Ebben az évben 16. alkalommal került megrendezésre a Fehérvári Zenei Napok a székesfehérvári MÁV pályán. Több mint tíz évnyi koncertre járás óta a fesztiválok és én is sokat változtam. Régen előszeretettel viseltem a Slipknot, Korn, System Of A Down, Mötley Crüe… pólóit, a szimattatyót (felvarrókkal és kitűzőkkel, nem mellesleg zenekarok aláírásaival tarkított zöld színű katonai táska) és az acélbetétest, ami a koncertek elengedhetetlen kelléke volt. Ma már ebben a nyári hőségben előszeretettel érkezem papucsban és lenge öltözetben… A fesztiválok is megváltoztak, hiszen évről évre egyre erősebb metálzenei felhozatallal örvendeztetnek meg bennünket, és ez alól az idei év sem volt kivétel. A négy nap közül csupán az elsőn tudtam részt venni, azonban ez a nap volt számomra a legvonzóbb, persze azért a Sepulturát és a Korpiklaanit is meglestem volna szombaton…

Egy kis szerdai Balatonozás után érkeztem meg csütörtökön Székesfehérvárra és délután négy óra előtt már sorba is álltam a bejutásért, ami fekete öltözetben a tűző napon nem volt túl kellemes, azonban a többi metálarccal gyorsan elütöttük az időt. Ezután igyekeztem a Media Markt színpadhoz, mert a Cadaveres már zúzott is, de sajnos az első néhány dalról így is lemaradtam, mert lassan haladtunk a belépéssel. A színpad előtt sikerült is összeszedni pár ismerős arcot, így együtt melegítettünk be a MindStream lemez dalaira, mely megadta az alaphangot az est további koncertjeihez. A nagy meleg és a korai időpont miatt nem voltak sokan, de így is beleadtak mindent a srácok.
 

Cada után a fél órás átállást kártyafeltöltéssel és hideg üdítő beszerzésével töltöttem, ami nem mellesleg sok időbe telt, mert mindenhol hosszú sorok fogadtak, majd siettem is vissza a Subscribe koncertre. Gyorsan befurakodtam az első sorba, hogy fotózni is tudjak. Subiék elképesztően rutinosak, bármilyen körülmények között eszméletlen bulikat hoznak össze. Ez alkalommal a billentyűsük Cséry Zoli nem tudott részt venni, így bejátszott zongorás intro után robbantak be a színpadra. Subi szokás szerint hozta a színvonalat, magyar sőt európai viszonylatban is profinak mondható produkciót láttam. Nagyon együtt voltak a közönséggel!

A végigugrált két koncert után pihentem és vacsoráztam egy jót a fesztiválon, majd szépen 20:15 körül belibbentem az első sorba a Kalinka Nagyszínpadhoz és vártam a thrashlegenda, a Testament kezdését, közben pedig csodáltam a Dark Roots of Earth borítójának hatalmas kifeszített képét. Iszonyatos hangerővel vette kezdetét a zúzás. Először láttam a bandát élőben és meg kell mondanom több, mint tetszett! A The New Order és a The Preacher után leginkább az új korongról játszottak, kezdve a Native Blood-al, de természetesen régi nóták is előkerültek, mint az Into The Pit. Pontosan már nem is emlékszem melyik dal alatt teljesen elnémult a színpad. A hangosítók értetlenül néztek, majd pár perc alatt helyreállt a technika. Eszméletlen nagy zúzás volt a több, mint egy órás koncerten. A több mint 25 éve a zenei pályán mozgó tagok elképesztő energiával nyomatták a thrash muzsikát az emberek arcába és hatalmasat taroltak!

Közben eléggé megszomjaztam és elindultam itókáért, amikor közölték, hogy a kártyás rendszer befulladt… remek hírek… több mint fél óra után kezdték el itt-ott kiadni az italokat készpénzre. Így a Testament utolsó dalait távolabbról hallgattam és néztem meg. Sietni kellett, mert közeledett az est fénypontja a modern thrash metál legjobbjai, a Machine Head érkezett a nagyszínpadra 22:30 körül. Nem meglepő módon az új album, az Unto The Locust nyitódalával az I Am Hell-el nyitották a bulit, mondanom sem kell azonnal libabőrös is lettem, annyira szép volt! Nagyon profi hang- és fénytechnikát hoztak magukkal a srácok. Az első lemezről az Old, majd a 2004-es albumról az Imperium is helyet kapott. Az énekes Robb Flynn énekileg nagyon sokat fejlődött legnagyobb örömömre, hiszen magabiztosan énekelte az összes dalt, kiemelkedőképp a Darkness Within-t az új albumról, ahol az elektroakusztikus gitár is előkerült és a fényekkel együtt valami elképesztő színpadképet kaptunk és még meg is énekeltetett bennünket. Az új lemezről szólt még a This Is The End és a címadó dal is, a Locust. Robb közvetlenül szólt a közönséghez, és végig velünk volt. A vissza taps után jött a Halo, a koncertet pedig a Davidian zárta. Energikus előadást láttam, láthatóan nem csak mi, hanem ők is élvezték a bulit. A beígért 90 perces koncertet pedig tartották az utolsó másodpercekig. A közönséget sok köszönettel, dobverőkkel és pengetőkkel is jutalmazták. Nem tartozom a szerencsések közé, akik zsákmányoltak egy-egy relikviát, de nem bánkódom.

Nem is tudom mit írhatnék még, nagyon nehéz szavakba önteni mindazt, amit ezen a csütörtöki estén láttam, hallottam és éreztem! Egyszerűen hibátlan koncertet adott a Machine Head!

Örülök, hogy ott lehettem, és le a kalappal a fesztivál szervezői előtt! Csak így tovább! Jövőre találkozunk!
 

Lázár Anita kollegina élménybeszámolóját olvashattátok....