Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A 23 évnek körülbelül a fele az aktívan eltöltött idő, csak feloszlani sincs kedvünk” – Utolsó Alkalom interjú



Az Utolsó Alkalom 23 éve van jelen a magyar punk színtéren, és bár voltak kevésbé aktív időszakaik is, most ismét van esély koncertekre és új dalokra is. Kaulics János (Rotten) a megalakulás óta a banda énekese és szövegírója, az interjúnk során pedig mesélt a tagcserékről, arról, hogy miért telt el közel két év két próbájuk között és még az is kiderült, hogy ki vagy mi is az a bizonyos Erika.
 
Rockbook: Idén 23 éves az Utolsó Alkalom, amilyen szép kort azért nem túl sok hazai együttes tud felmutatni, főleg nem az underground színtéren. Hogyan emlékszel vissza a megalakulásotok körülményeire? Gondoltátok volna, hogy több évtizedes jövő vár rátok, több album és számtalan fellépés? Mire számítottatok akkoriban?
 
Kaulics János (Rotten): Nem gondoltunk abszolút semmi ilyesmire természetesen, hogy mi majd ennyi, vagy annyi ideig csináljuk ezt az egész dolgot. Egyszerűen csak úgy gondoltuk, akkoriban még hárman, hogy belevágunk, mert kedvünk van hozzá és mondanivalónk. Bár az igazat megvallva ennek a 23 évnek körülbelül a fele, ami aktívan eltöltött idő, csak egyszerűen feloszlani sincs kedvünk… laugh
 
Dürer Kert 2018
 
Rockbook: A tagcserék sokszor érintették rosszul az együttest és több albumot is foghíjas felállásban oldottatok meg. Tudnál mesélni nekünk ezeknek az okáról? Személyi problémák voltak? Esetleg veled nehéz együtt dolgozni, vagy rosszkor történtek rossz dolgok és azért alakultak így a dolgok?
 
K.J.: Azt hiszem, anélkül, hogy a saját magam védelmében bármit is mondanék, nyugodtan kijelenthetem, hogy az utóbbi. Egyszerűen igen, arról volt szó, hogy nem várt dolgok történtek, nem feltétlen megfelelő időben. Az első felállás a Psichopatika felvételei alatt, Vírus az óta is (számunkra) tisztázatlan nem megjelenése következtében vallott kudarcot. Azután a „Naéses” Norbival nagyon jól haladtak a dolgok, csupán ő egy másfajta zenei világot képzelt el hosszú távon magának, abszolút frontember szerepkörben. Nem volt semmi harag, azóta is (egy ideje ritkán látjuk egymást), de jó viszonyban vagyunk. Barbie, az alapító bőgős ugyan egy kisebb nézeteltérésünk után döntött úgy, hogy más utakra indul, de nem ez volt az egyetlen nyomós oka rá, már korábban is fontolgatta más dolgok végett. Nem voltunk, vagyunk rossz viszonyban vele sem. És így tovább… Panni, skAdam, Taz és Gianni sem azért váltak meg a bandától, mert én lettem volna a világ legkiálhatatlanabb faszija… De talán ha ezt a cikket olvassák, majd rácáfolnak a mondottakra és kiderül, hogy mégsem így volt… smiley
 
Rockbook: Több helyen is leírjátok, milyen jó baráti kapcsolataitok vannak a hazai együttesekkel. Mai napig megemlítitek őket közösségi felületeiteken, a színpadon is többször látni együtt benneteket, közös albumot is adtatok már ki másokkal és a stúdiófelvételek körül is segédkeztek nektek (C.A.F.B, Elit Osztag, Iszonyat, NAÉS..). Ezek a barátságok azóta is kitartanak? Mit adtak a szakmai támogatáson kívül nektek ezek a kapcsolatok?
 
