Bejelentkezés

x
Search & Filters

Syco I

Hájer Gergő

Születés / Halálozási dátum: 
1991. május 15. szerda
Születési hely: 
Nagykároly - Románia
metal
modern metal
pszichedelikus metál
Zenekar: 
Származás kategória: 
Hazai

Biográfia: 

Hájer Gergő 1991 Május 15.-én született a határ melletti Nagykároly városában. Gyerek kora óta foglalkoztatta a zene. Az édesanyja és a nagybátyja ezt hamar felismervén maximálisan támogatta a zenélés ötletében. 1999-ben költözött át Édesanyjával Budapestre. 2001-ben kezdett el foglalkozni komolyabban a hangszerekkel, elsődlegesen a gitárral. Az első komolyabb zenekarban való jelenléte a SyCo I együttesben volt, aminek aktív évei 2005-2008-ig tartott. Komolyabb célokat kitűzve maga elé egy megfelelő hozzáállású zenészekkel körülvett zenekart akart összehozni. Ez a zenekar meg is valósult ami a mai napig aktív részese a magyar metálzenei életnek, ez pedig nem más, mint az OMEGA DIATRIBE zenekar. 2013-ban meg is jelent az első nagylemezük IAPETUS címmel, ami egy mérföldkő a gitáros életében. Megemlítendő, hogy a lemez mind felvételtechnikailag, mind a végső keverést illetően saját kezűleg készült el a saját projekt stúdiójában.

Kövessétek figyelemmel zenei tevékenységeit a következő oldalakon:
OMEGA DIATRIBE:
http://soundcloud.com/omegadiatribe
HIGHER MUSICZ:
https://soundcloud.com/higher-2
SYCO I:
https://soundcloud.com/syco-i

Egyéb képek: 

OMEGA DIATRIBE - Molecular Torsion (Guitar Playthrough)
http://www.youtube.com/watch?v=l4yVDHZmNd0
OMEGA DIATRIBE - Iapetus (2013, full album)
http://www.youtube.com/watch?v=vOk2-RUdWD4
OMEGA DIATRIBE - Unshadowed Days (Official Music Video)
http://www.youtube.com/watch?v=CIOSe74Uf0g
OMEGA DIATRIBE - Luna Reliquit (Guitar Playthroug)
http://www.youtube.com/watch?v=DEroNDjRNYE
OMEGA DIATRIBE - Hydrozoan Periods (Guitar Playthrough)
http://www.youtube.com/watch?v=_Q8ziuWJQ5o
OMEGA DIATRIBE - Eon Of Decay (Bass Playthrough)
http://www.youtube.com/watch?v=RVNBshshboY
OMEGA DIATRIBE - Extrinsic (Drum Playthrough)
http://www.youtube.com/watch?v=Q55EWmYOMgc