Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Az Angertea munkája a legkevésbé sem ártalmas, inkább értelmes. " - Sidetrack (An Acoustic Act To Eradicate Torture) lemezkritika

Metálzene – akusztikusan! Első hallásra (az „első bálozók” számára legalábbis) ellentmondásnak hathat a két tényező ötvözése, holott nem ördögtől való és nem előzmények nélküli. Lássuk csak a legkézenfekvőbb, legkönnyebben elérhető példákat: az MTV Unplugged sorozat egyes részeit! (Kapásból kiragadott nevek: Nirvana, Pearl Jam, Alice In Chains). Úgy vélem, a látszólagos ellentéteket feszegető szükségtelen összebékítés legfőbb motivációja végső soron maga a kihívás: innováció a zenei minőség jegyében. (Vigyázz! Ez a hangzás nem feltétlenül fog maradéktalanul érvényesülni a laptop hangszórói, vagy hasonló minőségű cuccok által. Nagyságrendekkel jobban jársz, hogy - ha teheted -, minimum középkategóriás készüléken hallgatod ezeket a lemezeket.)
 
A tiszteletbeli szentesi (egyébként a környékbeli Nagymágocs községből startolt) experimentális grunge-metál trió (Mihály Gergő – ének gitár, Peralta Miguel – basszusgitár, Bárkai László „Ottó” - dob) olyan felfogású társaság, amelyik lazán képes kidobni minden olyan ötletet, amelyekről az rémlik fel nekik, hogy mintha más már használta volna azokat. Így aligha véletlen, hogy néhány éve külföldi kiadóval dolgoznak, és az előző lemezükkel, az ugyanennél a finn kompániánál megjelent zúzós, de katartikus élmény-okozásra is képes Snakes In Blossom a maga súlycsoportjában a világhír kapujába repítette őket, sőt be is lökte őket rajta.
 
Ennek a lemezanyagnak (az akusztikus voltán túl) az a másik különlegessége (a honi mezőnyben mindenképp), hogy nem a régebbi dalait dolgozta át az Angertea erre az alkalomra, hanem hét vadiúj nótát írt a spéci lemez számára. Ám, egyetlen átdolgozás akad rajta pluszban, mégpedig az alkotómunka mikéntje tekintetében testvér-zenekarnak számító Wackortól.
 
Ezen túlmenően további „olvasata” és érdekessége is van neki. Ez a koncepció ugyanis alkalmat adott a szinte „ősidőktől” együtt muzsikáló triónak, hogy szemléletesen térjenek vissza a saját gyökereikhez: a grunge-hoz, amit a dallam-fordulatok és Mihály Gergő hangsúlyos, gyengéd szenvedélytől fűtött éneke egyaránt sugall. (Ezen kívül a lírainak ható dallamok, a mérsékelt tempó, a kétféle gitár hangjainak játékosan komoly egymásba fonódása, valamint Ottó visszafogott, de - ha az szükséges az adott számba - ravasz ritmusképletei jellemzik az anyagot, általánosságban.) Ráadásul – egyetlen dal erejéig, de mégis -, akarva-akaratlan „feltaláltak” a grunge-bluest, ami több, mint szimpla kolorit. Ez a darab nem más, mint a lemez nyitánya (a Slaves in Dark Inferno), amelyben a nagymágocsi bluesman Kukovecz Pali herflin sietett zenész társai segítségére a stílusverziót nagyvonalúan nyomatékosítva, és amelyet – tökéletes ráérzéssel – klipes nótának választottak a srácok. Az összetett, kedves dallamsor pozitív életérzéseket is sugallhatna – de nem ezzel a szöveggel! Majdnem elég csak a címet lefordítod, hiszen a „rabszolgák a sötét pokolban” sajnos mi vagyunk itt, ebben az országban, amit ma Magyarországnak hívatnak a leginkább önmaguk gazdagodásával, nem pedig az ország felemelésével törődő, mindenható politikusaink. Tényleg dühítő a hatalomhoz való kiábrándító hozzáállásuk, nem?
 
 
A Geese (At a Hungry Festival) hangulatilag és zeneileg egyaránt oldja az imént felgyülemlett feszkót. Erre Csontos Péter finom cselló-vendégjátéka a garancia.
 
A lemezcím-adó szám kérdéseket zúdít a hallgatóra az agyonpolitizált életünk elviselésének lehetséges megoldásait illetően. Durván fogalmazva: kussolni kéne vagy utcára vonulni? Mindezt angyali szelídségű dallam és felfokozott gitár-futamok közvetítésével… Aztán a gitárok már-már spanyolos játék-technikával és virtuozitással, de kellő súllyal pörögnek fel az első, viszonylag rövid instrumentális trackben (Cell címen). A hangulatváltás ténye nyomatékos és nyilvánvaló, hiszen az azt követő Loam (Migi szerzeménye, amíg a többi saját Gergőé) valóban lírai gyönyörűségű.
 
Az alaposan átgyúrt, átértelmezett, Moonsoon címmel ellátott érzelmes Wackor-számban Kövi Lóránt vokalistaként ügyködött, igen érdekes ének-duót alkotva Gergővel. Innen is levehető, hogy a Wackor igenis több figyelmet érdemel a közönségtől, és nem csak a magyaroktól, hiszen ők is angol nyelven írják a szövegeiket! Újabb instrumentális sóhaj az ismét szükségessé vált áthangolódáshoz: a Stick of Loss.
 
És, máris elérkeztünk a tömény, de sajnálatosan rövidre sikeredett akusztikus album végéhez. (A) The Devils Last Foil az úton levés feelingjének, majd pedig a hazatalálás örömének értő zenei leképezése.
 
A Sidetrack hasonlóképp speciálisan magyar termék (lásd fentebb az indokát), mint az unicum. Az első kortyot, illetve az első perceket talán kissé furcsának véled, ám nemsokára rájössz, hogy a testet és lelket egyaránt gyógyítja mindkettő. És ez nem minden. Fogyasztás közben kellemesen szétfolynak a szervezetedben, varázscseppjeikkel, -hangjaikkal ellazítanak, elzsibbasztanak. Némi különbség legfeljebb a könnyen előforduló függővé válás tekintetében adódik a két portéka között. Az Angertea munkája ugyanis a legkevésbé sem ártalmas, hanem értelmes. Nagyon is érdemes tehát rámoccannod erre csodás a CD-ritkaságra! 
 
 
olasz