K.J.: A felsorolt bandák egy részével volt csak hosszabb távú, személyes kapcsolatunk. A NAÉS igazából Norbi és Barbie által, na meg, azért, mert helyileg ugyanonnan jövünk és oda is tartozunk, egy másik történet. Évekig próbáltunk közvetlen egymás mellett, cuccokkal segítettük egymást esetenként, tanácsokkal stb. A C.A.F.B.-vel Süti által, már egy nagyon régi, és nyugodtan mondhatom, hogy nagyon jó viszony alakult ki a Psichopatika és a Végjáték felvételei alatt. Később aztán számtalan közös koncerttel csak még erősebbé kovácsolódott a dolog. Az Elit Osztagot, amikor először hívtuk meg Kazincbarcikára és közösen léptünk fel velük, állítólag az énekes Nagy Levente „szeretett” belénk… Ezután újabb meghívások, közös koncertek jöttek és ennek eredménye lett az „Egység, kétség, háromság” Split lemez is. Az Osztag volt úgy, hogy pár tíz km-re tőlük a határ túloldalán Szlovákiában játszottunk és egyszer csak, majdnem a teljes bagázs csak úgy beállított, hogy megnézzenek minket… Az Iszonyattal soha nem volt személyes kapcsolatunk, mindössze arról volt szó, hogy Kovács „Taz” Balázs, miután az élete az ország másik feléről mifelénk sodorta, beszállt hozzánk mivel szeretett volna tovább zenélni. Nekünk pedig természetesen, hogy-hogy nem, de volt egy üres gitáros pozíciónk…. Ha-ha-ha! laugh
 
 
Rockbook: Mennyire voltatok aktívak a pandémiás, klubbezárásos, fesztivál tiltós időszak alatt? Zenéltetek akkor is? Azóta változott a helyzet? Vannak ismét jó bulik vagy rátok is depresszíven hatott ez az időszak és más elfoglaltság után néztetek?
 
K.J.: Ebben az időszakban egyáltalán nem voltunk aktívak. Megjegyzem, azóta sem. És nem a járvány miatt, hanem mert jelenleg nem tudjuk sajnos úgy összeegyeztetni a banda ügyeit a sajátjainkkal, ahogy azt a dolog a mi elképzelésünk szerint megkívánná. Annyi aktivitást azért magunknak tudhattunk, hogy a „Lacit” ha úgy vesszük, ezen időszak alatt készítettük.
 
Rockbook: Utoljára megjelent albumotok már több mint egy éves. A „Laci sütödéje” rendkívül hosszú idő alatt készült el. Mi volt a valódi oka annak, hogy másfél évig tartott egy albumot felvenni? Ráfoghatjuk ezt is a Covidra, vagy inkább MeSka apasági „kötelességei” voltak a ludasak?
 
K.J.: Kicsit kapcsolódva az előző kérdéshez a „korona-kartárs” szerintem nem befolyásolta a dolgot. MeSka családfővé válása részben igen, meg a már említett összkép is némileg lassított rajta. Négyen vagyunk, egymástól távol, én személy szerint évek óta nem az országban élek, vagy legalábbis kb. az időm 20%-át töltöm havi szinten idehaza, nyilván ezek a dolgok összeadódnak, amikor az aktivitásról beszélünk. Nem siettünk sehová, tartott, ameddig tartott, bennünk voltak a dolgok, meg szerettük volna csinálni és ennyi.
 
 
Rockbook: Egyik bejegyzésetekben azt írtátok, hogy 21 hónapos kihagyás volt két közös próba között. Ezt mégis hogy hoztátok össze? Mármint közel két év kellett, mire mindenki ráért vagy ez egy korábbi tagokkal összehozott próba volt? Általában hogyan telnek a próbáitok?
 
