A Phil Anselmo féle Down, szeptemberben adja ki az első EP-t
A Down már tavaly októberben bevonult a stúdióba, hogy elkezdjék felvenni a tervezett középlemez-sorozat első tagját. A négy EP a következő évek folyamán fog megjelenni, és mindegyik az együttes egy-egy elkülöníthető stílusára épít.
A CD Universe weboldal szerint az első, hat dalt tartalmazó középlemez, mely a frappáns ’EP One’ nevet kapta, stílusát tekintve visszatér Down gyökereihez, vagyis ahhoz a korai hangzáshoz, melyet a Black Sabbath, a Saint Vitus és a Witchfinder General inspirált. A lemez megjelenése szeptember 18-ára várható.
Mikor Phil Anselmót a Down négy-középlemezes sorozatáról kérdezték, a következőket mondta: „Igen, most ez a terv, de úgy hiszem, hogy miután elkészítesz egy lemezt, kell egy kis idő a feltöltődésre, a megtisztulásra, és arra, hogy magad mögött hagyd a kész munkát. Tudni kell megemészteni, kiadni a fáradt gőzt, aztán eldönteni, hogy hogyan mész tovább. Szerintem jó ez az ötlet, amit követünk, és úgy érzem, könnyen átlátjuk majd, hogy mit csinálunk. Mindenesetre semmi pénzért nem akarjuk összecsapni a melót. Mivel mindegyik különálló lemez egy nagyobb egység részét képezi, mindnek tudnia kell valami egyedi színfoltot felmutatni. Már eddig is bebizonyítottuk, hogy a zenénk rugalmas – gondoljunk csak arra, hogy mekkora különbség van mondjuk a ’Bury Me In Smoke’, a ’Stone The Crow’ és az akusztikus számok között. Már sokféle dinamikát kipróbáltunk, úgyhogy… valószínűleg minden EP a saját önálló életét fogja élni.”
Anselmo egyébként a következő szavakkal jellemezte az első lemezt: „Teljesen lecsupaszított. Semmi feltűnősködés. Lényegre törő zene: egyszerűen hamisítatlan Down.”
Az ’EP One’ számainak listája a a következő:
01. Levitation
02. Witchtripper
03. Open Coffins
04. The Curse Is A Lie
05. This Work Is Timeless
06. The Misfortune Teller


