Bejelentkezés

x
Search & Filters

10 év után elváltak Markó Ádám és a Ganxsta Zolee és a Kartel útjai (interjú)

Múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint Markó Ádám dobos, 10 év közös zenélés után elhagyja a Ganxsta Zolee és a Kartel-t. Kilépésének okáról faggattuk Ádámot.

Rockbook: - Elég váratlanul érinthette a hír a közvéleményt és a rajongókat, hogy elbúcsúztál hazánk legnépszerűbb gengtszer-rap bandájától. Mi áll a döntésed mögött?

Markó Ádám: - Az ember életében néha eljönnek olyan pillanatok amikor szakmai vagy szellemi, esetleg mindkét okból kifolyólag változtatnia kell az életén ha a fejlődés útjára szeretne lépni és alapvetően ez történt velem is. Ez a dolog már régóta bennem volt és mostanra érett meg hogy meglépjem. Tíz évet töltöttünk együtt melyben voltak jobb és nehezebb időszakok, voltunk session zenészek és tagok is. Rengeteget köszönhetek a csapatnak, sok tapasztalatot szereztem velük és sok mindent elértünk együtt, de eljött a pont amikor éreztem hogy én ebben már nem szeretnék és nem tudok hitelesen részt venni. Sok minden nem úgy működött már a zenekar körül, a feszültség is nagy volt és egyszerűen elfogyott a dolog számomra…

Rockbook: - Hogyan fogadták a bejelentésedet a Kartel tagjai?

Markó Ádám: - Ez a dolog már a levegőben volt így nem volt nagy meglepetés, alapvetően jól, barátilag váltunk el, Zolival és Lacival is nagyon jó kapcsolatom volt, remélhetőleg ez nem fog változni, rajtam biztos nem fog múlni…

Rockbook: - Megvan már az utódod, vagy ez majd Zolee-ék bejelentése lesz?

Markó Ádám: -  Fogalmam sincs, biztos kiderül hamarosan.

Rockbook: - Azért tíz évet lehúzni egy zenekarban nem kis idő. Főleg annak tudatában, hogy „főállásban” a teljesen más stílusú zenét játszó Special Providence oszlopos tagja vagy. Mennyire volt könnyű, vagy nehéz 10 éven keresztül alkalmazkodni egy olyan műfajhoz, amely nem kimondottan a te zenei világod?

Markó Ádám: - Több sikeres zenekar és produkció dobosa/tagja vagyok a Kartel mellett már évek óta. A session zenészség alapvetően az alkalmazkodásról szól. A Kartel is session munkának indult, adva volt sok minden. Én sosem hallgattam ilyen zenét ezért nyílván anno kellett idő míg magamra tudtam formálni a dolgokat vagy zenéket, de egy jó kihívás volt akkoriban szakmailag. Voltak dalok amelyeket nagyon szerettem, volt olyanok amelyeket kevésbé. A Special Providence a saját gyermekem, az egy teljesen más tészta, ott mindig azt csináltunk amit akartunk.

Rockbook: - Összességében milyen hatással volt rád a Ganxsta Zolee és a Kartel? Mind zeneileg, mind emberileg…

Markó Ádám: - Összeségében rengeteget tanultam és tapasztaltam belőle zeneileg, emberileg egyaránt. Zoliék igazi R&R arcok, és örülök hogy ennek a részese lehettem.

Rockbook: - Tehát akkor innentől gőzerővel a saját karriered és Special Providence?

Markó Ádám: - Abszolút. Mennem kell a saját utamon, tovább az álmaim felé és olyan dolgokat csinálni és olyan zenekarokban részt venni amelyek örömmel töltenek el és újabb kihívások elé állítanak. Immáron két éve nemzetközi endorsere lettem a MEINL és NATAL hangszergyártó cégeknek ami egy óriási áldás, megtiszteltetés és amellyel  újabb kapuk nyíltak meg a külföldi karrier felé ami alapvetően mindig is célom volt. Rengeteget munkával, felelősséggel és örömmel jár és ez hihetetlenül feltölt, motivál. Most jöttem haza nemrég a Drumworld fesztiválról Hollandiából ahol olyan nevek mellett léptem fel mint Dave Lombardo (Slayer), Queen Cora Dunham (Beyoncé), Chris Coleman (Prince), elképesztő élmény volt. A Special Providence-el már évek óta turnézunk világszerte, mely az instrumentális szcéna egyik meghatározó zenekara lett Európában, ezen az úton lépdelünk tovább felfelé a december 1-én megjelenő új lemezzel.

Ezek mellett immáron 12 éve tanítok magánban és harmadik éve a budapesti Rocksuli tanára is vagyok.

 


Markó Ádám a weben:
www.adammarko.com
www.facebook.com/adammarko82
 

Címkék: 
Markó Ádám