"Bármikor meg tudjuk tölteni háromszor... a poharunkat" - Grand Mexican Warlock interjú
Hét év után, 'Eulogy' címmel új nagylemezzel jelentkezett a Grand Mexican Warlock zenekar, amelyet november 18-án mutatnak be a Magyar Zene Házában. Szabó Lac gitárossal és Mohácsi Mátyás basszusgitárossal beszélgettünk.
Rockbook: 2010.: Aeons, 2014.: Hell Sweet Hell, 2016.: III. után jött egy szünet, majd idén októberben megérkezett a negyedik album, az Eulogy, amely ismét egy remek lemez lett. Milyen a fogadtatása?
Sz.L.: Én úgy érzékelem, hogy szeretik. Nehéz ennél többet mondani, egy ilyen jellegű underground zenekarnál nyílván nem látni hatalmas számokat egy-egy megjelenés után, tehát nem tudok milliós megtekintésekről beszámolni. Itt inkább az idő dönti majd el, hogy a zenekar kedvelőinek lejátszási listáján mennyire lesz ez a lemez, vagy akár csak néhány dal maradandó szereplő.
M.M.: Mivel még nagyon friss a lemez, nehéz hosszútávú következtetéseket levonni, de én abban reménykedem, hogy lassan bekúszik az emberek fülébe. Nem egy könnyen fogyasztható pop lemezről beszélünk, így nem is várható el, hogy azonnal mindenféle lejátszási listák élén kössön ki. (az 'Eulogy' album kritikája itt olvasható)
Amper Klub (Pécs)
Rockbook: És koncerten? Idén már az A38-on és a Barba Negrában is játszottatok róla, valamint Pécsett és Debrecenben is.
Sz.L.: A tavaszi és nyári koncerteken két-három, a debreceni és pécsi bulikon öt új dalt játszottunk, ezek elég jól megszólaltak élőben, és az emberek is bírták.
Rockbook: Egy interjúban olvastam, hogy "Mastodonos" munkacímet kapta a lemez? A ’Black God’ valóban „Mastodonos”, de a lemez hangulata szerintem inkább Faith No more-os. Olyan, mint a korábbi lemezek - talán letisztultabb. Honnan jött ez a munkacím és miért lett a végül ’Eulogy’?
Sz.L.: Félreolvastad! A lemeznek sosem volt ez a munkacíme (nem is volt munkacíme). A Black God-ot hívtuk mastodonosnak, mert először csak egy riff volt, amit felvettem és úgy mentettem el a projektet, hogy mastodonos. Valami nevet muszáj adni ilyenkor a felvett témáknak, mert később erről tudjuk beazonosítani, hogy melyik dal melyik. Ettől függetlenül a végeredmény nem lett Mastodonos annyira, mert belekerült egy csomó olyan layer, aminek semmi köze a Mastodonhoz.
Rockbook: Bocsi, ezt valóban félreolvastam! 
Sz.L.: Ez a Faith No More párhuzam is gyakran előkerül, egyfelől tök oké, mert mindannyian imádtuk és imádjuk a mai napig, de hogy az Eulogy vagy bármelyik lemezünk összességében Faith No More-os lenne, az szerintem nem igaz. A FNM egy pici szelete az egésznek, rengeteg olyan hatásunk is van, amiket sose emel ki senki, de nincs is annyira jelentősége. Többször volt már, hogy ismerősök-barátok azt mondták, hogy „Nézd Laci, itt egy zene, ami tökre olyan mint a Grand”, hát szerény véleményem szerint semmi közünk nem volt egyikhez sem. 
Rockbook: Az újjáalakulás első koncertjét Csongrádon, a Tisza Presszóban adtátok. Laci, te csongrádi lakosként hogy érezted magad?
Sz.L.: Hasonlóan, mint régen, még budakeszi lakosként az azóta hamburgerezővé vált Pince Klubban. Az egy nagyon nagyon jó fless, amikor a lakóhelyed közelében játszol, pláne, ha még a közösségi élet is olyan fasza, mint Csongrádon, vagy a 2000-es évek második felében Budakeszin volt.
Rockbook: A többieknek hogy tetszett a hely és a hangulat?
