Bejelentkezés

x
Search & Filters

40 év thrash: ilyen volt az Overkill budapesti koncertje (koncertbeszámoló)



Overkill, Angelus Apatrida, One Machine - 2024.09.10., Barba Negra Red Stage
 
A thrash metal rajongó számára az Overkill zenekar valami olyasmi lehet, mint amikor az egyszeri nyugati turista a McDonald’sban étkezik valamilyen egzotikus országban. Kiszámítható, hozza az elvárt minőséget, ráadásul az ételmérgezés és a gasztronómiai csalódás lehetősége is gyakorlatilag ki van zárva – kérném az olvasót, hogy ezúttal tekintsen az amerikai gyorsétteremláncra mint minőségi választásra, egy potenciálisan a helyi egészségügyi hatóságok által nem bevizsgált, például tetszőleges új-delhi street food standdal szemben. A McDonald’s azonban sosem fog gasztronómiai világmegváltásban utazni. Eladja a bigmeket, ami mindig pont ugyanolyan lesz, Új-Delhitől Budapestig. Jól van ez így? Jól van, hát. Szeretjük az Overkillt? Szeretjük, hát! Az Overkill receptje márpedig bizonyosan működik, hiszen a thrash műfaj egyik úttörőjének számító zenekar immáron több mint 40 éve a pályán van. Mi pedig megnéztük őket a Barba Negrában.
 
Maradjunk is a gasztronómiai analógiánál. Egy rendes vacsorát sem rögtön a gorgonzolás-baconös töltött borjúszelettel kezdjük, amelyet szigorúan remulád-mártással tálalunk. Volt gyerekszobánk ugyanis. Az előétel szerepe, hogy megágyazzon a lényegnek. Így történt ez a Barba Negrában is, ahol az est legelső tételeként a londoni székhelyű, ámde saját magukat is inkább nemzetközi bandaként definiáló, ex-Testament és ex-Nevermore tag, Steve Smyth zenekarát, a 2008 óta működő One Machine-t élvezhette a közönség. Erős falzettes vokálok, néhol egy kis new wave of British heavy metal hatás, mindez a power metál és a thrash műfaji alapmotívumaival szinesítve. Számomra különösebb katarzist nem okoztak, de az olasz származású frontember, Tasos Lazaris néhol egészen virtuóz énekteljesítménye miatt érdemes volt megnézni őket.
 
One Machine
 
Második előétel? Legyen második előétel! Így következett a spanyol thrash metál zenekar, az Angelus Apatrida. A banda tulajdonképpen már régi motorosnak számít, hiszen 2000-ben alakult, ráadásul van egy magyar vonatkozás is: említsük is meg Havancsák Gyula nevét, akinek a Hidden Evolution címre hallgató album illusztrációit köszönheti a zenekar. Őt egyébként külön köszöntötte Guillermo Izquierdo frontember, akiről első blikkre inkább egy gall harcos, mintsem egy spanyol metálzenész jut az ember eszébe, de hagyjuk a nemzetkarakterológiai fejtegetéseket Prohászka Lajosnak. Hogy milyen volt a koncertjük? Hibátlan. Az egyre gyülekező Overkill rajongókat is érezhetően lázba hozta az Angelus Apatrida produkciója, de hát ez egyáltalán nem meglepő: acélos, már-már panterás groove-ok, robosztus, bitang riffek, melyek hatására az ember kénytelen a riff-hallgatós grimaszát is felvenni. A spanyolok a német, a keleti parti és a Bay Area thrash műfaji irányzatainak ötvözetével egy brutálisan erős robbanó keveréket durrantottak be, mindezt a közönség számára is kiválóan tálalva. Működött is! ¡Producción fenomenal! Ilyennek kell lennie a modern thrash metálnak.
 
