Az Omega Diatribe zenekart Hájer Gergő (gitár) és Szathmáry Ákos (basszusgitár) alapította 2008-ban. A csapat komolyabb beindulását a 2010-ben történt dobos csere hozta, amikor Metzger Dávid ült a dobok mögé. A felállás tovább bővült Császár Attilával, aki a második gitár posztját töltötte be. 2011-re záródott be a kör, amikor társult a megfelelő torok a bandához, Komáromi Gergely személyében.
Az első publikáció 2012 végén történt, amikor napvilágot látotott a Forty Minutes című szám, demo formájában. Ezután még 2 szám lett publikálva az albumról, szintén demo formájában. A 2013-as év aktív koncertezéssel és a lemez felvételeivel telt el, amit a csapat teljes egészében a saját stúdiójukban végzett. Október 21.-én pedig megjelent a zenekar debütáló nagylemeze, IAPETUS címmel, amit rögtön egy lemezbemutató koncert követett a Dürer Kert nagytermében. A végső keverés és master az alapító gitáros, Hájer Gergõ érdeme, míg a lemezborító és a design teljes egészében Metzger Dávidnak, a zenekar dobosának köszönhetõ. Számos koncertek után 2014-ben Metzger Dávid kilépett a zenekarból, mivel nem tudott lépést tartani az egyre sűrűsödő koncertekkel/turnékkal. Az incidenst követően a zenekarnak mondhatni rögtön lehetősége nyílt kooperálni egy világhírű amerikai dobossal, Kevin Talley-vel.
2014 Júliusában meg is jelent a 'Hydrozoan Periods' c. single, amin Talley dobjátéka hallható. A dal hatására még többen felkapták a fejüket külföldön az Omega Diatribe-ra.
2015 Február 26.-án jelenik meg a zenekar új lemeze 'Abstract Ritual' címmel, amit teljes egészében Kevin Talley játszott fel. Emellett a csapat kiegészült a fix dobosával, Kiss Tamással.
Facebook kommentek