Bejelentkezés

x
Search & Filters

Az Omnium Gatherum már a stúdióban van



A melodic death metalt játszó Omnium Gatherum együttes a napokban vonult be a stúdióba, hogy megkezdhessék a nagyjából 2013 februárjára várható hatodik nagylemez felvételét.

A zenekar így nyilatkozott: „Jarmo ’Kammm’ Pikka dobolását már korábban felvette Sami Koivisto (Amorphis, Sotajumala) a Nordic Audio Labs-ben. Most viszont teljesen más felvételekbe vágunk bele, méghozzá a Teemu Aalto Productions főhadiszállásán, illetve a kotka-i OmG stúdióban. A felvételeket a beépített emberünk, Teemu Aalto fogja irányítani, míg a keverést és az utómunkálatokat Dan Swanö fogja megcsinálni az Unisound stúdióban – úgyhogy azt mondjuk, csak a legjobbra számítsatok!”

„A háttérbe húzódva már temérdek előmunkálatot elvégeztünk, például az év első felében, mikor szünetet tartottunk a fellépések között. Csak azt tudjuk mondani, hogy már most elképesztően jól szól a cucc! Az új album ott veszi fel a fonalat, ahol a ’New World Shadows’ befejeződött, de a ’The Redshift’-ről is visszaköszön majd néhány stílusbeli jellegzetesség. Ezen kívül még jó sok újdonságot, új ízeket csempészünk bele a végeredménybe, már ami a korhatáros death metal új fejezetét illeti…”

Addig is egy kis visszatekintő a 2011-es New World Shadows albumukról: