Bejelentkezés

x
Search & Filters

Asia: Gravitas (2014) lemezkritika

Ázsiában a helyzet fokozódik. Megismétlődött a csernobili katasztrófa Japánban, merényletet követtek el Afganisztánban, már három éve tart a szíriai polgárháború, megint felütötte fejét a madárinfluenza Kínában, és Steve Howe újra elhagyta az Asia zenekart. A történelem pedig, mint tudjuk, időnként ismétli önmagát.

Geoff Downes a "Video Killed The Radio Star" óta nagy utat tett meg, még a Yes billentyűse is volt, de ez nem volt számára elég populáris, így létrehozta saját hibridjét, az Asiat, mely egyszerre akart progresszív és populáris lenni. A '80-as évek elején ez be is jött neki, de a ráaggatott "szupergroup" jelző is sokat segített abban, hogy a progresszív (és általában a) rock kedvelői között népszerű legyen. Hiszen olyan bandák zenészeit tudhatta maga mögött, mint a King Crimson, UK, Uriah Heep (John Wetton), Emerson, Lake & Palmer (Carl Palmer) és a Yes (Steve Howe). S persze egy "Drama"-ian rövid vendégszereplés után már saját magáról is elmondhatta, hogy ex-Yes zenész. Amikor 1984-ben az öreg Yoda mesternek elege lett a slágerek alá akkordozásból és két lemez után távozott, egy szinte ismeretlen gitárost találtak a pótlására: Mandy Meyer a Krokus turnégitárosa volt Tommy Kiefer távozása után, majd Amerikában levált a csapatról és Jimi Jamisonnal közösen bemutatták kobrájukat (First Strike) a közönségnek. (Rossz, aki rosszra gondol! Hű, de rossz vagyok!) Ennyi elég volt a szerződtetéséhez. Ám a harmadik lemez nagy bukta volt. Elkezdődött a tömegoszlatás. A nézőtéren és a színpadon egyaránt. Bár leginkább a színpadon. Meyer ment, Gorham jött, Palmer ment, Sturgis jött, Gorham ment, Lukather jött, Sturgis ment, Palmer visszajött, Lukather ment, Thrall jött. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Howe távozása előtt még Wettont is kirúgták, és Lake helyettesítette rövid ideig, kész szappanopera az egész. Mindenki mindenkivel. Az egésznek csak Wetton végleges távozása vetett véget, mert ezután Downes John Payne-nel új alapokra helyezte Asiát.

Aztán 2006-ban a billentyűs gondolt egy merészet, kirúgta teljes zenekarát (nem is értem, miért, hiszen a "Silent Nation" bitang jó album volt) és összetrombitálta "Original Asia" néven a kezdeti nagy felállást. Persze újabb "Heat Of The Moment" nem született, de 3 lemezen át jól húzott a szekér, a "Phoenix", az "Omega", de még az "XXX" is szerethető volt, aztán a fénykard helyett gitárral hadakozó jedi lovag ismét besokallt. És megint egy ismeretlen gitárossal pótolták: Sam Coulson addig csupán a Youtube-on prezentálta saját gitárszólóit, melyekre felfigyelt még Paul Gilbert is, és pár közös fellépés elég volt ahhoz, hogy lecsapjanak rá az Asia-iak.

 

Asia - Valkyrie

 

 

Térjünk azonban rá az aktuális lemezre. Legutóbb azt írtam, hogy Kovács Katival szólva "Most kéne abbahagyni!" De nem tették és ez egy szomorúan harmatos korongot eredményezett, melyet fellőttek ugyan a kritikusok és a rajongók elé, ám a gravitáció törvényeinek megfelelően le fog zuhanni, mert nem találja el senki (hogy mire való). Downes rátelepedett az albumra, billentyűszőnyegek borítják, mint egy kifutót, nem hagyva teret semmi másnak, csupán az énekdallamnak, mely éppen elfér a szűk ösvényen, a gitár és a dob pedig már épp csak ott van, abszolút semleges szerepet betöltve. Mint egy ismeretlen "szürke veréb" kísérő a híres sztár mellett az Oscar díjátadón. Hát csoda, ha Carl Palmer is szólóban jön hozzánk koncertezni? Ott legalább hagyják kibontakozni! Még ha a 40 éve változatlan dobszólóját mutatja is be újra és újra.

 


A "Valkyrie" egy remek nyitány a rádióbarát slágerek koronázatlan királyától, el is adja a lemezt X ezer példányban. Még akkor is, ha mindig tudom előre, hogy mi lesz a következő akkord, a következő hajlítás. És a fiatal gitáros is ígéretes szólót kanyarít a dal közepén, csak valahogy azt érzem, hogy minden sor végén beletekerne még egyet, de rászólnak, hogy fogja vissza magát, ez nem egy Malmsteen lemez. A címadó dal első tételeként (Lento) megkapjuk a kötelező progresszivitást egy amolyan kétperces Tangerine Dream-es intró képében (jobban tetszett, amikor a "Time And Time Again"-ben egy valódi progresszív rock nótát rejtettek el a slágerek közt), aztán visszatérünk a könnyen megjegyezhető dallamokhoz, a többszólamú, koncerten csak samplerről alátett vokálokhoz és az előre kiszámítható végkifejletekhez. A "Heaven Help Me Now"-ban ugyanígy 3 különböző tételben kapunk egy félperces, templomi orgonával kísért kórust (Wings Of Angels), egy egyperces progresszív intrót (Prelude), melyben megint szinte alig van szerepe a gitárnak és a dobnak, és egy popslágert (Heaven Help Me Now), de a három között nincs semmi kapocs, mintha csak a keverésnél dobálták volna össze a három különböző ötletet egy nótává. A "Nyctophobiá"-ról, mely eredetileg a sötétségtől való félelmet jelenti, nekem inkább a "nyikto"-fóbia jutott eszembe: félek attól, hogy már senki nincs ebben a zenekarban, aki miatt érdemes lenne megvenni ezt az albumot. Hiszen még a dob is gépről megy a "Russian Dolls"-ban. Biztosan Palmer cigarettaszünete alatt rittyentették össze! Pont annyi is benne a progresszivitás, meg a slágeresség is, mint egy 10 perc alatt összehozott dalban. Kicsit pattogósabb ritmust alá, és mehetünk vissza a The Buggleshez! A John Wetton szólólemezek lapossága és lélektelensége köszön vissza, vagy maximum a Wetton-Downes, a Janus-arcú kétszemélyes popduó. Legcikibb, hogy már kifogyóban vannak az ötletekből és a "The Closer I Get To You"-ban simán lenyúlják Phil Collins "Another Day In Paradise"-ának részleteit, sőt a "Joe DiMaggio's Glove" is mintha a "Cats In The Cradle" című Ugly Kid Joe sláger reinkarnációja lenne. A legtöbb élet még a Bon Jovi "Wanted Dead Or Alive"-jának hangulatát visszahozó "Till We Meet Again"-ben van.

A főnixként feltámadt "Original Asia"-t a gravitáció a sárba fogja húzni. Ennél az Asia featuring John Payne ezerszer érdekesebb. Igazi zenekar, igazán foglalkoztatott zenészekkel (Jeff Kollman, Erik Norlander, Jay Schellen és a Paudits Bélára "hajazó" tökkopasz Moni Scaria). Csak jönne már az az új album!

 

Asia feat. John Payne - Seasons Will Change

 



CsiGabiGa

 

Forrás: Dionysos Rising
 

Címkék: 
Asia