A debreceni csapat metamorfózisát leginkább egy hernyó-báb-lepke folyamatához tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt most a Perihelion éppen a szemünk láttára kifejlődő rovar.

A történet egészen 2001-ig nyúlik vissza, amikor még Neochrome (majd későbbiekben Neokhrome) néven egy egészen más típusát játszotta a halál-fekete fémnek a zenekar. Két nagylemez és a tagcserék után, Vasvári Gyula (gitáros majd a későbbiekben énekes is) és Katonka Barna (dobos) irányítása alatt alakult ki az a jellegzetes zenei világ, amit ma a Perihelion képvisel. Ezen a néven már volt egy lemez, ami valahol a „nulladik” az életműben, így a „Zeng” az „első” teljes album, amit a csapat jegyez. Az igaz, hogy ez 2015-ben jött ki az Apathia Records gondozásában igényes digipak formájában, de kísérletezős jellege és egyedisége miatt úgy vélem, még most is érdemes szót ejteni róla.

A „Zeng” 8 dalt tartalmaz, mind magyar nyelven íródott szöveggel, 34 percben. A „Tündöklés”-sel kezdődik az időtelen vágta, amolyan prelúdium, ének nélkül. A „Vég se hozza el” dalban megmutatkozik szinte minden: gyors, black metal alapú, technikás dobjáték, amire ügyesen megírt, északi zenekarokat idéző gitártémák jönnek egymás után. Nem a fagyos, agyonhype-olt old-school vonal, hanem sokkal inkább a progresszív rock, avantgárd oldal felé húz a Perihelion, olyan bandák szellemi munkásságait eszembe juttatva, mint az Enslaved, Arcturus, Tiamat vagy éppen a Borknagar. A kozmoszban keringő éteri hangulatot árasztó gitárok pont olyan helyen vannak a hangzásban, hogy Hubicska Balázs (Karst) basszusgitárja pont gyönyörűen kivehető. Megvan a balansz. A „Végtelen kék” például akkora „énekelhető” sláger lehetne itthon, hogy annál csak a következő dal „slágeressége” a nagyobb. Hidegrázás és libabőr. Az „Égrengető” Joy Division-i mélységekkel nyitó nótája a lélek legbelsejébe hatol, oda ahová csak kevesen képesek ily elegáns módon.

Vasvári Gyula énekét még nem is említettem: nagyon örülök, hogy mer önmaga lenni, nem a sablonok és a kiszámítható vokál-sémák követője. Először kicsit féltem, hogy merész dologra vállalkozott, de ahogy hallgatom a „Zeng” dalait és énektémáit, egyre jobban tetszik, amit csinál. Szép lüktetést ad a zenének. A hatos track az „Űzött”, eléggé elszállt darab, ahol az északi vér pulzálása erősebben kitapintható, amolyan atmoszférikus átvezetőként szolgál. Tetszik a gitáron az effekt. A lemez utolsó dala, mely a „Széthulló színek” címet viseli, epikus és méltó zárása a „Zeng”-nek.

Szót kell még ejtenem a kiváló szépérzékkel megírt szövegekről, simán el tudnám képzelni akár egy verseskötetben illetve az impozáns borítóról, ami pedig az ügyes-kezű Costin Chioreanu műve.

A „Zeng” számomra az év egyik hazai albuma, még így utólag is és bízok benne, hogy megtalálják a legrövidebb hazafelé vezető utat, ugyanis a cél – a csillagok.

A Perihelion jövő év januárjában, 14-én lép fel a Dürer Kertben az instrumentális metal-ban tündöklő Hegy, illetve a post-rock hegyeit-völgyeit befutó, francia Les Discrets társaságában. Nézzétek meg őket! Az eseményről ide kattintva tudtok informálódni.

A zenekarral készült interjú pedig itt olvasható. Facebook oldaluk itt elérhető.

Lupus Canis