Zöld a Bíbor Band - Novemberben végre elkészült az első album (interjú)
2012. november első hetében megjelent a ZBB Holnaptól... című első albuma. Fischer Lászlóval Boltsek Andrea beszélgetett.
Boltsek Andrea: - Annak, aki esetleg nem ismerné a zenekart, elevenítsük fel a kezdeteket! Milyen apropóból és mikor született a zenekar?
Fischer László (ZBB): - A zenekart Fischer László alapította 2009 januárjában. Tunyogi Péter tragikus halála után Laci szerette volna a Tunyogi Band által képviselt zenei vonalat tovább vinni, de mindenképp új, saját dalokkal. Ehhez keresett társakat. A ZBB 2009 februárjában adta az első koncertjét, ahol már két saját dal is elhangzott.
B.A.: - A kezdeti időben P.Mobil, TRB és Korál nóták alkották a repertoárt. Ez nagyban behatárolta a rajongóbázis életkorát. Vagy rosszul gondolom?
F.L. (ZBB): - Nagyon sok régi rajongó lejött a bemutatkozó bulira, hiszen akkor még Bajnok és Donászy Tibor is tagja volt a bandának. Kíváncsiak voltak, hogy milyen lesz az „új” csapat. De az is bebizonyosodott, hogy ezek a dalok kortalanok. Sok fiatal rock rajongó is eljött, akiknek ez a zene sokat jelent. Hála Istennek, a mai napig minden korosztály megtalálható a koncerteken.
B.A.: -A saját nóták mennyire tükrözik/tükrözték a nagy elődök munkásságát?
F.L. (ZBB): -A hatásokat senki nem tagadhatja meg, de nem is akarjuk. Azért remélem, sikerült egy sajátos ízt adni a dalainknak, hiszen mindannyian nagyon sokféle zenét hallgattunk, hallgatunk. Emellett minden zenész szabadon beleviheti a saját stílusát, játékosságát a nótákba. Az elkészült dalok még a stúdióban is sokat változtak, bárki hozzátehetett saját szájíze szerint.
B.A.: -A zenekarból később kivált Donászy Tibor és Kékesi "Bajnok" László is. Lehet tudni az okokat?
F.L. (ZBB): -Nem szeretnék az okokról beszélni. Nem volt ez egy túl jó történet és nem szeretnék senkivel rossz viszonyt. A lényeg,hogy túl vagyunk rajta,sőt…A mostani felállás minden szempontból a legerősebb.
B.A.: -Idén végre elkészült az első lemez! Már egy hónap eltelt a megjelenés óta. Mik a visszajelzések az anyaggal kapcsolatban?
F.L. (ZBB): -Eddig minden nagyon szépen alakul! A kritikák nagyon jók. Vannak negatív észrevételek, de alapvetően dicsérik az anyagot. Bízom benne, hogy ez így is marad. Elég nehezen készült el ez a lemez, néha azt hittem, nem is fog soha megjelenni. De összejött és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a körülmények dacára ezt elértük.
B.A.: -A közeljövőben hol látható a zenekar és mik a tervek a jövőre nézve?
F.L. (ZBB): -A Crazy Mama klubban lesz egy amolyan „évzáró” koncertünk december 27-én, ahol lesz jó néhány olyan dal, amit a ZBB még sosem játszott. Reméljük,jól sikerül,mi nagyon készülünk!A jövőre nézve a legfontosabb tervünk az új album,aminek a megírása már folyamatban van. Ehhez egy nagy koncert is fog kapcsolódni, amit szeretnénk rögzíteni. Fontos még, hogy Budapesten kívül is rendszeresen elkezdjünk játszani. Ezen is dolgozunk, reméljük sikerül. Egy biztos: unatkozni nem fogunk!