Angelus Apatrida
 
A jó és zseniális előételek után maradt még egy kis idő, hogy a Mayhem koncert óta tényleg semmit sem javuló Borsodival öblítsem szomjamat, majd következhetett az est fénypontja, avagy a főétel: a keleti parti thrash legenda, az Overkill. A koncertre készülvén megnéztem a turné európai szakaszának állomásait, és a zenekar augusztus 30-a óta mindössze egy-egy nap szünettel folyamatosan játszik. Ez önmagában nem lenne meglepő, de ne feledjük: a frontember, Bobby "Blitz" Ellsworth már a 66-ik életévét tapossa, ahogy a régóta vállproblémákkal küzdő másik alapító tag, D.D. Verni is a 64-ik évében van – ő sajnos az európai turné több állomását, köztük a budapesti koncertet is kihagyni kényszerült az előbb említett okokból. A latin-amerikai állomásokon az egykori Megadeth bőgős, David Ellefson igyekezett pótolni őt, míg Európában az ex-Kreator basszusgitáros, Christian Gieslernek jutott ez a szerep. A ritmusgitárnál Derek Tailert láthattuk, a szólókért pedig Dave Linsk felelt. A budapesti publikum pedig most először láthatta az új dobost, az ex-Venom Inc.-es Jeramie Klinget.
 
 
A thrash metál azon műfajok közé tartozik, ahol – lássuk be – viszonylag könnyű nevetségessé válni egy bizonyos kor után. A tinédzser lázadás zenéjéről beszélünk, főleg, ha az amerikai thrasht vizsgáljuk. Mégiscsak komolytalannak hathat, amikor bőrdzsekis hatvanas férfiak rikácsoló hangon ordibálják ugyanazokat a néhol meglehetősen sekélyes dalszövegeket, melyeket a '80-as években bebaszva és bekólázva írtak. Veszélyes lejtő ez, na. Képzeljük csak el, hogy kiszalad a hatvanas nagypapa, énekel egy verzét és refrént, majd a szóló alatt visszaszalad, hogy az oxigénpalackból szívjon egy kis energiát, nehogy elájuljon a színpadon. Ja, hogy ez meg is történt a koncerten: igen, az öregedő thrash legenda a koncert során többször is Marshall-ládák mögött, láthatóan fáradtsággal küzdve inhalálta az oxigénmaszkból a palackozott életfeltételt. Ja, és mellé ivott egy kis sört is. Sokak szerint ugyancsak palackozott életfeltétel.
 
 
Azonban ez a bulvár része a sztorinak, a végtermék szempontjából nem fontos. Működött az Overkill? De még mennyire! És pont attól, hogy érezhetően nem vették halál komolyan magukat. Ez pedig imponáló tulajdonság, főleg öregedő rockerektől. Blitz el is mondta a közönségnek, hogy annyira fantasztikusan érzi magát Budapesten, mintha újra 60 éves lenne. Az újabb számok, mint a nyitányként felcsendülő Scorched vagy a műsor utolsó harmadában elhangzó The Surgeon, pont ugyanúgy remekül szóltak, mint a klasszikusok, akár a Rotten to the Core vagy a kihagyhatatlan nagy kedvencek, az Elimination vagy a műsort záró Fuck you. 
 
 
A zenekar és a rajongók a végig rakétaszerű élmény ellenére is érezhetően a koncert közepére melegedtek be igazán, de onnantól a közönségtől érkező folyamatos “Overkill! Overkill!” skandálások, Derek Tailer végtelen lazasága, Blitz fanyar humora és imádnivaló, hamisítatlan thrash rikácsolása lazán a hátán vitte a showt. Egyedül talán Christian Gieslerért aggódtam egy kicsit, ő úgy nézett ki, bármelyik pillanatban a színpadon eshet össze. Szép vég lenne, bár Latinovits Zoltán mondta azt, hogy „A színész halála a színpadon következik be. Nem akkor, amikor leesik róla, hanem akkor, amikor már nincs közönsége.”
 
 
Az Overkillnek márpedig közönsége nagyon is van, így ez a veszély egyelőre nem fenyeget. Összességében egy igazi, minden elemében valódi thrash bulit láthatott a Barba Negra publikuma, egy olyan zenekartól, amiről tényleg elmondható: nem akar másnak tűnni, mint ami. Ez így pedig nagyon rendben van. Ilyen főétel után desszert nem is kell már. Az Overkillnek és a Concerto Musicnak hála mindannyian jól laktunk kedd este.
 
Setlist:
 
01. Scorched
02. Rotten to the Core
03. Bring Me the Night
04. Hello From the Gutter
05. Deny the Cross
06. Electric Rattlesnake
07. Mean, Green, Killing Machine
08. Necroshine
09. Horrorscope
10. Under One
11. The Surgeon
12. Ironbound
13. Elimination
 
Ráadás:
 
14. In Union We Stand
15. E.vil N.ever D.ies
16. Fuck You (The Subhumans cover)
 
 
Varga Máté 
 
Fotók: Bende Csaba (Zenefestő)