A harminc pluszos (a ritka, szép életkort megélt) bandák új anyagait első körben azzal az elvárással tesztelem, hogy ráférne-e róluk néhány szám a zenekar ma összeállítandó best of-lemezére. A 2016-ban 35 éves Európa Kiadó az évben kiadott CD-jét illetően az a határozott válaszom, hogy fogalmam sincs. (A címadó sort adó dal? Talán..)

Sebaj. Léteznek másfajta mércék, megközelítések is. Például a direkt folytonosság, amivel a CD címében visszautal a 2013-as albumra (Annak is kell…) A sejtés jó.

Nem csak a címében létezik, hanem nem kevesebb, mint négy számot (az egész felét) dolgoztak át a korábbi anyagról. Önismétlésről lenne szó? Ha igen, mennyiben? A válaszom ugyanaz, mint a fentebbi kérdésre. Az én hibám is, hiszen az Annak is kell – lemezt sajnos nem gyűjtöttem be, az EK hivatalos honlapja pedig nincs a segítségemre. A legfrissebb évszám rajta 2013, de a fenti CD ismertetése az istennek sem akar feljönni róla. (A UPC „házi” internet „segítségével” – ez itt hadd legyen a negatív reklám helye.) Oké, a zenészek dolga alapjáraton a zenélés, de „a mobiltelefonos nehéz időkben” (a PG Csoport sora) tán efféle apróságokra sem ártana odafigyelniük. (Vagy elverniük a port – a szó szoros értelmében - az önhibáján kívül nem eléggé felkészült, a legkevésbé sem internet-guru cikkírón.)

Szerencse-e vagy sem (nem azért mondom, hogy megússzam a verést), a mostani csapat különös erőssége a zeneisége, amelynek minősége az EK léte alatt akkor sem mindenkor adódott meg, amikor a billentyűs Másik Jánosnak hatásában a karmesterhez hasonló szerepet betöltő játékán átszűrve próbáltad figyelni azt, netán. (Én próbáltam anno. Csodálkoztam is egy jó sort – a szó jó értelmében véve.) A hangszerelés most oly mértékben érdekes, hogy – egyszerűen – alapból nyerő, mindent visz. Vagy majdnem mindent.

Mert ott vannak a dalok a is, természetesen. A társadalmi lét perifériáján lézengő, vegetáló páriákról, vagy megtévedt szerencsétlenekről szólnak. Sorsokról, amelyek kortalanok, az egyediségükben is általánosak, hiszen minden társadalmi rendszerben léteznek ilyenek, ilyen – a kívülálló szemével nézve - furcsa figurák. (Igen. Ez is egyfajta indirekt politizálás, amely az Európa Kiadóra különösen jellemző mód.) Amelyeket akkor ismerhetsz meg csak a maga teljességében, ha valami oknál fogva eltűrik ezek az emberek, hogy a közelükben létezhess, ami sajátos, provinciális kegy, és ma egyre nagyobb. (Ennek a rétegnek /bár nem kizárólagosan ennek/ az írója, Tar Sándor meghalt, a kocsmák pedig sorra zárnak be.)

Nem tudom, Menyhárt Jenőnek hogyan (közvetve vagy közvetlenül) sikerült elérnie a befogadást (vagy az infókat), mi több: megírni mindezt, mégpedig a magyar underground múltjában gyökerező módon. A csak rá jellemző látásmóddal: (költői) képekkel, szöveg-fordulatokkal, szemernyi engedményeket sem téve minőség-ügyben eközben.

Szóval. Új Európa Kiadó-lemez született, aminek igenis ott a helye a korábbiak sorában, hiszen bár „csak” a zeneiségében csúcs hozzájuk képest, ám – összességében – teljes mértékben méltó folytatása a zenekar munkásságának.
 

Olasz