A basszusgitáros Eric Avery elhagyja a Nine Inch Nails-t
A Nine Inch Nails épp most kapcsolt nagyobb sebességre, hogy felkészüljön a nyári fesztiválokon való fellépésekre, de van azonban valaki, aki már egészen biztosan nem vesz részt ezen a turnén: ő pedig nem más, mint a basszusgitáros Eric Avery.
A Jane’s Addiction egykori basszistája - aki korábban oszlopos tagja volt Trent Reznor új Nine Inch Nails-ének - és az együttes útjai most elválnak egymástól.
A zenész távozása - legalábbis a nyilatkozatából úgy tűnik - békésen zajlik.
A szóban forgó nyilatkozat a következőképpen szól: "Meglehetősen vegyes érzelmekről számolhatok be nektek, már ami a NIN-ből való távozásomat illeti. Tudom, ez egy kemény döntés, és nem tudom, hogy jól tettem-e, amit tettem. Azonban én teljes mértékben a zenei életemre akarok összpontosítani itt, Los Angelesben, és persze a filmes munkára, a turné időpontjai pedig egyre csak sűrűsödtek... Mostanra besokalltam. Épp most értem haza az egy éve tartó kemény utazásról, tele szeméttel, és - őszintén szólva - az az ötlet, hogy egy újabb másfél évre elutazzak, ráadásul annak minden intenzitását és velejáróját figyelembe véve, egyáltalán nem vonz... Szerencsére Trent a barátom, és megérti mindezt, valamint értékeli, hogy most 'húztam ki a dugót', és nem akkor, amikor már nyakig benne vagyunk a 2013-as és 2014-es szezonban.”