K.J.: Itt is hozzá tudunk valamennyire kapcsolódni a korábban már megbeszéltekhez. A „Laci” felvétele, munkálatai alatt mással nem volt időnk és lehetőségünk foglalkozni. Nyilván ez a próbák olyan szintű rovására ment, hogy nem voltak. Aztán egy hazautam alkalmával megbeszéltük, hogy összehozunk végre egyet.  Ilyenkor úgy néz ki a képlet, hogy mivel Jasi és Ede a fővárosban élnek, ott van a gócpont. Én hazafelé jövet úgyis útba ejtem, Meska fel telekocsizik, próbálunk, hazafelé meg már hazamegyünk együtt Meskával. A „Laci” zenei anyagának egy jelentős része is ily módon lett összepróbálva a felvételek előtt és olykor alatt is. Persze demózások meg ötletezések folyamatosan voltak, vannak most is. Egy jó vaskos masszából lett a „Laci” felvett anyaga is kiszemezgetve. Jasinak rengeteg ötlete volt, szinte ontotta egy időben napi rendszerességgel őket. Tartjuk egymással rendszeresen a kapcsolatot, ez már évek óta egy családias viszony a bandán belül a tagság között. 
 
Rockbook: 2003-tól Tóth Panni erősítette a bandát, hogy a gyengébbik nem is képviseltesse az együttesben magát. Azóta azonban 100%-os fiúbandaként tevékenykedtek. Hogy látod, nőként nehezebb szerinted érvényesülni a punkrock világában? Nem látni túl sok hölgyet a színpadon sajnos. Viszont ti sokszor emlegetitek „Erika” nevét. Ő kicsoda vagy micsoda?
 
K.J.: Nem voltak soha erre vonatkozó sztereotípiáink, hogy csak legények vitézkedhetnek a bandában. Panni azután jött a képbe, miután Norbi kiszállt a bandából. Teljesen véletlen talált rá egy miskolci szórakozóhely asztalán egy mindenféle szeszektől majdnem olvashatatlanná ázott szórólapra, melyen éppen gitáros után kajtattunk… Egyébként ekkor skAdam is úgymond ismeretlenül került a látókörünkbe, mivel egy régi cimbora ajánlotta. Ez volt az első kétgitáros periódusunk…. ja, hogy az Erika... Akkor ezek szerint túl allegorikusra sikerült az utalás, ha nem mindenkinek jött le… Ha-ha. De nem baj, sosem szerettem a túl direkt dolgokat papírra vetni. De, hogy már ennyire indirekt legyen… smiley ..erika az egyik kedvenc világnagyhatalmunk lenne, női gúnyába öltöztetve. Az „Am” illik a két első pont helyére.
 
Rockbook: Fennállásotok óta számtalan koncerten vagytok túl. Léptetek fel kis kocsmákban és nagy fesztiválokon is. Még a Szigeten is jártatok. Mit tapasztaltok, hol jobb a buli, ahol kimondottan csak punkkoncertek vannak, vagy az ilyen vegyes felhozatalú fesztiválok is hozzák a megszokott közönséget? Ti személy szerint melyik bulit szeretitek jobban, a kis közönség előttit vagy inkább a végeláthatatlan tömeg előtt szerettek jobban fellépni?
 
K.J.: Mindkettőnek megvan a maga varázsa. Nyáron nyilván jobban élvezi az ember a fesztiválokat. Más a hangulatuk. Meg aztán ugye május végétől szeptemberig mindenki menekül kifelé a klubokból. Legalábbis ritka a nyári klubbuli, mint a szavahihető politikus. Aztán ősztől a klubbulik alkalmával értető módon haszonszőrű bandák verődnek össze, így inkább az úgynevezett „célközönségnek” tudod húzni a nótádat. Ha engem kérdezel, akkor én személy szerint jobban szeretem, az olyan rendezvényeket, ahol szélesebb spektrumon mozognak a bandák és a közönség is. Itt ugyanis olyan emberek is hallhatnak és láthatnak, akiknél egyébként lehet, hogy nem kerülnél képbe.
 
 
Rockbook: Többször koncerteztetek külföldön is és a Vajdaságból is ápoltok barátságokat zenekarokkal, rajongókkal. Hogyan emlékszel vissza ezekre a külföldi fellépéseitekre? Van esetleg valami kedvenc városod, klubod vagy kocsmád ahová bármikor szívesen visszamennél?
 
