Bejelentkezés

x
Search & Filters

Alex Lifeson

Alex Lifeson (Rush)

Születés / Halálozási dátum: 
1953. augusztus 27. csütörtök
Születési hely: 
Fernie (British Columbia) - Kanada
progresszív rock
hard rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Alex Lifeson (született Aleksandar Živojinović, 1953. augusztus 27.) egy szerb származású kanadai zenész, aki leginkább a Rush, kanadai progresszív rock együttes gitárosaként ismert. A zenekart Lifeson 1968 nyarán alapította az eredeti dobossal, John Rutsey-val. Az alapítók közül egyedül ő maradt a trió tagja a mind mai napig.

A Rush-ban Lifeson főleg elektromos és akusztikus gitáron játszik, de más húros hangszereket, mint a mandolin vagy a buzuki is megszólaltatott már egyes dalokban. A fellépéseken vokálozik is, valamint esetenként billentyűs hangszereken, illetve basszus-lábszintetizátoron játszik. Lifeson zenei munkássága nagy részt a Rush-hoz köthető, habár önállóan is készít lemezeket. Szólóalbuma 1996-ban jelent meg Victor néven, több együttes lemezén működött közre vendégként, illetve ő szerezte az Andromeda című televíziós sci-fi sorozat első évadának filmzenéjét.

Zenei karrierje mellett társtulajdonosa a The Orbit Room nevű torontói étteremnek, illetve utasszállító repülőgép vezetői jogosítvánnyal is rendelkezik. A Rush másik két tagjával egyetemben 1996-ban megkapta az Order of Canada kanadai állami kitüntetés tiszti fokozatát. A trió volt az első rock zenekar a kitüntetés történetében, aki megkapta ezt az elismerést.

Tovább a Rush oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

Címkék: 
Rush - Tom Sawyer
https://www.youtube.com/watch?v=JFGVDWc_5Q8
Rush - Subdivisions
https://www.youtube.com/watch?v=JPiNc2lGuxQ
Rush - Roll the Bones
https://www.youtube.com/watch?v=9VzAKpPJTqQ
Rush - Bravado
https://www.youtube.com/watch?v=0Ka_oevW2sc
Rush - Marathon
https://www.youtube.com/watch?v=rP58U_R3gK0
Rush - Time Stand Still
https://www.youtube.com/watch?v=UTFHwTKWawU
Rush - Xanadu
https://www.youtube.com/watch?v=1I2gmT3rarY
Rush - Big Money
https://www.youtube.com/watch?v=BAvEiLpboqk
Rush - Circumstances
https://www.youtube.com/watch?v=49q59A8OhM8
Rush - Working Man
https://www.youtube.com/watch?v=ul0qlHHvELU
Rush - Animate
https://www.youtube.com/watch?v=zG_Rxq6vEqY
Rush - YYZ
https://www.youtube.com/watch?v=_P7x7e19j-8
Rush - Stick It Out
https://www.youtube.com/watch?v=dxm_jqfYgJY
Rush - Closer To The Heart
https://www.youtube.com/watch?v=DDRPtg0kmJU
Rush - Leave That Thing Alone
https://www.youtube.com/watch?v=WbsC_fGArVc
admin1 képe

Alex Lifeson, a Rush tagja lett a legjobb kanadai gitáros

Alex Lifeson, a Rush tagja lett a legjobb kanadai gitáros, legalábbis a CBC nemzeti hírcsatorna szerint...