M.M.: A TP-ben mindig jó fellépni, nem csak a GMW-vel de korábban már az Idoru zenekarral is játszottunk itt, szuper a színpad, jók a sörök és kivételes a vendéglátás. Csongrádra amúgy is szoktunk lejárni Lacihoz, számíró „szessönökre” amiknek jót tesz a környék kisvárosi nyugalma.
Rockbook: A csongrádi Tisza Presszó már felrajzolta magát a honi zenei térképre, mivel májustól-szeptemberig igen változatos programmal rukkolnak elő évről-évre. Találkoztatok hasonlóval hazai szinten? Újabb, kisvárosi helyszínekre gondolok, ahol korlátozottabbak a lehetőségek, mint egy nagyvárosban.
Sz.L.: A Presszó esete szerintem eléggé egyedi, nem tudok jelenleg másik kisvárosi helyet, ahol ilyen minőségben tudnak megszólalni a zenekarok és 2-3-400 fős bulikat tud lebonyolítani a nyári szezonban, gyakorlatilag minden hétvégén, sokszor péntek-szombaton is. De ritkán járok más kisvárosok klubjaiba szórakozni, tehát az hogy én nem tudok mondani, nem jelenti azt, hogy nincs is. Mindenesetre ez egy többtényezős dolog, kell hozzá a tulajdonos nyitottsága, a szervező ügyessége, profi stáb, egy erős mag, aki a kezdetektől eljár, némi támogatás, valamint hogy a közönségnek és a zenekaroknak is élmény legyen minden alkalom és bármikor szívesen térjenek vissza. Ezek a dolgok szerencsésen összeálltak a Presszó esetében, kicsit már túl is nőtte magát és kevésbé fér bele a progresszív kísérletezés, mint az első években, ami érthető, de szomorú.
Rockbook: Azóta játszottatok több hazai fesztiválon, a Kobuciban, nyáron a Barba Negrában a Clutch előtt. Utóbbinál hogyan jött a lehetőség?
Sz.L.: Meghívott a szervező, mi pedig szívesen mentünk.
Rockbook: Sokkal jobban szóltatok, mint a Clutch. Ez minek volt köszönhető?
Sz.L.: A nagyon jó hangmérnökünknek, Lugosi Daninak. Nem tudom, hogy a Clutch esetében mi lehetett a probléma, az biztos, hogy Magyarországon sok harcedzett szakember van, akiknek nem csak a könnyen hangosítható helyeken kell várat építeni. Dani minden helyszínből igyekszik a legtöbbet kihozni, ezért is szeretünk vele dolgozni.
Rockbook: Angolul szólalnak meg a dalok. Miért fontos ez nektek?
M.M.: Ez egy viszonylag gyakran felmerülő kérdés interjúk során. Ennek a stílusnak a gyökerei az angolszász rock zenében erednek, így evidensnek tűnik, hogy a mi szövegeink is angolul nyelven íródjanak.
Rockbook: Gondoltatok arra, hogy magyarul is adjatok ki lemezt? Elgondolkoztatok már rajta, hogy vonzana be egy nagyobb tábort, ha a GMW magyar nyelven tolná?
Sz.L.: Persze, ezen a legtöbb zenekar szerintem időnként elgondolkozik. Nem tudom, ha Undos úgy érzi, hogy könnyedén kigurul a mondandója magyarul és mi is tudunk vele azonosulni, nem zárkózunk el. Addig is, bármikor meg tudjuk tölteni háromszor... a poharunkat. Van, hogy többször is.
Rockbook: Terveztek külföldi fellépéseket? Egyáltalán lenne rá lehetőségetek?
M.M.: Én mindig szívesen játszom külföldön, de azért a közönség építés a határokon túl egy hosszú és rögös út. Nagy elszántság és nem kevés pénz is kell hozzá. Meglátjuk..
Sz.L.: Régen sokat turnéztunk külföldön, szép helyeken jártunk, jó klubokban játszottunk, megismertünk sok embert, tele vagyunk emlékekkel és ez egy jó dolog. De 40+-osok vagyunk, ez a része már kevésbé hajt, ettől függetlenül ha el akarna vinni minket a Foo Fighters egy világkörüli stadion turnéra, lehet hogy nagy duzzogva bevállalnánk, csak Áron teheneinek kell valakit találnunk aki feji őket, vagy visszük őket is magunkkal.
