Hangból van a túlsó part: Platon Karataev 10 éves jubileum koncertbeszámoló - 2026.04.30., Budapest Park
Platon Karataev 10 éves jubileum, Makrohang - 2026.04.30., Budapest Park
A 2016-ban alakult Platon Karataev szép zenei és mély lelki utat járt be hallgatóival együtt a négy lemezük, koncertjeik és könyvük mentén. A már-már szakrálissá váló, méltán kultikus zenekar illő jubileumi ünneplésre invitált: számos vendégelőadóval, egyik örök kedvencü(n)k, a Budapest Park színpadán, az igazán frenetikus Makrohang társaságában.
A kezdeti éveket követő hosszas cezúra után tavaly jelentkezett első nagylemezével a Makrohang. A „jazz for metalheads” jeligével magukat definiáló formáció a posztrock, shoegaze hatásoktól, és számos más műfaj elemének szabad és invenciózus felidézésétől sem mentes. Játékuk nemzetközi szinten is kimagasló, koncepcióik, hangszíneik, megoldásaik észbontóak. Elsőre kaotikusnak is tűnhet, de a mély elemi tapasztalatok, a szomatikus húzások, a finom rezdülésekben virtuóz témák, vagy éppen a nagyívű, már-már filmes gesztusok rögvest elragadják az embert. Nem volt ez máshogy élőben sem, amit tetézett a hangerő, a zene élő fizikalitása, továbbá a kitűnő háttérvetítés. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy sokszor behunyt szemmel adtam át magam az élménynek. A zene abszolút öröme, az esztétikai értelemben vett potenciálba való merész fejesugrás egy igazán különleges, pezsdítő, néhol megrendítő, egyszerűen nagy formátumú és totalitás igényű koncertet eredményezett. Tisztelettudó, ám játékos elevenség, nem kevés súllyal. Fordítok: az abszolút zene öröme, ünnepe. Meglepően jól áll nekik, több, mint működőképes a nagyszínpad. Zéró konferálás, a dalok között is valami szólisztikus játék: a labirintus izgalma egy pillanat erejéig sem hagyott alább a makrovilágban. És ha egyszer valaki megpillantotta, megtapasztalta mindezt, utána nem tudja már nem meg-meglátni, kikapcsolni az élet, a zene ezen szféráját, sőt, visszavágyik. A valóban nívós tehetségek egyenkénti teljesítményének dícsérete is sok bekezdést érne, de ami ennél is nagyobb teljesítmény az együtt pulzálás azon foka, mellyel a Park „Hagyd kint a valóságot!” jelszava ténylegesen megvalósulhatott.
Az egészen rövid átállás alatt szépen megtelt már a közönségtér is – merően diverz összetétel, felettébb tetszetős. Boldogan futottam bele írókba, költőkbe, egyetemi tanárokba, zenészekbe, művészekbe. Intro, mandalás vetítés és meg is jelentek a zenekar tagjai, illetőleg nagy örömünkre a StEfrem férfikórus a dob mögött, Lovász Irén pedig elől, középen. Téveszthetetlen: jött a Napkötöző címadó dala, amit az Odaér, majd a Tágul követett. Bevallom őszintén, nagyon vártam a vendégelőadók közreműködését, a Vecsei H. Miklós rendezésének ténye azonban kissé aggasztott. Nem, nem vele vagy a színházzal van bajom (kifejezetten szeretem mindkettőjüket), csak tartottam kicsit a sulyok elvetésétől a teatralitást, nosztalgiát, önmaszkolást illetően – ami persze a Platon Karataev-től messze áll. Szerencséje ők és az ő zenéjük lett az előadás mércéje. A hangsúly abszolút a dalokon, a zenén, a mondanivalón és az együttlét mágiáján volt. Az utolsó, Csak befelé előtt tartottak egy igazán kedves és őszinte beszédkört a zenekar tagjai (addig nem is volt konferálás, kommunikáció, hanem ők is elmerülhettek a játék, az ünnep boldogságában), melyet az össznépi produkció és leköszönés követett. Nemes egyszerűség, tiszta forrás. A tempó: az erdőé. Igazán megható és emlékezetes volt a maga bensőségességével és alázatosságával mindez – persze, miért is lett volna más, mégiscsak a Platon Karataev-ről van szó! A rendezésre visszatérve szinte nem is tudom detektálni, miben állt a Vecsei munkája, talán a dalok sorrendjének, netán a társuló előadók dalokkal való párosításában. Ezen túl semmi csinnadratta nem került az estébe és ez nagyon jól volt így.
