Csontig harapó teraszbuli: Teeth Marks, Nymph koncertbeszámoló – 2025.06.19., A38 Hajó
Teeth Marks, Nymph – 2025.06.19., A38 Hajó
A hét közepén milyen idilli lehet egy hajó tetőteraszán kikapcsolódni... Kellemes, nyári este. A fedélzeten techno-ra megy a tánc, felettük pedig körülbelül száz ember gyűlik már kezdésre össze, hogy az iszonyú vehemens veretések közepette a metalzene leghegesebb, legrettentőbb arcú angyalát idézzék meg. És szegénynek nemcsak a denevérszárnyait harapta le a Teethmarks, hanem egészében felfalta, csontostól, sőt, ki is szarták. Mi pedig mérhetetlen örömmel fürdőztünk mindebben.
A Nymph-et eddig nem ismertem, igazából nagyon örültem, mikor megláttam, hogy női frontos projekt. YouTube-on az istennek se lehetett fellelni őket, így a Spotify-t ajánlom felfedezésükhöz. Ötvözik az alternatív és modern metalt, kis post-grunge, néhol kis prog, konvencióktól elrugaszkodni merő akkord és dallamvezetések. Kis Paramore, kis Evanescence. A riffjeik mondjuk eléggé egy kaptafára mentek, de ez még kevésbé zavart. Igazából nagyon vérszegény produkciót kaptunk, passzív jelenlét, kommunikációs esetlenség és hiátus. A színpadkép egységességére való törekvés sehol, de ez tényleg a legkisebb baj, inkább azért tűnt fel ennyire, mert az egész műsoruk alatt olyan érzésem volt, mintha egy Rocksulis évzáró gálát néznék. Kedves volt, kiszámítható. Ugyanakkor potenciál kétségkívül van a csapatban. A közönségben azért voltak tekintetek, amiket úgy detektáltam, nekik átment a set. Játszottak egy magyar dalt is, ami viszont tök jól állt nekik, lehet érdemes volna többet is így írniuk. Szóval nem kizárt, hogy egyszer majd a kevés hazai, csajfrontos keményzenei formáció még kevesebb, jól sikerült történeteinek sorát szaporítják majd, bőven kiforróban van még a projekt.
A Teethmarks nem csupán egy supergroup (Áron András – Lazarvs, Trillion; Makai László – Lazarvs, Dungaree, Böiler; Kókai Barnabás – TSO, del.grady, Kaldenekker Ferenc – Stubborn, Kies), hanem a hazai metálszcéna egyik legnyersebb, legszemtelenebb, legmocskosabb projektje. Szokás őket a magyar Nails-ként emlegetni, de keveredik itt más is, a goromba, tösztönösen agresszív energián túl például érzek egy kis All Pigs Must Die-t is. Szóval szerencsés mátrixban alkotnak a srácok, totál örömzene jelleggel, felkorbácsolva egymásban a pusztító lendületet, a közönségről nem is beszélve.
Kíméletlenül indítottak: jött a füst, a teret vérontás vágya lengte be, és ahogy robbant az első dal, már tudható volt, hogy minden elrendeltetett. Barni ugyan nyomta a hergelést, sőt, mindenki nyomta. De anélkül is meg volt veszve a közönség – tagadhatatlanul a legelevenebb bulik egyikét hozták, amit idén láttam. Mocskos sound, remek hangosítás. Kaldenekker már a második dalnál a közönségben volt, de Makain kívül gyakorlatilag mindenki megfordult rendre. A Crimson Heresy és a Creeping Doubt abszolút csúcspontok voltak nekem, utóbbi zárlata élőben mégmasszívabb (pedig azt gondolnád, nem lehet hova fokozni), Barni a közönségben tolta, teljes átlényegülten, épp, hogy Cthulhu nem mászott elő a Dunából. Nagyon TRVE EPIC SHIT pillanat volt, hidegrázós. Na meg a koncertvégi új dalok, atyám…
Úgy tűnik, az új lemez se lesz aranyosabb. Végtelenül szórakoztatóak a rövid számok, örülök, hogy a továbbiakban is kapunk ilyeneket. Ez a már emlegetett nemzetközi, asszociálható csapatoknál is bevett eljárásmód, és nagyon paraszt (értsd jól). Jól áll nekik és izgalmas dinamikát kölcsönöz az élő performansznak. És ami felettébb dicsérendő, hogy úgy tűnik, továbbra sem lesz unalmas, önismétlő, ez igen vagány egy ilyen szűkebb eszköztárú műfajban. Persze, mint már említettem, ügyesen elegyítik a dolgokat és invitálnak be olyan elemeket, hogy töretlen brutalitással, de változatos megoldásokkal döngöljenek a földbe. Hatványozottan szomatikus zene.
Összességében egy nagyon kompakt, azonban végtelenül laza estet kaptunk. Csontig hatoló riffelések és üvöltések, olyan dobok, amik leomlasztották a Petőfi hídat, és egy igen korrekt méretű, álomba illően aktív, reszponzív, immerzív, hálás közönség. Az A38 pedig ismét kifogástalan helyszínnek bizonyult, nagyon jó arc a staff. A fognyomok a torkunkról egy jó darabig biztos nem múlnak el, de várjuk a mielőbbi emlékeztető-harapást.
Gyarmati Dominik
Fotók: Kónya Ferenc
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
