Az alvilág szent liturgiája - Sin Of God: 'Blood Bound' lemezkritika
Kilenc év csend után az idei év kapuit körülbelül egy külszíni fejtőgép súlyával betörő albummal jelentkezett a Csongrád megyei extrém metal színtér egyik legkeményebb és legsötétebb zenekara, a Sin Of God.
A Blood Bound címet viselő új lemezük nemcsak a várakozásokat múlja felül, hanem olyan mélységekbe viszi a hallgatót, ahol a death metal a legőszintébb és legnyugtalanítóbb formájában szólal meg. Az album egyszerre épít a klasszikus death metal hagyományaira és az újabb technikai megközelítésekre, miközben egy zenei és lelki pokoljárásra invitál, amitől nehéz szabadulni. Ez a korong nem csupán egy visszatérés, hanem egy állásfoglalás is – nyers, erőteljes és kompromisszummentes.
A Szerkesztőséghez most eljuttatott, 2025. február 18-én megjelnt Blood Bound című lemez 7 dalával egy 33 perces körutazásra invitál az emberi lét (és így bizony a Te) sötét bugyraiba, az emberi élet személyes, privát poklába. Ezt a világot a lemezborító is teljesen tökéletesen prezentálja. A körutazáson való részvételt pedig köszönjük a magyar underground metal Vatikánjának, a Metal Ör Die és a Pest Records kompilációjának!
A legutóbbi, 2016-os Aenigmata album után bizony 9 évet kellett várnunk a most gorcső alá vett lemezre, ehhez nyilván hozzájárult a mindent átíró és „újratervező” koronavírus járvány, illetve a (szinte) teljes legénységi csere. Ez a várakozás és cserélődés azonban egy igen masszív albumot hozott nekünk, ami a death metal műfaj hagyományait követve, de az újabb technikákat is bátran alkalmazva rántja le a mélyen tisztelt hallgatót a sötétség és borzongás kegyetlenül valóságos birodalmába!
Kétségkívül az eddig legjobban szóló Sin Of God lemez került a boncasztalra Sam Winslow kezemunkája nyomán. A gitár brutális láncfűrész hanggal szól, a dobok teljesen a helyén vannak. Itt emelném ki a dobos, Bogyánszki Balázs teljesítményét, aki a lemez felvétele alatt minimum 5 kilót leadhatott a remek duplázó-használat következtében „lefutott” minimum 2 maratonnyi táv következtében! Amit az album hangzásában először nem értettem és furcsáltam, az a vokál. Elsőre nagyon hátul szól Schupkégel Tamás szentenciája, de aztán a lemez hallgatása közben mégis az az érzésem támadt, hogy ennek a lemeznek pont ez az attitűd ad egyfajta démoni, sötét és borzongós hangulatot.
Az albumnyitó (és egyben címadó) Blood Bound egy sok év után egymásra talált testvérpár történetét mutatja be, akik bosszút esküdnek korábbi elnyomóik ellen, azonban a közös cél egy újabb töréshez és káoszhoz vezeti a történetüket. Maga a dal pedig, ha nem vigyázol, akkor a lejátszás gomb megnyomása után keményen arcon csap, ugyanis brutális energiával és sebességgel indul. Az ezt követő, a totális összeomlást lefestő Black Waves egy szelídebb (ha lehet ezzel a szóval élni) alkotás, ahol Bogyánszki Balázs véleményem szerint az említett 2 maraton közel 1/3-át taposta le a duplázón. Nagyon szeretem ezt a fajta dalszerkezetet, amivel a „fekete hullámok” ragadnak el minket! A lemez számomra csúcspontja a lemez harmadik dala, a No Return, ami a drogok (én ide értem az alkoholt is!) okozta belső pokolba enged betekintést. Itt küldenék egy hatalmas más pacsit a srácoknak a „Hell Awaits!” felkiáltás becsempészéséért, akarva-akaratlanul is megidézték számomra a kedvenc Slayer lemezeket.
Innentől indul nekem egy ilyen keresztirányú dalpárosítás, ahol a The Unbelief és a két dallal utána következő Obulus alkot igazából egy történet füzért, ahol az elkövetett bűnöket már a Styx folyó és a halál révésze sem tud kellő bizalommal fogadni. A The Unbelief közepétől egy kellemes, elszállós rész hallható, az Obulus pedig a lemez legrövidebb dala és véleményem szerint a legsötétebb hangulatú is (meg is lepett, hogy tényleg csak ennyi?!). A Diabolical Agitation az album leghosszabb dala, 7 perc tömény hidegrázás. Itt a csapat kicsit lelassít, de én pont ezeket a lassabb/középtempósabb, sötét hangulatú death metal dalokat szeretem igazán. A szerzemény közepén pedig egy igazán kellemesen sötét akusztikus rituálé tárul elénk. A lemezt záró Cerebral Malfinction számomra egyenesen a lemez riff-mennyországa! Hallgassátok csak meg mekkora az a gitár téma, amit a „Thousand screamings” sort vezeti vagy a dal utolsó 1 perce is mekkora brutálisan sötét és nyomasztó téma már (egyébként szövegileg is)! Azért sem fogom ezt a dalt belinkelni, hallgassátok meg a lemezt és el fogtok jutni ide is! A Blood Bound lemez végighallgatása után pedig sokáig magam mögé kellett néznem nincsen-e ott valami démon, de ha olvasod a zenehallgatás mellé a szövegeket is, akkor rá fogsz jönni, hogy nem is magad mögé kell nézned. Hanem: magadba!
Köszönöm az élményt, szerintem mindenképpen az elmúlt idők legjobb death metal lemezét rakta elénk a csongrádi horda!
A 'Blood Bound' album dallistája:
01. Blood Bound
02. Black Waves
03. No Return
04. The Unbelief
05. Obulus
06. Diabolical Agitation
07. Cerebral Malfunction
A teljes album ide kattintva meghallgatható.
Bakos Zoli
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