Ellenben a hangosítással. Valahogy legutóbb, a VHK születésnapi eseményén játszva érthetőbben, kiegyensúlyozottabban szólt a Platon Karataev. Most se volt élvezhetetlen, csak felettébb érezhető volt a különbség. Az akusztikus percepció azon aspektusának viszont nyilván örültem, hogy sokszor, a tömegben állva, szinte elnyomta a közönség éneklése a koncertet. A magyar kultúra, az emberség és a létezés misztikája díszruhába öltözött és megmutatkozott ezáltal. A Platon Karatev-vel egy fényes csillag került egünkre, amely már egy évtizede ragyogja be és gazdagítja, vigasztalja, emeli fel életünk.
A setlist nagyját a Napkötöző és Partért kiáltó dalai tették ki, de nagyon örültem az Atoms három, szinte sosem kihagyott tételének is. A vendégek szereplése majdhogynem kizárólag sikeres és varázslatos volt. A már említett Lovász Irénen és (a többször visszatérő, és a Vízből Vannál a hangjukon túl csengettyűkkel libabőrt elérő) StEfremen kívül tovább fokozták a csodát a Kaláka (atya világ, milyen aranyos és meghitt pillanatok!), Kollár-Klemencz László, a Csaknekedkislányból Csepella Olivér és Konsiczky Dávid, Henri Gonzo, Nóvé Soma, Szabó Benedek, 6363, Saiid, a QJÚB tagjai, és számomra a csúcspillanat: Дeva, az Ezen a hegyenben.
Nemcsak a saját múltjukra tekintettek vissza, hanem más hangokkal együtt emelték fel azt. A kontinuitás megképződött előképek és összetartozás, pályatársak értelemben is, de sokkal inkább az örök jelenben konfigurálódó, kontaminatív létezés gyújtópontjába mutatva. Egyetlen tűzből több lángcsóva, egymást nem kioltva, hanem megsokszorozva. Túllépés a három időn: múlt és jelen nem egymás mögött, hanem egymásban szólaltak meg. Egy-egy vendéghang nem csupán díszítés volt, hanem új értelmezési ablak. A Platon Karataev diszkográfiájának zenei alakulása is erre tendál: nem lezárt formákban gondolkodik, hanem folyamatokban. Egy lassan kibomló ima, amelyben a csendek éppoly fontosak, mint a hangok.
A jubileumi koprodukció ezért nem puszta tisztelgés vagy vendégszereplések sora volt, hanem természetes kiterjesztése annak a szemléletnek, hogy a zene nem tulajdon, hanem találkozás, rítus. Mint amikor több út ugyanarra a hegycsúcsra vezet, és odafent nem az számít, ki honnan jött, hanem az, hogy együtt nézünk bele ugyanabba a végtelenbe.
Öröm volt újfent együtt zuhanni, bogozni az én-csomót, átlépni az Ember-küszöböt. És ahogy a zenekar is jelezte szándékát: jó volna a további jubileumokon is együtt ünnepelni! Biztos vagyok benne, hogy így lesz.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Napkötő
02. Odaér
03. Tágul
04. Ki viszi?
05. Fényre zárt
06. Ezen a hegyen
07. Óceán
08. Farkas torok
09. Három idő
10. Lassú madár
11. Afélium
12. Stigma
13. Vízből van
14. Kövül
15. Partért kiállító
16. Elmerül
17. Nem felelhet meg
18. Valaki jár a fák hegyén
19. CEQDDOS
Ráadás:
20. Csak befelé
Gyarmati Dominik
Fotó: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
