Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Nagy Medve esete a Csillámpónival - Meshuggah, The Halo Effect, Avatar, Mantar, Aether Realm koncertbeszámoló



Meshuggah, The Halo Effect, Avatar, Mantar, Aether Realm - 2024.03.07., Barba Negra
 
A Concerto és a Barba Negra mini svéd főerős rock fesztivált hozott tető alá két zenekar turnéjából, egyik a most startoló Meshuggah és az elő zenekarai, a The Halo Effect, és Mantar, a másik az Avatar, velük az Aether Realm érkezett, ők az aktuális európai körútjukon néztek be hozzánk.
 
Aether Realm
 
Mindkét koncerthelyszínen zajlott az élet, amikor megérkeztem már a Mantar zúzott másodikként a Blue csarnokba, mert korai, 17.00-ás volt az egész este kezdete. Két nótát láttam tőlük, kicsit furcsa volt a dob gitár ének duó a színpad két oldalán, egymással szemben zúzó, zajos előadása, de erő azért szorul beléjük rendesen.
 
Utánuk a Red színpadán már a The Halo Effect kezdett 18.30-kor. Az In Flamest megjárt muzsikusok által, 2021-ben alapított zenekar a svéd dallamos death vonalat képviselik. Ők még egyszerűbb színpadképet kaptak a két Halo logós molinóval, középen a csodaszép, fehér dobcuccal. Jó félháznyi közönségnek kezdtek, de szépen érkezett a nép, megtelt a csarnok a 45 percnyi játékidejük alatt. Nagyon szimpatikus arcok vannak a zenekarban. A frontember a szintén rutinos Mikael Stanne végig mosolyogva, a közönség reakcióitól elégedetten hörögve tolta a koncertet. Az arányok a dallamos, népies motívumok, és a zúzások között el vannak találva, a zenészek az elmúlt évtizedekben szerzett rutinnal a hátuk mögött tudják, mitől lehet kerek az előadás ebben a műfajban. Valahol a 3-4 számnál a hangzás arányai is a helyükre kerültek, és őszintén mondhatom néhány igazán jól sikerült dal is van már a programjukban, ilyen a „Become Surrender”, a „Gateways”, a „Shadowminds”, de erős a többi nótájuk is, hangos tapsokat kaptak mindegyik végén.
 
The Halo Effect
 
Az Avatarra is sokan voltak kíváncsiak, az csak a műsor közben derült ki számomra, hogy miért is. Mindent képviselnek, amit nem igazán kedvelek. A modoros, néhol sikoltozós éneklést, a túltolt performanszokat, a furán statikus mozgást, de a koncertjük közepénél már serényen bólogattam a zenéikre. Mert azért okosan fel vannak építve a cirkuszi gyerekdalos részek, az ifjú Alice Coopert idéző fazon a frontember Johannes Eckerström előadása, a szemforgató John Alfredsson szétesni látszó (egyébként nagyon pontos) dobolása. Látványosra sikeredett a kezdés a „Dance Devil Dance”, és utána a „The Eagle Has Landed” párossal, és a második dalnál már a kétgitáros, Jonas "Kungen" Jarlsby és Tim Öhrström is olyan magas szintű ikergitározást villantott, hogy rá kellett jönnöm, nagyon komoly zenei tudás van mindenkinél a háttérben. Persze ide csak pont annyit  tesznek, a dalokhoz amennyire feltétlenül szükség van, a többi a látványé. Voltak komoly zúzások „Valley of Disease”, apró kis finomságok, pl. a „Bloody Angel” bevezetője, vagy, mondjuk a Meshuggah előtt, kissé furának ható, egy szál zongorás „Tower”, rockabillys gitárbetéttel megáldott „Let it Burn”, popslágeres „The Dirt I’m Buried In”, de a záró „Hail The Apocalypse” is odapakolt a publikumnak, ahogyan illik. A hatásaikról nem kell senkinek sokat írnom, de ügyesen rotyogtatták össze az üstjükben az összetevőiket. Szórakoztatóra sikeredett az a 65-70 perc, amit játszottak a zenész urak a svéd erőmű előtt.
 
Avatar
 
A Meshuggah is most került a látóterembe élőben először, és ezt a fájdalmasan lassú, csontig hatoló penge érzetét keltő gitáráradatot bizony nem éreztem még eddig, soha életemben. Ahogyan kell, azt a kést még forgatták is az ember belsőjében a zenészek, majd másfél órát. könnyed George Michael intro után a „Broken Crog” őrölt fel mindenkit a legutóbbi albumról. Nem sok tempó béli váltással következett a „Rational Gaze”. A zenekart az extrém metal alapvetései közé sorolják, jogosan. A Fredrik Thordendal agyából kibukott gitártémák pedig valóban stílusteremtő erővel bírnak, nem kevés elborult, pokoli jazz elemet is fel lehet fedezni a gitározásában, nagyon egyedi és eredeti, amit csinál, csinálnak így zenekari szinten. Teljesen kontrollált káoszt hall az ember, de mégis van valami szépsége az egésznek. A témákat alaposan körbejárják a dalaikban, mint egy jó falat steak-et, alaposan megrágva köpik az ember arcába. Élőben először hangzott el a „Kaleidoscope” és a „God he Sees in Mirrors” páros, perzselt mindkettő.
 
 
A háttereket molinókon váltották a koncert alatt, az elhangzó dalok albumborítóihoz igazítva, és nagyon hatásosan megvilágítva azokat. Megjegyezném, hogy ennyire precíz, ilyen pontosan a zenére, a gitárpengetésekre koncentráló lámpaáradatot sem láttam még, pedig jártam már néhány bulin. A „Mind’s Mirrors” gépről szóló hangjaira is csodás fényvarázst kaptunk, valóban pazar módon kezelik a technikát ezek a svéd urak, és nem csak a zenében. „In Death- Is Life, - Is Death”, hát ez a páros is letepert rendesen mindenkit. Tíz mű, és a gépről szóló két dal után a főműsor véget ért, utolsónak a „Future Breed Machine” kalapált bele mindenkit a padlóba. 
 
A ráadásba a „Bleed” és a „Demiurge” hangzott el, teljesen letaglózva az ártatlan koncertlátogatót, mondjuk, aki az Avatar miatt érkezett, és még maradt, az biztos kapott némi agylövést a Meshuggah dalaitól. Egy Terry Reid dallal oldották a koncert végén a hangulatot, gépről. A zenekar jó formát mutatott, már így a turné első állomásán is, atom profizmus jött le a színpadtól.
 
 
A fura figurák pedig a közönség soraiban (volt medve harcosnak, volt csillám póninak öltözött rajongó) pedig csak is azt bizonyították, hogy ezek az eléggé távoli stílusok is megférnek a Barba Negra csarnokában egy estén. Nem hétköznapi volt a zenekarok házasítása, cserébe igen szórakoztatóra sikerült a végeredmény.
 
A Meshuggah setlistje:
 
01. Broken Cog
02. Rational Gaze
03. Perpetual Black Second
04. Kaleidoscope
05. God He Sees in Mirrors
06. Born in Dissonance
07. Mind's Mirrors
08. In Death - Is Life
09. In Death - Is Death
10. Humiliative
11. Future Breed Machine
 
Ráadás:
 
12. Bleed
13. Demiurge
 
 
Rici