Halála után 4 évvel megjelent Siklósi Örs új albuma: 'Ruppótlan' (lemezismertető)
Néha egy lemez több, mint puszta dalok sorozata. A Ruppótlan is ilyen, Siklósi Örs utolsó munkái, amin éveken át dolgozott, és ami most, négy évvel az elvesztése után látott napvilágot. Ez nem csupán egy album, hanem egy búcsú, egy időtlen lenyomata annak a művésznek, aki mindig a szívével zenélt. Örs dalai egyszerre sugároznak életörömöt, nosztalgiát, és fájdalmas szépséget. Olyan érzéseket, amelyeket már más fényben hallgatunk. A Ruppótlan így nemcsak az Ersch egyik legfontosabb kiadványa, hanem egyben emlékmű is. Annak a fiatal tehetségnek az öröksége, aki túl korán hagyott itt bennünket, de akinek a hangja és üzenete így tovább él.
A Siklósi Örs Alapítvány családja és barátai kezdeményezésére jött létre, hogy ápolja az énekes emlékét, és befejezze félbemaradt munkáit. Az elmúlt években ennek eredményeként született meg a verses kötet, majd most az a szólólemez, amelyre Örs saját szerzeményei kerültek.
Az emlékgondozás mellett fontos szerepet kap a közösségépítés is: ilyen például az immár harmadszor megrendezett AWS Tábor, amely a jövőben is folytatódik.
Örs dalai éveken át formálódtak – sok közülük nem illett az AWS világába, ezért először barátainak játszotta el őket, majd 2014-ben életre hívta az Ersch zenekart. Már 2019-ben elhatározta, hogy nagylemezt készít ezekből a dalokból, és a borítót is maga tervezte.
Családja és barátai közös munkájának köszönhetően most hallhatjuk azt az anyagot, amelyen élete utolsó éveiben dolgozott, s amely így méltó emléket állít neki.
A Ruppótlan dalai széles skálán mozognak. A nyitás (Boros) rögtön egy feszes, pattogós bulihangulatot hoz, ahol jól emelkedik ki a basszusgitár, és a refrén instant beleég az agyunkba. Innen viszont hamar vált az album. Lelassul, intimebb és szövegközpontúbb lesz, összebújós hangulatú dalok következnek (Veled, Miért), ahol az akusztikus hangszerelés és a visszafogott megoldások teret adnak a mondanivalónak. Itt válik igazán személyessé az anyag, mert mintha Örs közvetlenül a hallgatónak mesélne, minden fölösleges sallang nélkül, csak a szövegre és a hangulatára koncentrálva.
A középrészben feltűnnek a stíluskísérletek is. Surf punk-os pengetések, allegorikus szerelmes vonulat (Metro), ami egy Varró Dániel vers feldolgozása, vagy épp Eddie Vedder – Into the Wild szerű természetközeli vibe (Tátra). Ez a sokszínűség adja az album egyik legnagyobb erejét. Mer váltani a játékosság és a mélyebb hangulatok között, miközben mégis egységes marad. Ezeket oldja az egyik legismertebb és közönségkedvenc szerelmes dal, a Nina, ami már önmagában is ikonikus pontja az anyagnak. A csúcspontot mégis egy igazi kocsmadal hozza el (Elkárhozunk), ahol a közös éneklés és háttérbe kiabált apróságok adják meg a szám esszenciáját. Ez tipikusan az a tétel, amit a barátokkal összekarolva ordítunk egy átmulatott estén. Ennél a dalnál teljesedik ki a közösségi élmény, mert felszabadult, hangos, mintha tényleg mindenki együtt ülne egy asztalnál.
De van itt akár a 2000-s évek elejére is beillő dal (Mit akarok), amivel 2002-3 között headliner lett volna egy Danubius Roadshow-n, és ezt nem bántásból mondom. Biztos, hogy Örsre is hatottak az akkori magyar zenék, a nosztalgiaérzet erős, de nem paródia. Ténylegesen visszahozza egy korszak hangulatát, miközben az Ersch saját arcát is megőrzi.
A zárás erőteljes, egy szál gitárral és erdei háttérzajjal indul, majd méltóságteljesen épül fel, és a monumentális dob teszi teljes egésszé, mintha maga a természet húzná rá a függönyt a lemezre. Ez a dal valódi katarzis, amiben egyszerre van jelen a búcsú, a béke és a természet közelsége. Olyan befejezés, ami nemcsak lezár, hanem utána is ott él a hallgatóban.
A Ruppótlan így egyszerre könnyed és súlyos, játékos és bensőséges. Van benne bulizós felszabadultság, intim líraiság, kocsmai összekapaszkodás és monumentális természetvágyás – minden, ami egy emberi élet teljességét megmutatja. Hallgatva érezni, hogy ezek a dalok nem pusztán pillanatnyi ötletek, hanem hosszú évek érlelte gondolatok és érzések, amelyek most egyetlen album formájában kaptak méltó helyet. Ez az a fajta lemez, ami nem ér véget az utolsó hanggal. A sorok és a dallamok tovább kísérnek, vissza-visszatérnek, mintha újra és újra megszólalna valaki, aki már nincs közöttünk, mégis itt maradt velünk minden egyes dalban. Mert Örs egy csoda!
A lemezen hallható dalok:
1. Boros
2. Veled feat. Agócs Márton
3. Miért
4. Metro feat. Szivák Zsolt
5. Tátra
6. Nina
7. Elkárhozunk
8. Mit akarok
9. Vigyetek az erdőbe
A lemez rendhagyó bemutatója 2025. szeptember 4-én, Örs születésnapján volt a Magyar Zene Háza nagytermében teltház előtt. A közönség először hallhatta a teljes albumot, az alkotótársak meséltek erről az egyszerre fájdalmas, mégis szép folyamatról, az Ersch zenekar pedig három dalt élőben is előadott. Az estével egy időben jelent meg a lemez az összes digitális platformon, és a H-Music felajánlásának köszönhetően fizikai formátumban, CD-n is elérhető az alapítvány weboldalán.
A lemezen mindenki önkéntes alapon dolgozott, a koncert és a kiadvány bevétele pedig teljes egészében az alapítvány munkáját támogatja.
Ersch zenekar tagjai:
Siklósi Örs - ének, szöveg (kivéve a Metró c. dal)
Varga Gergő - gitár
Gadolla Gergely – basszusgitár
Veress Áron - dob
Közreműködők:
Agócs Márton - ének és a Tátra hiányzó refrénjének szövege
Bartók Máté - szaxofon
Beke István - billentyű
Cséry Zoltán - billentyű
Olasz Mátyás - gitár
Szivák Zsolt - ének
Brucker Bence - mastering
Kökényes Dániel - hangfelvétel, producer
Schiszler Soma - keverés
Veress Áron - hangfelvétel, producer
Kovács Kristóf - grafika
Marosi Nikolett - projektvezető
Reisz-Varga Zsófia – lektor
Konta László István
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
