Bejelentkezés

x
Search & Filters

Franz Ferdinand - Right Thoughts, Right Words, Right Action (lemezkritika)

Négy évvel az utolsó lemezük megjelenése után, a Franz Ferdinand visszatért a zenei köztudatba. A Sziget Fesztiválos koncertjük után, ahol az első sorba ugráltam végig a régi nagy slágereket, mint a Walk away vagy a Fire, belehallgathattam az új album egy-két dalába is, ami miatt még nagyobb várakozással töltött el a Right Actin megjelenése.

A címadó első dal felcsendülésekor a hideg futkosott a hátamon, ami nálam az abszolút emóció első jele. A szám hallgatásakor arra gondoltam, igen, ez az a zene, amit szeretek és kész. Énekelgetős, dallamos, táncolható. Az Evil Eye videoklipjét megnézve, ugyan a zene nem hozott sok újdonságot, a klip ellenben abszolút nem franz ferdinandos lett, a már számomra néhol undorító, egyértelműen groteszk és a maga bizarr képeivel egy gyengébb horrorfilmbe illő elemeivel.

Kiemelném az album hatodik trackjét, a Bulletet, melyet a magyar rádiók is előszeretettel pörgetnek jó néhány hete. Ha meghallja az ember, rögtön kedve támad a többi dal meghallgatására is, tehát azt merem mondani, ezt egy kicsit hatásvadász módon, sláger zenének szánták, arra ösztönözve az éter hallgatóit, hogy keressenek rá az együttes más szerzeményeire is. Nos, igen, jól gondolták, valóban így is teszünk.

 


Azt hiszem, az emocionális érzés az album második felénél szökik tova, a Treason! Animals környékén. Ha a hallgató hangulata úgy hozza, talán meg is állítja a lejátszót.

Mégis többszöri hallgatás után is elismerésem Kapranoséknak, nem múlták alul korábbi teljesítményüket, ugyanakkor lényegesen újjal sem örvendeztették meg rajongóikat.

Felmerül bennem a kérdés: ezek után merre lesz a folytatás? Igaz, a mostanában tucatszámra ránk zúduló brit és más országokból származó alternatív, indie vagy éppen britpop jelzőkkel kategorizált zenekarok közt, a skótok zenéje még mindig eredeti és egyedi. Az énekes hangját felismerjük és szeretjük, kellemes gitárzenéjük pedig utánozhatatlan hangulatot teremt. Vajon elég lesz e nekik ennyi, hogy a jövőben is stadionokat töltsenek meg és nyaranta megteljen a naptáruk a fesztivál dátumokkal?

Lényegében a 'Right Thoughts, Right Words, Right Action' nem lett rossz album. A huszonéves korosztály nosztalgiázhat a „fiatalságán”, az éppen önmagukat és zenei stílusokat kereső tinik pedig kedvencet találhatnak. Összességében a harmadik Franz Ferdinand lemez ha nem is tör a slágerlisták élére, biztos lesz olyan dal, amit a rajongók együtt fognak énekelni Alex Kapranossal akár a következő Sziget Fesztiválon is.

 

Franz Ferdinand - Right Action

 

 

 

Vivien

 

Címkék: 
Franz Ferdinand