Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Journey, a Whitesnake és a Thunder közös angliai turnéja



A Journey, a Whitesnake és a Thunder 8 közös koncertet ad Angliában, jövő májusban. Ez az első alkalom, hogy a Journey és a Whitesnake együtt turnézik, továbbá ez egy hatalmas visszatérés a különleges vendégzenekar, a Thunder számára, akik 2009-ben szakították meg az addig töretlen karrierjüket.

Neal Schon azt mondta: „A Journey már nagyon várja, hogy visszatérjen Angliába és a legjobbat nyújtsa mindnyájatoknak. Zúzni fogunk!

A Whitesnake frontembere, David Coverdale már beígért egy akcióval teli 2013-as évet, és úgy gondolja, rengeteg dolog várható még bandájától egész éven át – beleértve egy koncert DVD-t és egy duplaalbumot. Coverdale azt mondta: „Egy évnyi stúdiómunka után ismét készen állunk, hogy szétszedjük a színpadot – visszatértünk, és még többet akarunk.”

A Thunder énekese, Danny Bowes azt mondta: „Eddig is terveztük, hogy fellépünk jövőre, szóval ez a turné tökéletes számunkra. Remek a felállás is, olyan, mint a régi szép időkben. Fantasztikus lesz.”

A turné dátumai:

Május 18: Glasgow, SECC
Május 20: Sheffield, Motorpoint Stadion
Május 22: Newcastle, Metro Radio Stadion
Május 23: Manchester, Arena
Május 25: Nottingham, Capital FM Stadion
Május 26: Cardiff, Motorpoint Stadion
Május 28: Birmingham, LG Stadion
Május 29: London, Wembley Stadion

 


 

Címkék: 
journey
whitesnake
thunder