Az 1977-ben létrehozott Gang of Four, hasonlóan a Fall, a Mekons és a Liliput zenéjéhez, az 1978-83-as angol punk utáni korszak egyik legmaradandóbb és legüdítőbb színfoltját képezte. A csapatot a Leeds Egyetem hallgatói, az énekes Jon King, a gitáros Andy Gill, a basszusgitáros Dave Allen és a dobos Hugo Burnham hozták létre.
A punk rock műfaj dühétől és a radikális politikai nézetektől túlfűtött Gang of Four sikeresen alkotta meg azt a stílust, ami összeforrasztotta a zenét a heves mindennapi vitákkal, és ami a modern világ szeszélyeit (beleértve a szerelmet és romantikát) képes volt politikai kérdéskörnek feltüntetni. Mindez talán azt suggalhatná, hogy a Gang of Four túl nagy hangsúlyt fektetett a szövegalkotásra, ami közben a zene minőségére ment – de ez szerencsére nem igaz. Ami a csapat politikai töltetű „zenés rikácsolását” olyan szerethetővé tette, az az ő fanyar, üdítő, rockosan felemelő hangzásuk volt. Allan és Burnham kettőse igen gyakran vezetett rémisztő, funky ritmusú zenékhez; Gillről túlzás lett volna azt állítani hogy játszott a gitáron, hiszen sokkal inkább össze-vissza torzított hangokat csikart ki a húrokból; ezzel párhuzamosan King pedig száraz, szónoki hangú vokállal ’énekelt’, mely kicsit a Fall zenekar Mark E. Smith-ére emlékeztet. A ritmust megtépték és lecsupaszították; Gill néha gitárszólóival lépett elő, néha pedig „nem-szólót játszott”, ami nem más volt – mindenki döbbenetére - mint néma csend. A dalcímeik hangzása egyfajta forradalmi költészetre emlékeztet: „AtHome He’s a Tourist,” „Damaged Goods,” „It’s Her Factory,” „Anthrax,” „To Hell with Poverty,” mindez nyílt, provokatív módon újraalkotta a közönség definícióit a rockzenéről, az előadásról, hírességről, és a politika természetéről. Ezáltal a Gang of Four képes volt haragot, kétséget, sőt identitászavart is okozni – csakúgy, mint koruk akármelyik másik zenekara.
1982-ben, három egymást követő szenzációs album és maréknyi kislemez után, Allan kilépett az együttesből, hogy a kevésbé nyíltan politizáló, és táncra is alkalmasabb zenét játszó Shriekback-hez szegődjön. Ezalatt a hátramaradt Gill, King és Burnham az amerikai Ron és Howard Albert veterán producerek segítségével elkészítette az eléggé elhibázott „radikális soul/R&B” lemezt, a ’Hard’-ot. A hatalmas mellényúlásként elkönyvelt ’Hard’ a csapat közelgő halálát sugallta. Gill és King, akik ekkor az együttes döntéshozatalában legtöbb joggal rendelkeztek, kirúgták Burnhamet, így a „Gang of Two”-ra redukálódott banda egy közepes minőségű koncertfelvételt adott ki ’Atthe Palace’ címmel, majd ’84-ben bejelentette visszavonulását. Azonban minden legenda csillaga nehezen alszik ki, így a Gang of Four is átélt egy mini-reneszánszt a 90-es évek elején, mikor sikerült két kiváló összeállítást is alkotniuk (’Abrief History of the Twentieth Century’ és ’The Peel Sessions Album’).Gill és King összehoztak egy második Gang of Fourt is, ami 1991-ben a kissé langyos, de azért tisztességgel helytálló ’Mall’ című lemezzel állt elő.
1995-ben egy másik újbóli egymásratalálás eredményeként a ’Shrinkwrapped’ is megszületett.Három évvel később egy ’100 Flowers Bloom’ című dupla lemezes összeállításuk látott napvilágot, amit 2004-ben az eredeti csapat összeállása követett. 2005-ben adták ki a ’Return the Gift’-et, amit régebben felvett dalokból válogattak össze.Gill és King változtattak az eddigi ütemeken, majd a rajongók anyagi támogatásával kiadták a 2011-es ’Content’-et. A Gang of Four mindig is nagyon fontos maradt azok számára, akiknek a szíve a punk rock felé húz.