K.J.: Ha jobban belegondolok, mindegyik határon kívüli bulink jól sikerült. Nyilván némelyik kevésbé emlékezetes, míg egy másik kedvesebb emléket ápol. De nyugodtan mondhatom, hogy mindegyik hordozott magában valamilyen váratlan kalandot, vagy emléket. A hét különböző maribori Dráva-hídtól kezdve a szerb határőrség kocsi szétszedési akcióján keresztül a grazi foglalt ház hasisos puszedlijével bezárólag. Erről főleg Gianni tudna részletesebben (vagy éppen nem) értekezni... ha-ha. De a két erdélyi túránknak is meglehetősen kézzelfogható nyoma lett, hiszem a második után, ha nem is rögtön, de egy tűzről pattant menyecske, meg mostanra már két gyerkőc is érkezett Meska legnagyobb örömére. Ha-ha!   A Vajdasági Zenta viszont igen, az hiszem, a koncertek szempontjából a legkedvesebb emlék. Folyamatosan, ha jól emlékszem, öt nyáron keresztül voltunk vendégei az Ifjúsági Játékoknak. Fantasztikus volt az egész fesztivál miliője a kétezres évek közepén. Érintetlen „szűz ős sziget” feeling. Esténként 10-12 ezer ember két színpadra. El tudod képzelni… Igen, barátokat, rengeteg szép emléket szereztünk ebben az időben. És ha jól emlékszem, a zenekar történetében itt játszottunk egy alkalommal a legtöbb ember előtt. Felemelő volt.
 
 
Rockbook: Számaitok életkritikus módon fogalmazzák meg a hétköznapjaink problémáit. Ezeket saját tapasztalatból merítitek vagy vannak teljesen fiktív történetek is? Van néhány lazább számotok is, mint például a „Joli-joker”. Ami szövegileg kissé kilóg az átlag punk hangvitelből és inkább poénosnak mondható – de azért nem egy pisi-kaki punk kategória. Hogy született ez a dal és milyen indíttatásból? Várható még hasonló poénosabbra vett zene is tőletek?
 
K.J.: Mondjuk szerintem a „Joli” is egy abszolút társadalomkritikus szösszenet, mert egy olyan jelenségről szól (ez éppen fiktív) amely főleg az ország elfelejtettebb részein, ahonnan mi is jövünk, akkoriban gyakorta fellelhető volt. Sorsaikon kesergő tanulatlan polgárok, akik életükben semmit sem tettek azért, hogy esetleg jobbra forduljon a sorsuk, vagy esetleg megpróbáljanak elmozdulni a klasszikus A-ból B-be. Persze akinek nem inge, az nem veszi magára. Az élet-, vagy társadalomkritikus hangvétel meg véleményem szerint (mivel a szövegfelelős én vagyok) a punk természetes velejárója és alappillére. Egyébként nagyobb százalékban egy lehetséges megtörténhető élethelyzetre támaszkodnak a dalok, de persze akadnak személyes élmények, sorok közé rejtett regéi is. 
 
Rockbook: Most is dolgoztok új dalokon? Várhatjuk, hogy esetleg másfél évnél gyorsabban valamikor elkészül belőle egy új album? Hol láthatunk benneteket legközelebb fellépni? Jövőre mik a terveitek?
 
K.J.: Hát ez egy baromira jó kérdés és talán a legnehezebb is számunkra, annak ellenére, hogy egyszerűen hangzik… Szeretnénk most már lehetőleg egy pár bulit nyélbe ütni, de ebben az évben ez már minden bizonnyal nem fog sikerülni. Viszont megfelelő előkészítéssel a jövő tavasz célba vehetőnek tűnik... Az új dalokban is lehet némi fantázia, biztosan fogunk skiccelni. Persze távol álljon tőlünk, hogy valamiféle „stúdió punk-formáció” díjra hajtanánk, hiszen ezzel megölnék a műfaj eredeti varázsát, de jelenleg annak mindenképp több realitása van, hogy ahogy telik az idő és újabb dolgok gyülemlenek fel bennünk, talán felrántunk egy-két új dalt is.
 
 
GG