjai közül ketten online fejezték be a sulit, Urie pedig 2005-ben ballagott; ám amint ezt maguk mögött tudták, Maryland felé vették az irányt, hogy felvehessék az első albumukat.

’A Fever You Can’t Sweat Out’ és a nagy áttörés (2005-2007)

2005 júniusa és szeptembere között a Panic! a marylandi stúdióban tevékenykedett. Először épp csak a dalok váza volt meg, ám a fiúk egy maratoni dalszerző szeánszot tartva gyorsan behozták a lemaradást. Ross egy interjúban elmesélte, hogy akkoriban közel hat héten át éjjel-nappal dolgoztak, és egy idő után már szellemeket láttak, sőt az egyszobás lakásban összezárva folyamatosan egymás idegeire mentek, gyakran puszta sértődöttségből szabotálva egymás dal-ötleteit.

Az albumnak két oldalát készítettek. Míg az elsőn főleg elektronikus dance-punk hallható, a másik felén vaudeville stílusú zongora-, vonós- és harmonikajáték kapott helyett. Ez azzal magyarázható, hogy a filmzenék által megihletett zenekar egyszerűen megunta, hogy folyton dobgéppel és billentyűsökkel dolgozzanak. A Panic! a lemezkiadóval kötött szerződésük előtt még soha nem lépett fel élőben, ám az időszaknak 2005-ben egy Las Vegasi show-n végeszakadt; a bemutatkozást követően pedig pártfogóikkal, a Fall Out Boy-jal együtt indultak el a Nintendo Fusion nevű turnéra.

A Panic! bemutatkozó albuma ’A Fever You Can’t Sweat Out’ címmel 2005 szeptember 27-én jelent meg, ám az eladásai elég lassan indultak be. Az első héten még csak 10.000 példány fogyott belőle, a negyedik hónap végére viszont már 500.000-nél jártak. Ezzel párhuzamosan a lemez elképszeztő sebességgel lépcsőzött felfelé a Billboard különböző toplistáin. 2006 márciusának végére már egy önálló koncert gondolatát is megengedhették maguknak. Augusztusra a korongból platinalemez lett, az első single, az ’I Write Sins, Not Tragedies’ videoklipje pedig megnyerte a 2006-os MTV Video Music Awards legjobb klipnek járó díját.

2006 májusában a Panic! bejelentette, hogy Brent Wilson, az első basszusgitárosuk kilépett az együttesből. Döntésüket azzal indokolták, hogy Brent nem volt megbízható, hogy zenei téren nem sok fejlődést mutatott, illetve, hogy a ’Fever’-ről egyik szám elkészítésében sem segédkezett (a basszusgitáros részeket Urie-nak kellett eljátszania).

Június elejétől augusztus végéig tartott a zenekar első önálló hazai koncertsorozata, amit „Nothing Rhymes with Circus” turnénak neveztek el. A Panic! Mindössze egy év alatt jutott el a kis felvezető-együttes szerepétől a hatalmas aréna-beli koncertig.

A turné fellépései nevezetesek voltak a színpadias, látványos előadásmódról, ahol minden számot táncosok és artisták kísértek, technikai trükkökel és látványelemekkel dúsítva. A zenekar tagjai kifinomult fellépőruhákat hordtak, amik tükrözték a dalok sajátos világát. A Panic! at the Disco a nagysikerű első album és turné után tartott egy pihenőt, hogy 2006 telén legyen idejük ötleteket gyűjteni a következő albumhoz.

’Pretty. Odd.’, ’…Live In Chicago’ és töretlen menetelés (2008)

2007-ben, miután az együttes írt – és közönség előtt is kipróbált – néhány dalt, visszatértek abba a Las Vegasi stúdióba, ahol a ’Fever’ született. A banda azonban kiszeretett a nyáron alkotott dalokból, ezért az egész munkát elölről kezdték. A következő anyagot októberben kezdték lemezre venni. A 2008 márciusában megjelent ’Pretty. Odd.’ a kritikusok szerint természetesebb és gazdagabb lett a ’Fever’-nél, és az új dalok sokak szerint a Beatles zenéjére emlékeztetnek, habár a Panic!-nek nem volt efféle célja. A lemez másodikként debütált a Billboard 200-on, és csak az első napon 54.000 vevője akadt, míg egy hét elteltével már 139.000-en vásárolták meg az USA-ban. Ezek a számok a mai napig is a Panic! legjobb eredményei. Bár az Egyesült Királyságban aranylemezzé vált, az elődéhez képest elszomorítóan megcsappant az eladási rátája az angolok körében.

A ’Pretty. Odd.’ Koncertjein jelentősen megváltozott a látványvilág. A sötét cirkuszi elemek helyett fából készült kellékeket, burjánzó élővilágot, indákkal és fényekkel körbefuttatott mikrofonállványt láthatott a nagyérdemű, míg a zenészek maguk egységes mellénybe öltöztek. Az együttes elmondása szerint az új turné már korántsem olyan merev és előre megtervezett, mint az előző volt, hogy ezáltal is bensőségesebbé, könnyebben megfoghatóvá váljon a show. A koncertek másik fő tartópillére a környezettudatosság volt: még a programfüzeteiket is újrahasznosított papírból és szója-tintával készíttették. A cél egy olyan „öko-program” megszervezése volt, ami a fellépések bevételét környezetvédelmi szervezeteknek ajánlja fel. A „Honda Civic” turné egyik fellépését lefilmezték, majd ’…Live in Chicago’ néven 2008 decemberében meg is jelentették.

’Vices & Virtues’ és tagváltás (2009 – napjainkig)

2009 tavaszán a Panic! megkezdte munkálatait az akkor még névtelen harmadik stúdióalbumon. Július 6-án azonban Ryan Ross és Jon Walker az együttes hivatalos weboldalán bejelentették, hogy mindketten kilépnek a zenekarból. Ross állítása szerint a távozásukat a köztük és Urie között húzódó szerzői nézeteltérések váltották ki. Urie ugyanis azt szerette volna, hogy az együttes egy kifinomultabb pop-hangzást vegyen célba, míg Ross – majd később Walker is – inkább retro hangulatú rockban gondolkodtak. A hírek leszögezték, hogy a Blink-182-vel tervezett augusztusi koncert és az új album előkészületeit mindez nem befolyásolja.

Az első Ross és Walker nélkül elkészült dal, a ’New Perspective’ 2009 júliusában jelent meg. A nyári fellépéseken a The Cab egykori tagja, Ian Crawford helyettesítette Rosst, míg Walker helyére a The Brobecks énekese/dalszerzője, Dallon Weekes állhatott be.

A harmadik nagylemezt 2010 elején vették fel. Az első single, a ’The Ballad of Mona Lisa’ 2011. február 1-jén jelent meg online, míg maga az album – melyet elismerő kritikákkal illettek – március 22-étől kapható. A zenekar tagjai a februártól elstartoló „Vices & Virtues” turnét ugyanolyan látványos show-elemekkel tarkították, mint a ’Fever’ korszakában.

A Panic! at the Disco és Patrick Stump őszre egy egész hónapos, közös koncertsorozatot harangozott be, melyet később egy angliai turné követ majd.