Bejelentkezés

x
Search & Filters

Dirty Dance koncertbeszámoló - Kazincbarcika, Diamond Klub 2014.02.21.



Igazi mocskos R n’ R party-ra készülhettünk a hétvégén. A talpalávalót pedig nem más szolgáltatta, mint a Dirty Dance. A csapat még 2000-ben alakult és nem kisebb nevek alkotják, mint Csatai „Angyal” Gábor, a Hooligans-es „Csipa” és Weisz „Kicsi” László, aki megannyi kiváló zenekarban letette már névjegyét. Erősítette már a Carmen, Wild Side, Zorall, Kalapács és Dance zenekarok sorait is. Mivel a Dance zenekarban Csipa és Kicsi együtt zenélt, így a Dirty Dance-t tekinthetjük a Dance folytatásának is. Bár ezt így leírva még nem láttam (lehet, csak az én figyelmemet kerülte el) de ezt támasztja alá, az hogy a Dirty Dance programjában, megannyi Dance sláger is helyet kap.

Úgy gondoltam, hogy ha más nem, Csipa neve több nézőt fog vonzani. De sajnos nem így történt. Alig 50-60 ember volt rájuk kíváncsi, zömében 30-as 40-es korosztály. Előzenekar nem volt ezen az estén, de Csipáék tartalmas repertoárral érkeztek. Rögtön egy Dance nótával Ne szalaszd el-el indítottak, az Ördög vagy angyal lemezről, majd a Piszkos tánc következett a Dirty Dance 1. albumáról. Majd két Love Commandós nóta a Sírig tartsd a szád és a Mindent akar a lány került sorra. Aztán újra a Dirty Dance 1. albuma volt soron: Húzzál el, Nőstényfarkas, Ég a szenvedély, Édes szabadság, Befostam. Érdekes, hogy a 2.-es D.D. albumról nem játszottak semmit, talán azért, mert azon már nem Csipa énekelt. Akkor ezen logika mentén a Love Commando számait sem kellene játszaniuk, de szerencsére ez nem így volt és hallhattuk még a Válassz és Vad száj dalokat is. És bár péntek volt, a Szombat sem maradt ki a repertoárból.  Két feldolgozás is helyet kapott a programban, a The Cult „Lil’ Devil”-je és Máté Pétertől a Darabot a szívemből, ami felkerült a D.D. első albumára is. Rázhattuk még a Shake Down-ra, és az Ördög Táncra is Táncolhattunk az ágyon. A Táncal zárták is a hivatalos programot, majd ráadásként eljátszották még a Ne fiam, ne! című slágert. Csipának kissé nehéz dolga volt a közönség megmozgatásában, csak egy-két lelkesebb rajongó „vetemedett” némi táncikálásra és léggitárra. Mindazonáltal úgy gondolom remek hangulatú, inkább nosztalgikus, mint táncos-pogós koncert volt, átfogó képet adva a Dance és Dirty Dance zenekarok munkásságáról. A koncertre jelmez versenyt is hirdettek, de a tulaj Simon Gabin és párján kívül csak egy személy volt jelmezben, (ugyanis a többiek mind rockernek vagy utcai szociális munkásnak öltöztek) így ő vehette át a jutalmát: egy üveg Vilmos pálinkát.

 


Setlist:

01. Ne szalaszd el
02. Piszkos tánc
03. Sírig tartsd a szád
04. Mindent akar a lány
05. Húzzál el
06. Nőstény farkas
07. Ég a szenvedély
08. Édes szabadság
09. Befostam
10. Szombat
11. Válassz
12. Lil’ Devil
13. Shake Down
14. Vad száj
15. Ördög tánc
16. Szakíts szét
17. Darabot a szívemből
18. Tánc
19. Ne fiam, ne!

Dirty Dance: https://www.facebook.com/pages/Dirty-Dance-hivatalos/124344484296868
Diamond klub oldala, ahol belépőket is nyerhetsz a koncertekre: https://www.facebook.com/pages/Diamond-RockClub-Kazincbarcika/143546685737656?fref=ts

 

A koncertekről több fotót itt találtok: https://www.facebook.com/groups/1414732748772054/?fref=ts

 

 

Bodzilla/Bej
 

Címkék: 
Dirty Dance