Bejelentkezés

x
Search & Filters

Marilyn Manson bocsánatkérésre vár



Marilyn Mansonnál betelt a pohár. A TMZ úgy tudja, hogy a rockzenész az ügyvédjével együtt szólította fel Seraphim Wardot arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen, amiért hamis pletykákat terjeszt róla, beleértve azt, hogy tavaly eljegyezték egymást.

Röviddel az után, hogy tavaly megjelent az eljegyzéséről szóló sztori, Manson letagadta, és azóta is állítja, hogy „nincs semmilyen romantikus összefüggés” Ward és őközötte. Akkoriban Manson marketingfelelőse kiadott egy közleményt, amelyen ez állt: „A Life & Style magazin hamisan állította, hogy Marilyn Manson eljegyezte magát. Manson sosem találkozott Seraphim Warddal, és azt sem tudja, hogy ő kicsoda.”

Viszont még ez sem állíthatta meg Wardot a további sztorik és kommentárok gyártásától. Egyszer például azzal hozakodott elő, hogy Manson rasszista és náci szimpatizáns, amely pletyka remekül passzolt a szennylapok oldalaira. Manson ügyvédje levelet küldött Wardnak, amelyben követeli a nyilvános bocsánatkérést, sőt, perrel fenyegeti, amennyiben nem hagy fel a hatásvadász állításaival, főleg a kettejük kapcsolatát illetően.

 

Címkék: 
Marilyn Manson