Már folynak a Rolling Stones világ körüli turnéjának munkálatai
A Rolling Stones megtárgyalta 2013-as világ körüli turnéjának részleteit, ahogyan azt a frontember, Mick Jagger is megerősítette.
A nem éppen meglepő hír azután érkezett, hogy lejátszottak egy rövid előadás-sorozatot a zenekar 50. évfordulójának tiszteletére tavaly. A koncertsorozat legutolsó állomásán New Jersey-ben a fellépés végén Jagger így búcsúzott el a közönségtől: "Viszlát hamarosan!"
Most ezt nyilatkozta a Rolling Stone-nak: "Volt egy pár elég jó ajánlat. Meglátom, mit tesznek le az asztalra, és megbeszéljük a többiekkel. Be fogjuk jelenteni, amint kitaláltuk."
Azt nem erősítették meg, hogy vajon fellépnek-e majd a Coachella Fesztiválon az Egyesült Államokban áprilisban, de az időpont megjelent az együttes telefonalkalmazásán egy rövid időre, mielőtt eltávolították. Most a rendezvény szervezői posztoltak egy képet egy nagy kerek kőről, amely a rendezvény helyszínén ücsörög - egyelőre ez minden, ami megerősíti, hogy Jagger alakulata ott lesz.

