Pergő gitárok az ipari telepen, avagy Andy Timmons az OFF Kulturban (koncertbeszámoló)
Andy Timmons Band, Frano Livingston - 2026.03.27. Budapest, OFF Kultur
Mindig izgalmas, ha az embert elhagyja a komfortzónáját. Új dolgokra és helyekre tud így rácsodálkozni, tanul és tapasztal. A komfortzóna elhagyást tehát lehet egyfajta természetes kíváncsiságként, nyitottságként is felfogni. Nekem a kz-m az üvöltözős, ember darálós, pusztul a világ zene és forever a punk. Otthonosnak nevezhető könnyedséggel mozgok az emberek között, úgy általában és a szemem se rebben az olyan akcióktól, amik elő tudnak fordulni egy adrenalin dús kis varacskos happeningen. Az Andy Timmons vezette Andy Timmons Band budapesti fellépése pontosan ilyen élmény volt: egy este, ami hangulatról, finomságról és arról a fajta zenei intelligenciáról szólt, ami csendben, de nagyon hatásosan működik. Az Off Kultur ipari-romantikus tere pedig tökéletes díszletet adott ehhez a különleges utazáshoz.
Na ha ez nekem a víz, akkor ehhez képest Andy Timmons az ég vagy a tűz, attól függ, hogy elemi vagy helyszíni összehasonlítást végzünk. Mert Timmons rockzene, de nem az a fajta, de erről részletesebben lentebb értekezek.
A helyszínt névről ismertem eddig. Off Kultur. 10 évig dolgoztam Újpesten pizzafutárként, ismerem a gyártelepet, a környező utcákat, sőt konkrétan nekik is szállítottam már harapnivalót. Újpesten a villamosremíz mögött, a régi szövőgyár területén található az Off Kultur. Nem jól frekventál, nem felkapott, nem viszonyítási pont, mint mondjuk bármelyik belvárosi egység, de ez semmit sem von le az értékéből, sőt egy kis sajátos ízt, egzotikumot csempész az összhatásba. Totál Berlin flash, ahogy sétálsz az utcán és a betonkerítés túloldalán a villamos is aluszik. Ahogy besétálsz egy gyártelepre, ahol világító digitális táblácskák mutatják az utat. Az ipari találkozása a művészet iránti vággyal, ahogy a paradicsom kinőtt kőbányán a villamossínek közti kövek közül, úgy nőtt ki ez a kis art oázis Újpesten a flaszterből.
Belépve lépcsőház, első emeletre fel és ott a koncertterem. A hangulat az amerikai filmekben látott jazz és beatnik bárok modernizáción átesett, de a lényeget megértő és jó irányból megragadó tálalása. Színpad küzdőtér, hátrébb bárszékek és asztalok, az ablakokba is lehet ülni, így a „csendesülösboros” és az „örökmozgóssörös” halmaz egyaránt megtalálja a számításait.
Külön piros pont, hogy a helyszín sajátosságából fakadólag az ablakoknak hála dohányzás közben a gyártelepi kis utcából is kiválóan élvezhető a műsor audió része. Ez nekem a milleniálnak, aki még dohányozhatott bent koncert közben és az önkárosítás miatt nem maradt le semmiről, kifejezetten nosztalgikus élmény volt.
Kanyarodjunk rá az est fellépőire. Timmonsék magukkal hozták Frano Livingstone-t, aki az egyszálgitáros tábortüzes hangulatot képviselte ezen az estén. Hősünk, Frano Zickovicként látta meg a napnak világát és a Youtube biojában olvasottak alapján kijelenthető, hogy született tehetség és csodagyerek egy személyben. Csak két éves, amikor már megnyilvánul a zene iránti fogékonysága, három évesen hangszereken játszik, öt évesen pedig lenyomja első koncertjét. Nyolc éves korára elvégzi a zene sulit és aztán jönnek az együttműködések. Tizenkettő, amikor Tommy Emmanuellel játszik és tizennégy, amikor Al di Meolával. És aztán megindul a világban, olyanok turnéin előzenekaroskodik, mint a 2Cellos, Al di Meola, Tommy Emmanuel, John Scofield, Norah Jones, Kiefer Sutherland, Manfred Mann, Corrado Rustici & Zucchero, Kool & the Gang, Canned Heat, Ten Years After, Mother’s Finest. Nem gyenge kis névsor, mi? Igazi multitalentum, minden foglalkoztatja, ami a zenéhez köthető, komponál, szervez, hangszerel és mellette gitár virtouz is. Zenéje kellemes, andalító, egy jó beszélgetéshez vagy egy üveg bor mellé ajánlanám. Mivel személyem inkább szöveg és ének centrikus, ezért nekem idegen a csak gitárzene, de elismerem és felismerem, ha valaki ért a húrokhoz. Ez a srác pedig eléggé értett hozzájuk.
Rövid szünet és fellép a deszkákra a banda. Igen, ez már egy band, esetünkben egy trió felállást takar.
Andy 1963-ban került e világra, amerikai állampolgárként. 1982-ben kezdte meg zenei tanulmányait, amit végül jazzgitárosi diplomával koronázott meg. Timmons nevét legtöbbször a Danger-Danger nevű 1986-ban, Queensben alakult hardrock/glam metál, esetenként pop metál címkével ellátott zenekarral szokás összekötni. Velük bejárta a világot, olyan csapatok előtt melegítve a közönséget, mint a KISS vagy Alice Cooper. Megfordult még továbbá a Pawn Kingsben, a Taylor Bay Bandben, illetve olyan előadó mellett bukkant fel, mint Maylee Thomas, Simon Phillips, Kip Winger vagy Ted Pearce. Sessionzenészként pedig egy igen csak illusztris listát tudhat a magáénak studiólemezek terén, olyan nevekkel, mint Steve Vai, Satriani vagy Ted Nugent, hogy csak a magyar fülnek is ismerősen csengőket említsem. Gamereknek érdekes adalék, hogy a Duke Nukem Foreverben is közreműködött zenészként. Szólóban és a róla elnevezett bandjével egyaránt alkot a mai napig, nem mondható róla, hogy egy megfáradt 62 éves ember lenne.
Kisugárzása nem a vad rock and roll arcé, sokkal inkább egy nyugodt, barátságos profi zenész. Kellemesen fiatalos eleganciával áll a színpadon és minden -féle feszültség nélkül, könnyedén kommunikál a közönséggel a számok között. Meglepően sokan kíváncsiak is rájuk ezen a péntek estén. A közönség is inkább a nyugodt együtt szórakozásra hajlik, valaki táncolt, van aki tapsol és egyes számokat hatalmas ováció fogad, ami arról árulkodik, hogy Timmons munkássága nem ismeretlen a magyar vájtfülüek előtt, sőt. De milyen is ez a munkásság, milyen zenéről van itt szó? Ugy mondanám, hogy hangzásába és dinamikájában jó értelemben tipikus amerikai gitáros zene. Lendületes és tényleg energikus, visz a flowja, táncoltat a groove, a vibe pedig nem agresszív, de határozott, nem erőszakos, de roppant erős. Kiváló zene esti autókázásokhoz, vagy kulturált alkohol fogyasztáshoz, a középkorú haverokkal, egy olyan társaságban, ahol már nem a csajozás és a vadulás, hanem az élet békésebb megélése a téma. Kellemes és könnyed péntek este volt ez, sztár allűröktől mentes, emberközeli és laza zenészekkel, hangulatos és egyedi helyszínnel, szívmelengetően dögös zenével.
Virág Balázs Face
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
