A sors úgy hozta, hogy mindig nálam landolnak az Omega Diatribe cd-k. Így szépen nyomon tudtam követni a fejlődésüket. 

 

A zenekart példaként kéne állítani a feltörekvő csoportosulások elé. Sajnos sokszor tapasztalom, hogy egy, akár remekül sikerült lemez után sem jön a következő, vagy remek koncertteljesítményeket nem követ semmilyen kiadvány, vagy hosszú évekig kell várni valami új anyagra, ami rosszabb esetben kimerül egy csak digitálisan létező Ep-ben. Hiába szakadnak meg a koncerteken, ha nincs ami terjedjen a köztudatban. Nem véletlen, hogy a nemzetközi élvonalban levő bandák (néhány kirívó kivételtől eltekintve) sem ülhetnek a babérokon, hanem folyamatosan gyártják az új lemezeket.

 

A zenekar pedig ebben nagyon erős, ugyanis ez már a harmadik stúdió anyaguk öt éven belül. Emellett szépen pakolgatják fel a megfelelő helyekre a dolgaikat. Jelen vannak a köztudatban. (Azért az Metal Archives-on is illene már ott lenni ;) )

 

A borító letisztultságában is szép. Sajnos még a fizikai bookletet nem láttam, de ezüst színnel nyomva nagyon mutatós lenne, de nem akarok további költségnövelő tippeket adni.

 

A Souls Collide adrenalinbombájával robban be a korong. Kíváncsi voltam, hogy az énekesváltás járt-e együtt valamilyen stílusváltással is. Azt nem mondom, hogy drasztikus a különbség, de érezhető egy irányfinomítás. Lucsányi Milán hangja eleve mélyebb fekvésű, mint Komáromi Gergelyé volt és nem erőlteti annyira a hangokat, de emellett koherensebben együtt van a zene lüktetésével. A Filius Dei, Trinity, Spinal Cord Fusion trió hozza legjobban a korábbi albumok zaklatottabb hangulatát. Itt az ének is hasonlóbb a korábbi anyagokhoz. Olyan mintha ezek még korábbi lemezhez íródtak volna, de mindenesetre hallgatási sorrendben is átmenetet jelentenek az újabb hangzású dalokhoz.

 

 

Nekem személy szerint a lemez második fele jobban tetszik. A Chain Reactiontől kezdve csak nagyon jó nóták sorjáznak. Maga a Chain Reaction egy kellemes, derékból headbangelős témára épül. Nekem ebben a dalban tetszett legjobban Milán énekteljesítménye és a basszus téma is nagyon fogós. A Denying Our Reality egy lassabb darálás, de itt is van egy riff, ami szépen folyamatosan ledöngöl.

 

A gitártémákat is méltatnom kell. Zúz, döngöl, szeletel, de ha épp arra van szükség, akkor kellemes harmóniával fest alá egy-egy témaváltást. A dobtémák is teljesen rendben vannak és a lemez keverésbe sem lehet belekötni. Minden a helyén van.

 

A Compulsion elején felkiáltottam magamban, úristen mekkora Obituary riff! Bitang nagyot szakít. Már szinte meglepődtem, hogy nem John Tardy üvöltött a mikrofonba. Nagyon súlyos, azt hiszem ez a kedvencem a korongról. A Wraith pedig simán ráférne egy újkori Sepultura albumra, vagy bármelyik Cavalera megmozdulásra, ha már itt párhuzamokat vonok a metal élmezőnnyel.

 

A záró instrumentális Tukdam egy kellemes, lebegős outro, ami levezeti a bulit. 

 

Maradtak nyakatekert dolgok, de inkább csak díszítéseknek. A dalok fel vannak fűzve egy könnyebben befogadható alapra, a hangulat pedig fontosabb lett a technikánál. A korábbi lemezek is ott voltak technikailag csak nehezebb volt ráállni egy-egy dal ritmusára. Most van egy jó kis bólogatós alaplüktetése a daloknak, de a súlyból nem engedtek. Sőt talán még pakoltak is rá. Határozottan előrelépésnek érzem a harmadik korongot a zenekar életútján.

 

Az album dallistája:

 

01. Souls Collide

02. Filius Dei

03. Trinity

04. Spinal Cord Fusion

05. Divine Of Nature

06. Replace Your Fear

07. Oblation

08. Chain Reaction

09. Denying Our Reality

10. Compulsion

11. Wraith

12. Tukdam

 

 

Az Omega Diatribe Facebook oldala itt elérhető.

 

vtb