Rockbook: Tény és való, hogy kevesebb hölgy jár underground koncertre. Valahol olvastam, hogy az effajta "agyasabb" zenét inkább fiúk/férfiak értik meg jobban. Nőként ezzel nem értek egyet feltétlen, de érdekelne a véleményetek!
M.M.: Én azért ezt nem egészen így tapasztalom. Nyilván nem egyenlő a nemek aránya, tekintve, hogy azért mégis a keményebb műfajt képviseli a zenekar, de én látok nőket a közönségben, és szerintem a zenénknek van egy érzékelhetően feminin oldala is.
Sz.L.: Annyira nem agyas zene a miénk, simán megértik a nők is. Mi várjuk szeretettel a lányokat, fiúkat, illetve ezek bármilyen arányú keverékét is a bulijainkra. A zene mindenkié és mindenki hallgasson, amit akar!
Mi várjuk szeretettel a lányokat, fiúkat, illetve ezek bármilyen arányú keverékét is a bulijainkra. A zene mindenkié és mindenki hallgasson, amit akar! Rockbook: Nyilván nincs rajtatok semmi kényszer, de a jelenlegi egy átmeneti, vagy egy hosszabb távú „feltámadás”?
Sz.L.: Hát ezt majd a végén tudom megmondani, de egyelőre hosszabb távúnak tűnik.
M.M.: Ha a csapaton belüli hangulatból indulunk ki, mindenképpen hosszútávú.
Rockbook: Kimondhatjuk, hogy a Grand Mexican Warlock a hazai underground egyik ékköve. A rajongók és a szakma is vélhetően minél több koncertet, valamint lemezeket várna, de tudjuk, hogy manapság ez nem ennyire egyszerű. Mekkora tömegeket kellene megmozgatnotok ahhoz (vegyük külön Budapestet és vidéket!), hogy megérje - és nem feltétlen anyagilag gondolom - folyamatosan koncertezni (tavaszi turné, nyári fesztiválok, őszi turné)?
M.M.: Azt hiszem mi már megküzdöttünk ezekkel az elemekkel. Nem számítunk hatalmas tömegekre, de az évek során azért összegyűlt egy számottevő – többnyire fővárosi – közönség. Tudunk önálló klubkoncerteket adni és van lehetőségünk rendszeresen fellépni a kedvenc hazai fesztiváljainkon is. Emellett igényes, agyat-szívet megmozgató, érdekes zenét csinálni és azt időről időre megjelentetni. Ennek már elégnek kell lennie.
Rockbook: Lac! Dob oktatást is vállalsz Csongrádon és Budakeszin. Lányok, fiúk, kicsik, nagyok járnak hozzád... Szeretsz tanítani?
Sz.L.: Gyűlölök, a kopácsolástól pedig a falnak megyek. Persze hogy szeretek, különben nem csinálnám. Imádom, hogy mindegyik tanítvány más, különböző zenéket hallgatnak és különféle utakat szeretnének bejárni a dobolással. És nem mellesleg ilyenkor én is a hangszer közelében vagyok, úgyhogy együtt fejlődök velük, hétről hétre.
Rockbook: Mennyire fontos, hogy egy igazi tehetséget nevelj ki? Előfordult már?
Sz.L.: Az a fontos, hogy aki hozzám jár, az szeressen ezzel foglalkozni. Persze örülök, ha valaki extrán fogékony és gyorsabban haladunk, de mindegyikükkel jól elvagyok.
Rockbook: November 18-án lesz a hivatalos lemezbemutató koncert a Magyar Zene Házában. Hogyan készültök rá? Mi alapján rakjátok össze a setlistet?
Sz.L.: El szeretnénk játszani az új lemezt, ez biztos. A többi dalt úgy válogatjuk össze, hogy az újakkat együtt szép íve legyen a koncertnek, ennél többet nem árulhatok el.
Edó
Fotók: Kósa Péter, Varga Csaba
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
